FN
Már két éve szerepel saját feketelistáján a szervezet. Azt mondják, nagyon szegények, ezért nem tudnak fizetni. Hogy kinek, az titok.
Változatos tervek születtek, hogyan segíthetné az állam a kisgyermekes nők munkába állását.
2012. 05. 10. 11:27
Több százezer forintot is megspórolhat magának, aki figyelmesen tölti ki az adóbevallását, s minden lehetséges kedvezményt igénybe vesz.
2012. 05. 10. 11:14
A Magyar Telekom első embere szerint a közteher nem fogyasztási adó, hanem a cégeket terheli, ami ellentétes lehet a közösségi elvekkel.
2012. 05. 10. 10:29
A tőzsdei kereskedés előtti jegyzési időszakban gyakorlatilag nincs esélyük magyar befektetőknek részvényhez jutni.
A csalók általában munkakapcsolatok révén jutnak hozzá a vétlen adózók személyes adataihoz.
Csütörtök reggelre stabilizálódott a forint árfolyama.
2012. 05. 10. 07:00
Aki volt már olyan helyzetben, hogy így utasították vissza a bankjegyet, amivel fizetni szeretett volna, valószínűleg soha nem felejti el. Szerencsére Magyarországon nemzetközi összehasonlításban alacsony a forinthamisítványok aránya, nem árt azonban az óvatosság.
2012. 05. 10. 07:00
Hiába kezdődött el a lakáshitelszezon, a bankok alig kínálnak akciós konstrukciókat - írja a Világgazdaság.
Júliustól tovább csökkennek a mobiltelefonos barangolási díjak.
Szerintük arról volt szó, hogy nem lesz több különadó a bankoknak. Most a tranzakciós adó mégis a bankoknál jelenik meg többlet kiadásként.
2012. 05. 09. 20:58
Az szja-bevallás kitöltésénél az internetes kereskedelemből, aukciós oldalakról származó jövedelmet is figyelembe kell venni, különben könnyen lecsaphat ránk az adóhivatal.
Eldőltek a tranzakciós illeték, a telefonadó és a biztosítási adó részletei is.
Neten nézhető leletek és csetelés az orvossal. Ez a jövő.
2012. 05. 09. 12:49
Neten nézhető leletek és csetelés az orvossal. Ez a jövő.
2012. 05. 09. 12:49
Befejeződött a pénzügyi intézmények első körös monitorozása a teljes hiteldíj mutató (thm) mértékét maximáló jogszabály alapján.
Jelentősen visszaesett a hamis bankjegyek száma Magyarországon – tavaly kevesebb mint háromezer hamisítványt találtak.
2012. 05. 09. 12:17
Bár évről évre többen ajánlják fel személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát, még mindig sokan hagyják figyelmen kívül ezt a lehetőséget.
2012. 05. 09. 10:06
Színes, érdekes, hangulatos, vidám, izgalmas nyári programok – és nem is feltétlenül kerülnek pénzbe. Szubjektív fesztiválkörkép.
2012. 05. 09. 09:50
Az intézkedés végső célja a gazdaság kifehérítése.
2012. 05. 09. 09:17
Egyelőre kevés helyen érhető el az elvben januártól már ismét élő vissza nem térítendő lakásépítési támogatás.
Az euróval szemben tartotta árfolyamát a forint szerda reggel.
Csökkentette 10 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát a Mol szerdán.
- 09:05 Meteorológia: 24,4 fok volt a napi hőingás Zabarban
- 08:59 Magyar Péter megmutatta az ünneplő tömeg méretét
- 08:55 Sosem látott fotóval emlékezett meg Diana hercegnéről Vilmos herceg
- 07:56 Számháború: Magyar Péter és Orbán Viktor ugyanazt tette
- 07:49 Adóbevallás: fontos határidőre figyelmeztet a NAV
- 07:49 Hol a legolcsóbb a bevásárlás?
- 07:44 Caramel, Vadon Jani és Wossala Rozina is ott voltak a Nemzeti Meneten
- 07:26 Parlamenti választások Észak-Koreában: 99,99 százalékos volt a részvétel
- 07:01 Először reagált a válásáról szóló hírekre Bereczki Zoltán
- 06:59 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:30 A Nagy Duett: újabb páros búcsúzott az ötödik adás végén
- 06:24 Trump szerint „nagyon rossz” jövő vár a NATO-ra, ha a tagállamok nem tesznek többet
- 06:13 „Minden lélegzetvételben érezni a rendszerváltó hangulatot”
- 05:30 Mi Juni Cortez teljes neve? – a nagy Kémkölykök-kvíz
- 05:14 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után tarolt, Sean Penn immár három Oscart olvaszthat be
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 05:14 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után tarolt, Sean Penn immár három Oscart olvaszthat be
- 06:13 „Minden lélegzetvételben érezni a rendszerváltó hangulatot”
- 07:01 Először reagált a válásáról szóló hírekre Bereczki Zoltán
- 19:18 Zárug Péter Farkas: Orbán elvégezte a kötelezőt, de Magyar volt a meggyőzőbb
- 23:25 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után az este legnagyobb győztese
- 18:54 „Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
- 07:44 Caramel, Vadon Jani és Wossala Rozina is ott voltak a Nemzeti Meneten
- 07:26 Parlamenti választások Észak-Koreában: 99,99 százalékos volt a részvétel
- 06:30 A Nagy Duett: újabb páros búcsúzott az ötödik adás végén
