Gazdaság

Így csökkentheti az adóját!

Több százezer forintot is megspórolhat magának, aki figyelmesen tölti ki az adóbevallását, s minden lehetséges kedvezményt igénybe vesz.

Íme, 7 olyan kedvezmény, ami ugyan nem feltétlenül jár, de ha mégis igen, akkor jelentősen csökkentheti a fizetendő személyi jövedelemadót, vagy akár szja-visszatérítést is eredményezhet.

1. Adójóváírás

    Idén már ugyan nincs, de tavalyra még járt. És mivel most a tavalyi jövedelmek után készítjük a bevallást, ezzel számolhatunk. 2011-ben 16 százalékos adójóváírást kaphattak azok, akiknek az éves bérjövedelme nem haladta meg a 2,75 millió forintot. Ekkora bérjövedelemig legfeljebb havi 12 100 forint lehetett az adójóváírás. Az e feletti részre (3,96 milliós éves bérjövedelemig) 12 százalékkal kevesebb kedvezmény járt.

    Ha valaki 2011 elején úgy nyilatkozott, hogy a munkáltatója érvényesítse az adókedvezményt, akkor havonta az adó-jóváírásnyival többet kapott kézhez. Ha viszont nem, akkor most érvényesítheti a kedvezményt, ami (a havi 12 100 forinttal számolva) 145 200 forint is lehet.

    Fordított helyzet is lehet azonban akkor, ha az adózó tavaly év elején még keveset keresett (és kérte az adójóváírást), később viszont megugrott a jövedelme, és már nem járt neki. Ilyen esetben az adóbevalláskor vissza kell fizetnie az év elején megkapott adójóváírást.


    Fotó: Berecz Valter

    2. Családi kedvezmény

      2010-ben is volt, de akkor még csak a legalább három gyermeket nevelők vehették igénybe (havonta és gyermekenként 4 ezer forint összegben járt, s 3 gyereknél évi 7,62 milliós volt a jövedelemplafon). 2011-től viszont már egy és két gyermekre is járt a családi kedvezmény, amivel az adóalapot (s ezen keresztül a fizetendő szja-t) lehet csökkenteni. Sőt, a családi kedvezményt a magzatra is meg lehet kapni (a fogantatás 91. napjától a világra jövetelig). Egyébként pedig azokra a gyerekekre jár, akikre családi pótlékot kapnak a szülők vagy az élettársak. A kedvezményt megkapja az is, aki saját jogán kap maga után családi pótlékot, illetve aki rokkantsági járadékra jogosult.

      Egy és két gyermeknél havi 62 500 forinttal lehet csökkenteni az adóalapot (gyermekenként), három gyermek felett pedig havi 206 500 forinttal (szintén gyermekenként). A három vagy több gyermeket nevelőknél lehet érdekes, hogy ha a nagyobb gyermekre már nem jár családi pótlék, de még eltartott, akkor ő is beleszámít a figyelembe vehető létszámba, akkor is, ha rá már nem jár a családi kedvezmény. A szülők így 206 500 forinttal csökkenthetik az adóalapjukat, de csak annyiszor, ahány gyerekre kapják még a családi pótlékot.

      A családi kedvezményt meg is oszthatják a szülők/élettársak egymás között. Az igénybevételről és a megosztásról év elején vagy év közben is lehetett nyilatkozni. Az eredeti megosztást most, hogy már ismert az éves jövedelem, felül lehet írni. Ha pedig valaki nem nyilatkozott előre az igénybevételről, akkor az adóbevalláskor visszamenőleg is érvényesítheti a kedvezményt. Feltéve, ha van hozzá elég jövedelme. Háromgyerekes szülőknél összesen akár havi háromszor 33 ezer forinttal (vagyis éves szinten 1 millió 188 ezerrel) is kevesebb lehet a fizetendő adó. Aki családi adókedvezményt vesz igénybe, annak adóbevalláskor ki kell töltenie az eltartottak adatairól szóló (03-as) oldalt is.

      3. Önkéntes kölcsönös pénztári befizetésre járó adókedvezmény

        Ezt az adókedvezményt az adóhivatal közvetlenül az önkéntes nyugdíj-, egészség- vagy önsegélyező pénztáraknál vezetett számláinkon íratja jóvá, amivel tehát a megtakarítások nőhetnek Az adókedvezmény csak a tagi befizetésekre jár, annak maximum 20 százaléka, 100 ezer forint lehet. Ha valakinek önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítása is van, akkor maximum 120 ezer jóváírásra számíthat. Akinek önkéntes nyugdíjpénztára van, és 2020 előtt eléri a nyugdíjkorhatárt, annak 130 ezer lehet ez az összeg, és ha egészségpénztára is van, akkor 150 ezer. Az adókedvezményt a pénztáraktól kapott igazolás alapján lehet beírni az adóbevallásba.

        Akinek még az él az emlékeiben, hogy az életbiztosításra is jár adókedvezmény, azt ki kell, hogy ábrándítsuk – ez már két éve megszűnt.

        4. Őstermelői kedvezmény

          Az őstermelőknek, ha kevesebb volt a bevételük, mint évi 4 millió forint (és a költségük elérte a 20 százalékot), akkor egyáltalán nem kell szja-t fizetniük (csak eho-t, a bevétel 5 százalékára, 15 százalékot). Ha viszont tételes költségelszámolást választottak (amit főleg a 4 millió feletti bevétellel rendelkezőknek éri meg), akkor maximum évi 100 ezer forint szja-kedvezményt kaphatnak.

          5. Adókedvezmény súlyos fogyatékosságra

            Orvosi igazolás mellett vehető igénybe, azokra a hónapokra, amikorra már fennállt a súlyos fogyatékosság. Az adókedvezmény havi 3900, évi 46 800 forint lehet.

            6. Áthúzódó adókedvezmény lakáscélú törlesztésnél

              Ezt a kedvezményt utoljára ebben az évben lehet érvényesíteni, és csak annak, aki még 2007-ben törlesztett, és azóta sem tudta elszámolni az szja-jából a kedvezményt (mert nem volt annyi befizetendő adója). Banki elszámolással lehetett annak idején igazolni, hogy jár a kedvezmény. A törlesztés 30 százalékával, legfeljebb 120 ezer forinttal lehetett csökkenteni a fizetendő szja-t. Ha ebből a kedvezményből még maradt az idénre is, akkor most még el lehet számolni.

              7. Áthúzódó adókedvezmény tandíjra

                Ez a másik olyan adókedvezmény, ami áthúzódó tétel lehet, öt évvel ez előttről. Aki akkoriban önköltséges felsőfokú képzésben vett részt, az a befizetett tandíj önrész összegének 30 százalékát megkaphatta adókedvezményként. (Feltéve, hogy kevesebbet keresett, mint évi 3,4 millió. E fölött ugyanis csak 20 százalék kedvezmény járt.) Ha ezt az adókedvezményt eddig nem tudta teljes egészében érvényesíteni az adózó, még most utoljára megteheti.

                Azt se felejtsük el, amikor a bevallást készítjük, hogy tavaly még szuperbruttó volt, vagyis az adóalap a 127 százalékra felbruttósított jövedelemre kell elszámolni a 16 százalékos szja-t.

                Az idei szja-bevallást legkésőbb május 21-én hétfőn lehet beküldeni (postán vagy elektronikusan), és a fizetendő adót is eddig a dátumig kell rendezni az állam felé. Jó tudni, hogy amennyiben a befizetés nehézséget okozna, akkor legfeljebb százezer forintos tételig négyhavi részletfizetést lehet kérni, amit a bevallásban lehet bejelölni. Adó-visszatérítésre a bevallás után 30 nappal számíthatunk. Az adóbevallással együtt, vagy legkésőbb május 21-ig rendelkezhetünk az adónk 1+1 százalékáról is, civilszervezetek, illetve egyházak javára.

                Ajánlott videó

                Olvasói sztorik