Gazdaság

Gyengén indult a lakáshitelszezon

Hiába kezdődött el a lakáshitelszezon, a bankok alig kínálnak akciós konstrukciókat - írja a Világgazdaság.

A lap csütörtöki száma szerint inkább a nagyok versenyeznek az ügyfelekért, az ő kedvezményeik is kimerülnek azonban néhány kezdeti költségtétel elengedésében, illetve átvállalásában. Mással egyébként nem is nagyon próbálkozhatnak a bankok, áprilistól ugyanis a pénzügyi szolgáltatók nem kínálhatnak korlátozott ideig kedvezményes hiteleket. A szabály bevezetésére a hivatalos kommunikáció szerint azért volt szükség, mert az első néhány hónapra kedvezményes kamattal kínált hitelkonstrukciók félrevezetőek lehettek, a kedvezményes időszakot követően ugyanis az addig alacsony törlesztőrészlet jelentősen megemelkedett.

Tavaly jelentősen nőtt a forintalapú lakáshitelek ára: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint míg 2010 végén 8,41 százalékon állt az átlagos kamatláb, tavaly decemberben már 9,60 százalékon. Az idei első hónapokban vélhetően a végtörlesztés miatt végrehajtott kondíciómódosítások tettek rá a kamatokra még egy lapáttal, így februárra már több mint 11 százalékos átlagos hitelkamatlábat kalkulált a jegybank a háztartások lakáscélú forinthiteleinél. Márciusra történt némi korrekció, az átlagos ráta 10,5 százalékra mérséklődött.

A tisztán piaci alapú forintlakáshitelek ezzel együtt nem tekinthetők olcsónak: a pénzügyi szolgáltatók ajánlataiban szereplő teljes hiteldíjmutatók (thm) a pénzügyi felügyelet termékösszehasonlító programja szerint többnyire 12 és 18 százalék között mozognak – írja a Világgazdaság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik