Gazdaság

Íme, Matolcsy új adói

A bankok fogják fizetni a tranzakciós illetéket, de a cégeknek kötelező lesz utalni 5 millió forint felett. Nem lesz plafon.

Nem lett nagy meglepetés a Széll Kálmán 2.0 tervben szereplő adók részleteit illetően: a kormány kivezetné a multicégeket sújtó válságadókat, s helyettük vezet be három forgalmi jellegű adót, amelyet szintén a társaságokkal igyekszik megfizettetni.

Legalábbis ez áll a kabinet javaslatában, amelyről a parlament dönt majd.


Fotó: Kummer János

A tranzakciós adó

A tranzakciós illeték egy ezrelék lesz, s 130 milliárd forint bevételt vár tőle a kormány. Felmentést kap befizetése alól a Magyar Nemzeti Bank és az Államkincstár. A magánszemélyeknek saját számláik közötti utalásért nem kell majd illetéket fizetniük.

A vállalatok 5 millió forint feletti kifizetéseire viszont kötelezővé teszik majd a banki utalást. A készpénzkifizetések megadóztatásáról nem beszélt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.

A kormányülésen végül is elvetették a pénzügyi tranzakciós illetéknél az összegszerű határokat, tehát egyelőre nem lesz sem maximum adóteher, sem kisebb adókulcs a nagy tranzakciókra. “Minden korlát kiszámíthatatlan irányba vitte volna a dolgokat” – fogalmazott a miniszter.

Mobilcégek fizetik csak a telefonadót

A telefonadót a három mobilcég fogja befizetni (illetve négy, ha elindul az állami szolgáltató is). Az egy előfizetőre eső első tíz perc ingyenes egy hónapban, a fölött 2 forint lesz percenként az adó. A cégek korlátozottan terhelhetik tovább az adót az ügyfeleikre: a magánszemélyek esetében 700 forint a maximum, a cégek, vállalkozások esetében 2500 forintos korlát lesz.

Ebben az évben 30 milliárd, jövőre 50-60 milliárd forint költségvetési bevételre számítanak a júliustól hatályos új adónemből. Először augusztusban kell majd megfizetni, s a Giró-Szász András kormányszóvivő szerint egy átlagos előfizető számlája után 300 forint adót fizet majd be a cég – vagy a magánszemély.

Az ügyfelek terhei

A miniszter újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, szerinte a pénzintézetek és a távközlési cégek megpróbálják majd átterhelni az ügyfeleikre az adót, de azt történik majd, ami a baleseti adónál: nem fog sikerülni. “Nagy a verseny, és technikailag is nehéz megoldani” – véli a miniszter.

Mint a szavaiból kiderült, a továbbterhelési korlátok csak a számlán adóként szereplő tételekre vonatkoznak. Hogy mi történik akkor, ha egy távközlési szolgáltató eléri a kormányjavaslatban szereplő korlátokat? “Valakinek le kell nyelnie a különbözetet” – válaszolta a kérdésre Matolcsy.

A biztosítási adóról keveset beszélt a miniszter, ám az ideinél 15 milliárd forinttal több bevételt vár ettől.

Adó-egyenleg

A kormány szerdai döntései nyomán 6 adónem tűnik el, 3 pedig érkezik, így jövőre összesen 51 címen kell majd közterhet fizetni.

A vállalatok nyereségét terhelő társasági adó háromkulcsos lesz: a már létező 10 százalékos kisvállalkozói kulcs és az általános 19 százalékos kulcs mellett az energia- és közműcégeknek 2013-tól a profitjuk 30 százalékát kell az államkasszába befizetniük e címen. Ráadásul a kisvállalkozók számára egyszerűsített adózás készül, amely a miniszter szerint “jóval kisebb terhelést” jelent majd a cégeknek.

Az új adókulcs a Napi Gazdaság szerint sokkolta a pénzügyi befektetőket, akiket meglepett a vélhetően a Molt is érintő új adónem. “A BÉT-en ez azonnali mélyrepülést indított a Mol árfolyamában, az olajpapír 5 százalékos mínusznál, 16 ezer forinton áll. A piacot sokkszerűen érte a bejelentés, hiszen semmi nem utalt arra, hogy az NGM-nek ilyen tervei lennének” – írja a portál.

A kereskedelmi szektort sújtó krízisadó viszont, úgy tűnik, valóban megszűnik: “nem célunk a fogyasztás csökkentése” – fogalmazott a miniszter.

“Minket fog követni Európa”

Matolcsy szerint a kormányjavaslattal lezárul az államháztartás szerkezetének az átalakítása és a költségvetés konszolidációja, ami “nagyon nagy dolog lesz.” Azt ígérte, innentől kezdve nem vezetnek be új forgalmi, fogyasztási, jövedéki típusú adót, s ez teremtheti majd meg az alapot a jövedelemadók csökkentésére.

“Sorozatosan keresnek minket különböző uniós tagállamokból, hogy az izgalmas új megoldásaink felől érdeklődjenek” – fogalmazott a miniszter. Szerinte az új adókkal Magyarország megtalálta a megoldást arra, miként lehet a deficitet megszorítások helyett más módon növelni.

Ezért nem hal bele a gazdaság a bankok terhelésébe

A tervezettel kapcsolatban felmerülő kérdések közül talán a legkomolyabb az, hogyan reagál majd a bankszektor arra: jövőre nemcsak a bankadó fele, hanem a tranzakciós illeték egy része is csökkenti majd profitjukat. Matolcsy szerint 2012 a magyar gazdaság legnehezebb éve lesz, s a kilábalásban kulcs lehet a hitelezés beindítása.

Úgy véli, idén mintegy 3 ezer milliárd forinttal kevesebb pénzt forgatnak majd a bankok, mint tavaly. Ezt részben azzal igyekszik a kormány ellensúlyozni, hogy a bankok számára a hitelezés bővítését leírhatóvá teszik a bankadóból. A miniszter arra számít, hogy az ösztönző révén akár el is olvadhat a bankadóból jövőre várt 60 milliárd forint – ám ezt elfogadhatónak tartja.

Emellett az Eximbank és a Mehib a 2000 exportáló vállalkozás számára biztosít majd állami garanciával összekapcsolt forrásokat már ez év második felétől. “Ezzel is igyekszünk kiegyensúlyozni a bankrendszerből kivont forrásokat” – magyarázta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik