FN
A fejlődő világban tapasztalható vagyon- és hatalmi koncentrációval, a gazdagok és szegények közötti szakadék mélyülésével párhuzamosan a közösségi médiának köszönhetően szaporodnak a gyarapodásból kirekesztett rétegek kezében az együttműködést, önszerveződést támogató eszközök – írja a Gartner amerikai piackutató cég elemzése.
2012. 12. 03. 17:26
Az adóhatóság közzétette, mely alapítványokat törölték az szja 1 százalékára jogosító civil kedvezményezettek közül 2012-re. Ezernél is többen kerültek erre a listára.
2012. 12. 03. 17:00
Ott tartunk, mint ahol a görögök – derül ki az Eurostat adataiból.
2012. 12. 03. 16:30
Továbbra is az amerikai költségvetés sorsa tartja rettegésben a piacokat, miközben a kockázatos eszközök árazása még mindig stabil, köztük a forinté is. Az XTB szakértője szerint január végén fordulhat nagyot a befektetői hangulat.
A két cég letette az alapokat az együttműködéshez, amellyel azt mondják, mindenki jól járna.
A kormányok világszerte több bevételt szednének be az áfából, miután a társaságiadó-kulcsok a cégek profitjával együtt csökkennek, valamint a vállalati nyereség és a munkaerő is egyre szabadabban áramolhat.
Két dolog biztosan tönkreteheti a bulit: a túl kevés vagy a túl sok ital. Emellett a szervezők arra is figyeljenek, hogyha összevonják a céges összejövetelt az ügyfélpartival.
Lemondhatnak titkaikról az exportőrök vagy beszállítóik, ha az Eximbank vagy a Mehib szolgáltatásait veszik igénybe. A külföldi beruházók is innen kaphatnak majd hitelt egy most hatályba lépett új törvény révén.
2012. 12. 01. 11:00
Egyelőre nem lesz növekedés a magyar gazdaságban, de 2013 után már "látható fellendülés" kezdődik - vélik az elemzők.
- 16:22 Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
- 15:57 Szoboszlai útját járta, Amorim távozása óta szárnyal a MU csodacseréje
- 15:30 Itt vannak a Xiaomi új mobiljai, amelyek a Samsungnak és az Apple-nek is feladják a leckét
- 15:30 Kinevették a felsőoktatási államtitkárt az Állatorvosi diplomaosztóján – a kormány sikereiről beszélt
- 15:30 Ennyibe kerülnek itthon a Xiaomi legújabb csúcskategóriás okostelefonjai
- 15:01 A Stranger Things alkotói horrorral, Guy Ritchie új Sherlock Holmesszal tér vissza
- 14:51 Tavaly 35 milliárdnyi közpénzt utalt a kormány Erdélybe, részben az RMDSZ közelébe
- 14:34 A lázadás után mégsem épül Pilisjászfalun akkufeldolgozó
- 14:05 Egy darabig úgy tűnt, Hunyadi virtusa megmenti Európát
- 13:02 Az iráni háború első óráinak öt tanulsága – Szalai Máté gyorselemzése
- 13:00 Mindenkit az óvóhelyre küld Luke Skywalker – drámai békepillanatok a háborús Kijevből
- 12:29 Magyar Péter: A Fidesz a hulladékmaffia mellé állt
- 12:22 Furcsán rajtolt a MotoGP szezonja: a versenybírók mondták meg, ki nyerjen
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
- 12:00 Gordon Ramsay csináltatott magáról egy majdnem hatórás reklámot a Netflixszel
- 07:43 Az USA és Izrael megtámadta Iránt, a Reuters szerint meghalt az iráni védelmi miniszter
- 13:02 Az iráni háború első óráinak öt tanulsága – Szalai Máté gyorselemzése
- 10:05 Kvíz: ezek a magyar filmfordítások 10 év börtönt érdemelnének – mindegyikkel találkoztál már?
- 10:04 Interjút adott a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya, de több lett a kérdés, mint a válasz
- 06:00 Kvíz: kitalálod, mi volt a magyar sztárok eredeti foglalkozása?
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 05:30 Biztos, hogy tökéletesen ki tudnál tölteni egy Macskafogó-kvízt?
- 07:14 Jim Carrey mindenkit meglepett egy díjátadón: franciául beszélt és új frizurát villantott
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
- 07:30 Dopeman arra jutott, hogy Ukrajna már megtámadta a NATO-t, sokan csak a birkavakság miatt nem látják az összefüggéseket
