Gazdaság

Elszegényedőben Magyarország harmada

Ott tartunk, mint ahol a görögök – derül ki az Eurostat adataiból.

Nálunk gyorsabban senki sem csúszik le: a magyar népesség 31 százalékát, vagyis megközelítőleg 3,1 millió embert fenyegetett az elszegényedés vagy a szociális leszakadás 2011-ben – derül ki az Eurostat hétfőn ismertetett felméréséből. Ennél csak a bolgár, a román, a lett és a litván lakosság körében magasabb az arány, az Európai Unió átlagában 24,2 százalék – állapítja meg az Mfor.hu cikkében.

Az elmúlt években – vélhetően a válság miatt – az arány folyamatosan emelkedett, hiszen 2008-ban még csak 28,2 százalék volt, 2010-ben pedig 29,9 százalék.

Az Eurostat három csoportba sorolja az érintetteket, ezek között természetesen vannak átfedések. Azokat sorolják ide, akiknél fennáll az elszegényedés veszélye az államtól kapott járadékok, juttatások után is, akik már a gyakorlatban is hátrányos helyzetűek, és akik olyan háztartásban élnek, ahol nagyon kevés az egy főre eső (fizetett) munka.

Európai összehasonlításban a 31 százalékos arány hajszálra megegyezik a Görögországban tapasztalttal, ott azonban az arányok mások, hiszen sokkal nagyobb a szegénység kockázatával érintettek aránya. A 27 tagállam között hazánk a görögökkel holtversenyben az ötödik legrosszabb helyzetben van. A legveszélyeztetettebb a bolgár lakosság, ott majdnem minden második embert fenyeget az Eurostat által azonosított három veszély egyike. Kicsivel 40 százalék felett van az arány Lettországban és Romániában, emellett még a litvánok 33,4 százalékos rátája magasabb a magyarokénál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik