Gazdaság

A kormányon múlik, még drágább lesz-e a tej és a sajt

Sajt (sajt)
Sajt (sajt)

A terméktanács szerint az áfacsökkentés tudna csak gátat szabni a 15-20 százalékos tej- és sajtáremelkedésnek. A paradicsom és az uborka eltűnt több piacról is, az árak pedig úgy tűnik befagytak. Vihar előtti csend?

Két budapesti piacról eltűnt a paradicsom, a másik kettőn pedig 150 forinttal drágább, mint az elmúlt héten. A másik nagy eltűnő a kígyóuborka, a budapesti piacokon már egyáltalán nincs, Debrecenben belépett helyette a fürtös, Kecskeméten van ugyan, de másfélszer annyiba kerül, mint a múlt héten. Nyíregyházán pedig majdnem a duplájába.

E heti bevásárlókosarunkban az a másik meglepő dolog, hogy a máskor megszokottnál jóval több helyen és terméknél nem változtak az árak. A székesfehérvári piacon például minden ugyanannyiért kapható, mint a múlt héten.

Húsárban még mindig a Fővám téri piac a legnyerőbb a fővárosban, de a többi terméknél most szórt a mezőny. A vidéki piacok közül a debreceninél volt a legtöbb árcsökkenés.


A teljes méretű táblázatért kattintson!

A tej áránál a mi táblázatunkban még nem látszik, hogy nőnének az árak. De ha a mostani árakat vetjük össze a júliusiakkal, akkor már megjelnik némi növekedés. A java még ezután jöhet.

Az áfa lehet a kulcs

A Tej Terméktanács már augusztusban is azt jelezte, hogy az aszály miatti takarmányár-emelkedés a következő 6 hónapban 15-20 százalékos növekedést okozhat a tej termelői áránál. Novemberben ezt megerősítették. Lukács László ügyvezető igazgató a Hír24-nek elmondta, ez az áremelkedés most biztosan realizálódik, már látszik a statisztikákban is, és információik szerint a szerződéskötéseknél szintén.

A termelői emelkedés pedig teljes mértékben át fog tevődni a fogyasztói árakra is. A szaktárca szerint egyébként csak 5-7 százalékos tejáremelkedés lesz. S azt is kijelentették: túlzás árrobbanásról beszélni, amikor 10 százalék körüli, akár több lépcsőben megvalósuló, élelmiszer-áremelkedés várható Magyarországon a következő fél évben.

A terméktanács mindenestre már érzékeli a folyadék-, és dobozos tej, valamint a trappista sajt fogyasztói áránál a drágulást. S úgy látják, január-februárig várható a jelzett 15-20 százalék elérése (augusztushoz képest).

Persze termékenként más mértékben gyűrűzik be a nyersanyag ára. A piacilag érzékenyebb, szélesebb körben fogyasztott, általában vevőcsalogatónak használt termékek ára például sokkal érzékenyebben leköveti a nyerstej árának csökkenését és növekedését is. De a magas hozzáadott értékű keménysajt ára kevéssé érzékeny az alapanyag árának változására.

A joghurtoknál, tejfölnél, túrónál, stb. nem valószínű, hogy átmenne teljes egészében a fogyasztói árakra a tej termelői árának emelkedése. Ott csak tompított áremelkedésre számít a terméktanács. S itt is számos körülmény van (pl. márkázott-e az áru), amitől az ár függhet. De arra senki ne számítson, hogy bármelyik terméknél is árcsökkenés lehet – mondta Lukács László.

A tej- és trappistasajtár-emelkedésnek egy dolog szabhat gátat: ha a kormány hallgat a terméktanácsokra, és úgy dönt, hogy mégis csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját. Mert ha ezt sikerülne elérni, akkor az áremelkedés nem kellene, hogy megtörténjen – valószínűsítette az ügyvezető igazgató.

Lukács László épp ezért is tartaná fontosnak az áfacsökkentést. Ezzel ugyanis a leginkább árérzékeny, alacsonyabb árfekvésű, a rászorulóbb társadalmi rétegek által nagy mennyiségben fogyasztott termékeknél tudnák megfékezni szerinte az áremelkedést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik