FN
A pénzügyminiszter nem örül a gyenge forintnak és bízik az erősödésében, ugyanis a költségvetést 300 forintnál olcsóbb euróval tervezték meg
2014. 02. 18. 09:12
Hamarosan elkezdik építeni az ország legnagyobb vágóhídját. Egy disznó sincs biztonságban.
Hétfőn 19 óra körül 308,29 forinton állt az euró a két órával korábbi 308,50 forint után.
A diákok többsége anyagi okok miatt megy passzív félévre, vagyis dolgozni szeretne. Azonban mivel kedvezményes adózású diákmunkát nem vállalhat, így nemigen alkalmazzák.
Egy adószakértő szerint ez következik a Kúria jogegységi döntésből, amelyben kimondta, mikor volt üzletszerű az ingóság értékesítése.
Már felhasználható az ELMŰ-ÉMÁSZ újabb kuponcsomagja.
60 százalékos hozam? Akár ennyit is elérhetett, aki az utóbbi egy évben jó érzékkel váltott forintról euróra, illetve vissza.
Az Európai Bizottság számításai szerint az európai mobiltávközlési szolgáltatók 300 millió előfizetéstől esnek el a roamingdíj-politikájuk miatt, ami ráadásul még más üzleti területeket is hátrányos helyzetbe hoz.
2014. 02. 17. 12:43
Az ombudsman szerint ellentmondás van az uniós szabályozás és a MÁV személyszállítási üzletszabályzata között, így a vasúttársaságnak elháríthatatlan külső ok esetén is fizetnie kell.
A 2008-as szinthez képest már 20 százalékkal olcsóbbak a használt lakások, míg a korábbi eladási időhöz képest 10 százalékkal nőtt az eladási idő.
Éves szinten a megtakarítás 20 százalékát kaphatjuk meg pluszban adó-visszatérítésként, ha erőt veszünk magunkon.
A szőnyegeket, autókat és irodabútorokat hárman is vinnék, az üdülőért nem jelentkezett vevő – számolt be a napi.hu.
Sertés, liba, kacsa és nyúlhús exportjára kaptak engedélyt az ázsiai gazdasági óriástól.
A német cégek banki vagy adótartozás miatt lefoglalt áruit veszi meg aprópénzért, melyeket itthon jó áron el tud adni saját üzletében.
2014. 02. 17. 08:06
Egyre többen vállalnak idénymunkát legálisan az országban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal összesítései szerint - írja a hétfői Magyar Nemzet.
2014. 02. 17. 07:19
A helyi igények kiszolgálására ismét nyílnak a garázsboltok a lakótelepeken, külvárosokban, így a garázsárak is emelkednek.
Azokban az országokban, ahol több nő dolgozik felelős beosztásban, nagyobb az egy főre jutó bruttó hazai termék.
A pénzügyminiszter szerint a gazdaság nem küzd olyan egyensúlyi problémákkal, amelyek ilyen mértékű gyengülést indokoltak volna.
2014. 02. 16. 21:07
Az alkoholizálás a magyar hétköznapokban. Infografikon meglepő tényekkel.
Megkezdődött az év eleji influenzajárvány.
Heti ötezer forinttal károsítanak meg mindenkit az áfa-csalók - mondta Horvát András a milliárdos visszaélések ellen tartott demonstráción.
- 10:27 Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
- 10:25 Itt egy friss fotó Zelenszkijről és Sean Pennről, aki az Oscar-gála helyett utazott Kijevbe
- 10:24 Eltűnt egy 12 éves kisfiú Budapesten, nagy erőkkel keresik
- 10:20 „Ezért dolgozom minden nap” – Dániában szórja a gólokat, élcsapatba vágyik a 18 éves magyar kézilabdázó
- 10:17 A király sem tudta legyőzni ezt a magyar oligarchát
- 10:10 Pécsi műhelyben készültek a jelmezeivel is Oscarig jutó Frankenstein kesztyűi
- 10:08 Molnár Áron a Jászai-díjat kapó Ember Márknak: Ha csöndben vagytok, azzal lerakjátok a voksotokat a regnáló rendszer mellett
- 09:54 A Világok harca és a Hófehérke is aratott az idei Arany Málnán, de Stallone lányának is jutott díj
- 09:35 Drogbirtoklás gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a házibuli miatt, ahol Magyar Péter is megjelent
- 09:16 Hajmeresztő manőverrel fordult meg egy audis az M1-esen
- 09:13 Toroczkai László feljelentette Magyar Pétert
- 08:48 Áprilisban jön a Michael Jackson-film, egy albumot is kiadnak hozzá
- 08:44 A szlovák állam a Benes-dekrétumra és a kitelepítésekre hivatkozva nem fizet egy magyar családnak
- 08:40 Piszkavassal verte szét a demens anyósa fejét egy nő, mert megunta az ápolását
- 08:27 „Ha már úgy sem lesz sokáig hatalomban, gondoltuk, eljövünk megnézni” – biztonsági játékkal indult Orbán nyílt országjárása
- 06:24 Felmondott Laponyi Zsolt rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni
- 06:44 Kiparodizálta Orbánt a jászberényi polgármester a kolbásztöltő fesztiválon
- 05:30 Túlélő kvíz: te is bedőltél a filmeknek?
- 08:13 Kate Hudson a 22 éves fiát is elvitte az Oscar-gálára: alig látszott köztük a korkülönbség
- 07:13 Budapest teljes területére fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 09:13 Toroczkai László feljelentette Magyar Pétert
- 05:59 A legjobban kereső miniszterek fizetését is lekörözik az álláshalmozó államtitkárok, amihez egy széles joghézagot kell átugraniuk
- 08:06 „Miniszter úr! Mikor lesz már vizünk?” – kérdezte Lázártól egy kislány Kecskeméten
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
