Pénzügy

25 ezer diák dolgozna legálisan, ha hagynák

A diákok többsége anyagi okok miatt megy passzív félévre, vagyis dolgozni szeretne. Azonban mivel kedvezményes adózású diákmunkát nem vállalhat, így nemigen alkalmazzák.

Az iskolaszövetkezetek várják, lesz-e következménye annak, hogy Székely László ombudsman a passzív hallgatók érdekében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez, Balog Zoltán emberi erőforrások miniszteréhez és a NAV elnökéhez, dr. Vida Ildikóhoz fordult. Azt kérte, hogy a fiatalok munkavállalásának elősegítése érdekében a hallgatói jogviszonyukat szüneteltető fiatalokat is lehessen iskolaszövetkezeten keresztül foglalkoztatni.

Kirekesztve

Miközben a 25 év alattiak körében a munkanélküliség kiemelten magas (meghaladja 28 százalékot) közben évente 25 ezer diák öngondoskodását teszi lehetetlenné az a joggyakorlat, amely szerint a tanulmányaikat szüneteltető nappali tagozatos hallgatók nem élhetnek a többi diákot megillető jogukkal. Vagyis nem vállalhatnak munkát a számukra legális pénzkereseti lehetőséget biztosító iskolaszövetkezetekben.

S bár a passzív félév a munkatapasztalat megszerzését kellene hogy szolgálja, hazánkban ezt nem támogatják a jogszabályok. Hanem a képzettséggel még nem rendelkező fiatalokat magára hagyva, növelik a munkanélküliek táborát, s teszik lehetetlenné számukra a tanulmányok folytatását – írja közleményében a DiákÉSZ-ISZOSZ.

Nem foglalkoznak velük

Kinek jó, hogy a szervezett formában végezhető, legális és adózott munka helyett ezek a fiatalok a feketemunkások táborát gyarapíthatják?  Ha a megfelelően szabályozott és ellenőrzött diákokra szakosodott iskolaszövetkezetek helyett a diákok kétségbeesésükben a külföldi munkavégzést választják?

Ezzel a kérdéssel évek óta nem foglalkozik egyetlen politikai erő sem, pedig olyan fiatalok tízezreinek segíthetnének az életén – külön anyagi kiadások nélkül (hiszen a nappali tagozatos diákokkal azonos ellátásra így is jogosultak a tanulmányaikat felfüggesztők), akik értelmes munka mellett adót is fizetnének a költségvetésbe, s talán javítva elhelyezkedési esélyeiket befejeznék elkezdett tanulmányaikat. Amit főleg anyagi okok miatt kénytelenek megszakítani – derült ki egy felmérésből.

Megdöbbentő és aggasztó

A DiákÉSZ és az ISZOSZ, az iskolaszövetkezetek érdek-képviseleti szervezetei az okokra és a következményekre keresték a választ az év végén zárult felmérésükben, amelyet a Szinapszis Kft. készített. Néhány jellemző adat megdöbbentő és aggasztó képet fest a passzív tanulók helyzetéről.

Legtöbben anyagi okok miatt kénytelenek szüneteltetni a tanulmányaikat (47 százalék), s a szüneteletetés legfontosabb célja a pénzkereset. Érdekes adat, hogy tanulmányi okok miatt a megkérdezettek 25 százaléka kénytelen megszakítani a tanulást, ami az előző szám közel fele. A sajátos helyzetre jellemző, hogy az érintettek közel a fele azt sem tudja, milyen jogai vannak, mi a státusza. Bár a passzívos diákok 70 százaléka munkával szeretne pénzt keresni, közülük mindössze 8 százalék talált a helyzetének és elvárásainak megfelelő állást.

A diákok szerint nem kellene tiltani

Az egyik legmegdöbbentőbb adat, hogy 76 százalékuk korábban diákként már dolgozott valamelyik iskolaszövetkezetben, ahol évek óta nem kaphatnak munkalehetőséget, aminek oka, hogy a NAV álláspontja szerint ők csak főállásban foglalkoztathatók.

A diákok 91 százalékának véleménye szerint nem kellene tiltani a passzív félévesek iskolaszövetkezeten keresztüli munkavállalását, hiszen ezek a vállalkozások segíthetnek az elhelyezkedésben, azzal hogy direkt diákoknak szóló állásajánlatokat kínálnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik