FN
Az érintett hatóságokkal egyeztetve törvénymódosítást kezdeményez a Magyar Nemzeti Bank a felügyelési keretrendszer szigorításáért.
Ha szabadtéri sportolási lehetőséget keres Budapest belvárosához viszonylag közel, akkor a Margitsziget mellett a Duna pesti oldalán is érdemes körülnézni.
A magyarországi bankok 2014-ben összesen 446,5 milliárd forint adózott veszteséget szenvedtek el, szemben a 2013-as, 31 milliárd forintot meghaladó nyereséggel.
A Úz völgyében működő 7,48 megawattos vízi erőmű megvásárlása a magyar állami cég első romániai beruházása. Az eladók között felvidéki vállalkozó és budapesti cég is volt.
2015. 02. 27. 12:29
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tavaly kiemelten ellenőrizte az egyszerűsített foglalkoztatást. Rengeteg pénz folyt be.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége beavatkozóként perbe hívja a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) is.
Lepértesülés szerint a brókerház vezetői keresték fel a pénzügyi felügyeletet, amely már vizsgálódott a kapcsolódó bankoknál.
- 12:30 „Nem is az életemet féltettem, hanem a kerékpárt” – így nézett ki biciklinyeregből az 56-os forradalom
- 12:14 Ne vegyük készpénznek a pápa egészségét, figyelmeztetnek a Vatikánból
- 12:12 Kínosan kerülte a riporternő merész dekoltázsát a cseh futballedző
- 11:49 Hadházy Magyar Péterről: Ezt az interjút Orbán Viktor is adhatta volna
- 11:28 Felzárkózott a Barca klasszisaihoz a Serie A ismeretlen gólkirályjelöltje
- 11:22 Megkezdik a fagyok és jégesők okozta károk enyhítésének kifizetését
- 11:14 1956-os emlékmozdony járja be az országot a forradalom évfordulóján
- 11:02 „Ez nemcsak a futballról szól, hanem a közösségi életről is” – Arséne Wenger korábbi segítője támasztja fel a Káli-medence fociját
- 11:01 Vagyonadó: megsaccoltuk, mennyit fizethetnek az ország leggazdagabbjai
- 10:51 Magyar Péter: Meghívtuk Zelenszkijt október 23-ára, de nem gondolnám, hogy eljönne
- 10:34 „Micsoda tiszteletlenség!” – Figueroa túlsúlyos volt, meccs nélkül elveszítette bokszvilágbajnoki övét
- 10:06 Nagyon komoly nevekkel tér vissza a True Detective
- 10:04 Vitézy: Alsó korhatárhoz kötnénk az elektromos rollerek használatát
- 10:01 Kováts Eszter: Végre újra genderezés!
- 10:57 Melyik legyen 2027-ben az év élőhelye? Három különleges jelöltre lehet szavazni
- 07:38 Meghalt Kuna Károly
- 05:53 Feljelentést tett a miniszter Koncz Zsófia választási kampánya miatt
- 22:00 „Mégis bevágtak ide” – a börtönből üzent Varga-Bajusz Veronika
- 06:20 Jegyet kell venni a ma nyíló DPK-táborba – Orbán Viktor nem szerepel a programban
- 06:00 Felfüggesztették az igazgatónőt, mert saját lánya javára elcsalta a hatodikos diákönkormányzati választást
- 21:47 Elnézést kért az RTL Gryllus Dorka médiahackje miatt
- 09:00 24/7: Ezt üzente Bajnai Gordon a feleségemnek a Magyar-kormányról
- 08:53 Öt napot sem bírt ki posztján Trump új sajtószóvivője
- 08:11 Megváltozik az autók ára a nagy kínai bejelentés után?
- 11:01 Vagyonadó: megsaccoltuk, mennyit fizethetnek az ország leggazdagabbjai
