Üzleti tippek

InnoMax Díj és Indiegogo-kampány – Így segíthet a diákoknak

Hátrányos helyzetű középiskolások továbbtanulását segíti a budapesti Studium Generale Alapítvány. A diákszervezet tavaly elnyerte az Invitel InnoMax-pályázat közönségdíját, idén is indulnak a megmérettetésen, illetve újdonságként az Indiegogo közösségi forrásgyűjtésben is kipróbálják magukat.

„Ingyenes érettségi felkészítő tanfolyamok októbertől áprilisig, országos próbaérettségi nap februárban, tavaszi tábor március végén, illetve háromnapos gyorstalpalók, úgynevezett maratonok” – említ néhány programot a Studium Generale éves naptárából Kaspár Árpád pénzügyi vezető. A sort lehetne folytatni az e-learning tanítással, a nyári táborral és a belső képzésekkel is. A Budapesti Corvinus Egyetemen tanuló önkéntesek valóban nem unatkoznak, és tanulmányaik mellett jelentős munkát végeznek, ha azt nézzük, hogy a körülbelül 140 önkéntes évente 2000 hátrányos helyzetű középiskolás érettségire való felkészítését segíti – matematikából, történelemből és közgazdaságtanból.

Tavaly közönségdíjat nyertek

A nonprofit szervezet az InnoMax Díj civil kategóriájába nevezett be 2014-ben. Közönségdíjasként félmillió forint értékű nyereményt kaptak az Invitel támogatásával. Az elnyert összegből oktatástámogató eszközöket – két projektort és egy laptopot – vásároltak.

Fotó: Studium Generale – Facebook

„Civilszervezetként meg kell ragadni minden pályázati lehetőséget, hiszen rendkívül nehéz ma a megfelelő forrásokat előteremteni. Több szempontból is örültünk az Invitel kiírásának, hiszen egyrészt azon ritka kivételek egyike, hogy az üzleti szférából lehet támogatást nyerni, másrészt az info- és telekommunikációs eszközökre, illetve azok cseréjére valóban kevés pénz jut az alapítványunknál. Márpedig az oktatás színesítéséhez ma már elengedhetetlen, hogy rendszeresen legyenek projektoros vetítések is az előadásokon, szemináriumokon” – összegezte Kaspár Árpád, és hozzátette, hogy idén is indulnak az InnoMax-pályázaton.

A visszaszámlálás elkezdődött

Az InnoMax Business, Hűség, Nonprofit, InnoApps és InnoSchool Díjakra 2015. április 26-ig lehet pályázni. A jelentkezéssel kapcsolatos információkért kattintson az Invitel weboldalára.

Adó 1% és Indiegogo-kampány

A Studium Generale Alapítvány bevételeiben a pályázatok mellett kulcsszerepe van az adózók szja utáni 1 százalékos felajánlásának, amelyre idén május 20-ig van lehetőség.

A diákszervezet újításként az egyre divatosabb közösségi forrásgyűjtésbe is belevágott. Az Indiegogón januárban indították el a nemzetközi kampányukat, amelyre március közepéig várták a felajánlásokat. Az összegyűjtött összeg a tavaszi tábor finanszírozásában segített. A kampányoldalon részletezték, hogy miként támogatja a munkájukat akár már egy minimális összegű adomány is. Egy dollár például egy diák számára biztosítja a tantermi bérlést, 5 dollárból egy fő egy napi étkeztetését tudják megoldani, aki pedig nagyobb összeggel szeretne beszállni, az akár több csoport tantermi bérlését is finanszírozhatja 250 dollárból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik