Gazdaság
Reklamado(210x140).jpg (Reklámadó)

A különadók tartják életben a magyar költségvetést

A kilenc új válságadó mintegy 2200 milliárd forintot hozott 2010 óta az állam konyhájára – kétséges, hogy nélkülük egyensúlyben lehetett volna-e tartani a büdzsét.

Korábban a témában:

A Policy Agenda most azt vizsgálta, mlyen szerepet játszottak a válságadók a költségvetés fenntarthatóságában. Nagyot, hiszen az Orbán-kormány unortodox gazdaságpolitikájának meghatározó eleme, hogy bizonyos ágazatokat a vállalkozásokat terhelő általános adók mellett ágazati különadókkal is terhel. A kilenc új válságadó mintegy 2200 milliárd forintot hozott 2010 óta a költségvetésnek, amely révén biztosítani lehetett a költségvetési hiánycél teljesülését. Megvizsgálták ezen adókat, és az látták, hogy a reklámadó mérföldkő volt az unortodox gazdasági szabadságharcban.

Válságadók, különadók, avagy a gazdasági szabadságharc ára

Az Orbán-kormány 2010 óta előszeretettel nyúl ahhoz az eszközhöz a költségvetési céljainak teljesülése érdekében, hogy egyes szektorokat a gazdaságban átmeneti vagy annak tűnő adókkal sújt – írja elemzésében a PA.. Az elmúlt öt évben kilenc új szektoriális adót vezetett be:

• pénzügyi szervezetek különadója;
• ágazati különadó (2013-tól megszűnt);
• közműadó;
• telefonadó;
• pénzügyi tranzakciós illeték;
• baleseti adó;
• biztosítási adó;
• népegészségügyi termékadó;
• reklámadó.

Ezekből 2010 és 2014 között 2194 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, míg az idei évben a tervek szerint további 546 milliárd forintot várnak. Az látszik, hogy a költségvetés egyre inkább hozzászokott ezekhez az adókhoz, mivel a legtöbb pénzt 2014-ben szedték be belőle, 613 milliárd forint. Ez a költségvetés bevételi oldalának 4%-a volt, összehasonlítva 2010. évvel, amikor még csak 3%-ot tett ki.

Láthatólag a kormány ezen bevételek nélkül nem lett volna képes 3% alatt tartani a hiányt, amely biztosan gazdasági bukást jelentett volna, főképpen a 2011-2012-es feszült gazdasági hangulatban – jelentik ki.

A reklámadó megfordított valamit

A válságadók legfőbb jellemzője a kiszámíthatatlanság volt – jegyzik meg. Egyrészt nem lehetett tudni, hogy mely szektorok lesznek és mikor érintettek, másrészt menetközben is gyakran átíródtak a szabályok.

Másrészt a Policy Agenda számításai szerint tizennégy alakalommal változtatták meg az adók mértékét, szabályait, az érintett termékek körét. 

Ráadásul ezeket a változásokat nemcsak a gazdasági szereplők tudták nehezen követni, hanem a kormány sem volt képes igazából tervezni. Ezt jól mutatja, hogy 2010-2014 között 1954 milliárd forint bevételt terveztek a különadókból, amelynél 12%-kal többet szedtek be. Ennek oka, hogy az elmaradó egyéb bevételek pótlása vagy az adóbevételek rossz tervezése miatt évközben kellett új különadókat bevezetni, vagy változtatni rajtuk.

Soron kívül

Ilyen volt a reklámadó is, amelynek nyomai a 2014-es költségvetésben egyáltalán nem voltak meg, még csak évközben vetették ki. Ugyanakkor ez volt az első eset, amikor az egyik szereplő aránytalan adóztatása miatt a kormány várhatóan változtatásra kényszerül. Az RTL Klubot érintő 40%-os, majd 50%-os kulcs olyan mértékű volt, melyet sem jogilag, sem politikailag nem tudott védeni a kormány. Már csak azért is problémás volt, mert a reklámadó bevétele a válságadók 0,5%-át tette ki, azaz költségvetési szempontból elhanyagolható mértékű a teljes költségvetés szempontjából.

A reklámadó egyfajta mérföldkő volt a válságadók terén, mivel ezt követően jelentette be a kormány, hogy a bankadó mértékén is hajlandó lesz változtatni 2016-tól kezdve, amely már nem csak a szereplők közötti terhek átrendezését jelentheti, hanem a teljes szektor terhének csökkentését is.

Elvonási tünetek nélkül nehéz lesz leszokni

Ugyanakkor az látszik, hogy a kormány hozzászokott a válságadókhoz, és annak összege már akkora, hogy nehezen lesz leszoktatható erről – állapítják meg. A jelenlegi politikai helyzetben nyilvánvalóan nehéz lesz elmagyarázni a választóknak, hogy a válságadók csökkentése helyett miért nem például a szociális kiadásokat növelik. Miközben ezek az adók lassítják a gazdaság növekedését.

Ajánlott videó mutasd mind

Agresszív szúnyogok terjednek hazánkban

A tigrisszúnyog rámenős, nappal is támad, és sok veszélyes betegség terjesztésére képes – még az is lehet, hogy tőle származnak a „múlni nem akaró” csípések.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.