Pénzügy

Fantomnak játszották át a Buda-Cash milliárdjait

buda-cash (buda-cash)
buda-cash (buda-cash)

A legújabb információk szerint a Buda-Cashnél 1997 óta tömik a lyukat lyukkal, és már 2000-ben ötmilliárdos mínuszban voltak, 2004-ben már 200 milliárd hiányzott.

A Népszabadság úgy tudja a Buda-Cash vesszőfutása már 1997 óta tartott, azóta voltak folyamatosan egyre nagyobb összeggel mínuszban. A lap úgy rekonstruálta a történteket, hogy a menedzsment az előremenekülést választotta.

Vagyis a csőd helyett az újabb bevételekből igyekeztek eltüntetni a veszteségeiket. De mivel a növekvő hálózat költségei is nőttek, és közben kifizetéseket is kellett teljesíteniük, Így egyre nőtt a hiány. Azonban mivel „kívülről” mindez nem látszott, folytatták a dolgot. Pedig a lap szerint egyetlen jól intézett telefon is leleplezhette volna őket.

Az utolsó pillanatban felső szinten is jelezték

A lap azt is megszellőztette, hogy a botrány kitörése előtt egy nappal a cég egyik vezetőjének jogi képviselője felsőbb szinten jelezte, hogy gond van. Államtitkári szinten végül fogadták is. Rá egy hétre jutott el a rendőrség odáig, hogy legyen gyanúsítottja az ügynek, ami az MNB-s felügyeleti ellenőrzéssel kapcsolatban is felvethet kérdéseket a cikk szerint.

A fantom

A lap információi szerint személyesen a Buda-Cash vezérigazgató-helyettese vásárolt négy nap alatt több mint 62 milliárd forintért értékpapírt Karácsony Miklósnak a brókerház négy regionális bankjának a pénzéből. A Buda-Cash 7920-as számú ügyfele biztos örülne a 62 milliárdos ajándéknak – ha nem fiktív személy volna. Ha ez a szál különösen érdekli, kattintson a részletekért.

A Buda-Cash-ügyben egyébként egyelőre úgy tudni, 95 milliárd forintnak „veszett nyoma”, 62-nek a bankokból, 33-nak a brókerházból. Vagyis mégiscsak jól saccolta az MNB a százmilliárdot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik