FN
A tavalyinál 10 százalékkal több vendég kereste fel a belföldi szálláshelyeket az első negyedévben, miközben átlagosan 48 204 forintot, az egy évvel korábbinál 11 százalékkal többet költöttek szállásra.
Az alaptőkét ugyan visszakapta, az állampapírok után járó kamatokat nem, így hatalmas összegtől esett el az állam.
2015. 04. 02. 07:27
A brókerbotrányban érintett cégek a veszteségeiket az újonnan szerzett ügyfelek befizetéseiből pótolták. Ha nincs a Buda-Cash ellenőrzése, még ma is így lenne.
2015. 04. 02. 06:49
A növekedés hátterében a szerencsésen összeállt külső hajtóerők állhatnak a londoni közgazdászok szerint.
2015. 04. 01. 19:07
Eddig összesen közel 130 ezer nő vette igénybe a 40 év utáni nyugdíjba vonulás lehetőségét – derül ki a hvg.hu cikkéből.
Az Opten Kft. a brókerbotrány három főszereplő cégéhez köthető 229 vállalkozásnál vizsgálta, hányan aggódhatnak megélhetésükért.
2015. 04. 01. 18:38
Eddig 160 milliárd forintnyi vagyont sikerült lefoglalni a Quaestor-ügyben.
2015. 04. 01. 18:10
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kijelentette: a Quaestor állampapírokat adott el, hűtlen kezelést követett el, a kereskedőház tőkéje megvan, de a kieső kamatbevételek miatt kár érte a kereskedőházat.
2015. 04. 01. 15:47
- 22:53 Fellélegezhet a Liverpool: megvan Szoboszlaiék első győzelme
- 22:47 Várható, de így is súlyos vereséggel tért vissza a női kosárválogatott a vébére
- 22:01 Életfogytiglant kérnek az apára, akinek a gyereke iskolában lövöldözött
- 21:18 A Tisza-kormány év végéig meghosszabbítja a migrációs válsághelyzetet
- 21:11 Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot
- 21:05 Új miniszteri biztos felel a honvédelmi beszerzésekért
- 20:44 NB I: ötgólos thrillerrel indult a forduló
- 20:43 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 4.
- 20:32 Miért igazoltak keveset? És miért nem tudtak eladni? – hiába a nagy szavak, még mindig káosz uralkodik a MU vezetőségében
- 20:25 Tiborczék gazdagodtak abból, hogy Szijjártóék közpénzen intéztek szállást a külügy vendégeinek
- 19:51 Gajdos László személyes találkozóra hívta Hadházy Ákost a Mohu-koncesszió ügyében
- 19:44 Fradiváros-ügy: utóellenőrzést kérnek Kubatovék, vitatják a Belügyminisztérium megállapításait
- 19:20 Gulyás Márton: Olyasmit akartam csinálni, ami kiforgatja a négy sarkából mindazt, amit rólam és a Partizánról tudnak
- 19:08 Magyar Péter kezébe nyomták egy papírt, amely demonstrálja az ELTE dolgozóinak tarthatatlan bérhelyzetét
- 18:47 Stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a kormány a Bayer Construct csődeljárását
- 12:01 Jön a megváltás: nagy esők és komolyabb lehűlés közelít
- 11:10 A Destiny’s Childtól a szupersztár díváig – galérián a 45 éves Beyoncé élete és pályája
- 16:49 „Ha nem csukunk be 400-500 iskolát…” – ismert kutatótól kapott kritikát a Lannert-féle oktatáspolitika
- 12:13 Azonnali házkutatást tartottak egy hajdúhadázi férfinél a kommentje miatt
- 19:20 Gulyás Márton: Olyasmit akartam csinálni, ami kiforgatja a négy sarkából mindazt, amit rólam és a Partizánról tudnak
- 12:31 Pozitív lett drogtesztje a Soroksári úti tragédiát okozó 34 éves férfinek – fotók a frontális balesetről
- 16:31 Azonnali hatállyal elküldték a csepeli iskolából a fóti gyermekotthon volt igazgatóját, akit bántalmazással gyanúsítanak
- 12:54 Polt Péter fürdőszobás irodáját kapta meg a lemondott legfőbb ügyész
- 15:45 Ungváry Krisztián Ruff Bálint kijelentéséről ügynökkérdésben: Szerintem nem igaz
- 19:08 Magyar Péter kezébe nyomták egy papírt, amely demonstrálja az ELTE dolgozóinak tarthatatlan bérhelyzetét
