Pénzügy
Töröcskei István  (Töröcskei István )

Óriásit bukott a fideszes milliárdos

Ember Zoltán
Ember Zoltán

újságíró. 2015. 04. 28. 12:35

Látványos bukással zárul a milliárdos, Fidesz-közeli Töröcskei István kereskedőház-projektje is, nem függetlenül a részben állami tulajdonba vett Széchenyi Bank dicstelen végétől.

A keleti nyitás okán gründolt Új Piacok Kereskedőház két munkavállalója már több mint egy éve hiába várja fizetését – a vezetők és a tulajdonosok egymást okolják – írta a napi.hu.

Hónapok óta hiába követeli elmarad munkabérét munkaadójától, a Töröcskei István érdekeltségének számító, az időközben végelszámolás alá került Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-hez tartozó Új Piacok Kereskedőház (ÚPK) Zrt.-től a cég FÁK-igazgatója.

A társaság a cégadatbázisban nem adta meg tulajdonosi körét. Más forrásból úgy értesült a napi.hu, hogy 50 százalékban az ÚPK a Széchenyi Bank tulajdonában van, a fennmaradó 50 százalékon pedig egyenlő arányban osztozik Deák Klára, Töröcskei István, Szakács Tibor és Lakatos Zsolt. (Deák és Lakatos a Széchenyi Bank vezérigazgató-helyetteseként, Szakács a bank vezérigazgatójaként dolgozott, Töröcskei pedig – az állam által 2013-ban megszerzett 49 százalékos pakett mellett – a bank résztulajdonosa a T & T Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül.)

Megszólalt Töröcskei István is

Soha nem foglalkoztam érdemben az ÚPK ügyeivel, a Széchenyi Bankra sem volt napi ráhatásom – mondta a Napi.hu-nak Töröcskei István, aki saját bevallása szerint nagy hibát követett el azzal, hogy elvállalta az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. vezérigazgatói posztját, az ottani munka miatt ugyanis nem tudott foglalkozni a saját ügyeivel. (Töröcskei a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb legutóbbi, 2014-es listáján 14,2 milliárd forint becsült vagyonnal a 45. helyen állt. Az ÁKK éléről tavaly decemberben távozott.)

Az MNB által a Széchenyi Banknál ismeretlen tettes ellen, bűncselekmény gyanúját felvető események miatt tett feljelentés kapcsán Töröcskei elmondta: hiába kérték az iratokat a felügyelettől, így részleteket nem tudnak, de minden tevékenységük csak a bank tőkéjének növelését szolgálta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.