Gazdaság

A szövetkezeti törvény módosításával visszaállíthatják az oszthatatlan földtulajdon intézményét, ez azonban önmagában semmit sem ér a termőföldről szóló törvény módosítása nélkül – állítja Zsohár András, az FM kabinetfőnöke. A legutóbbi tervezet szerint a törvény módosításával csak a szövetkezetek számára oldják majd fel a vásárlási tilalmat, a társaságok, a külföldiek továbbra sem juthatnak termőföldingatlanhoz. A szakember [...]
1996. 02. 28. 00:00
Az óvatosságra intő szakértői vélemények ellenére töretlen az amerikaiaknak a Wall Streetbe vetett bizalma. A pesszimistább jóslatokat az események sem támasztják alá, hiszen a Dow Jones – apróbb megtorpanásoktól eltekintve – ez évben is rekordokat döntve, felfelé menetel. Lendülete magával ragadja a befektetőket, akik az év első hat hetében 32 milliárd dollárt tettek az amerikai [...]
1996. 02. 28. 00:00
A Bokros Lajos lemondása utáni nyolcadik napon a kormányfő Medgyessy Pétert, a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt. jelenlegi elnök-vezérigazgatóját jelölte a március elsejével megüresedő pénzügy-miniszteri posztra. Személyében olyan, komoly államigazgatási gyakorlatot szerzett, a gazdasági reformok iránt elkötelezett, nemzetközi tekintélyű szakember kerül (vissza) a József nádor téri palotába, aki nem csupán a gazdasági válságkezelésben, de [...]
1996. 02. 28. 00:00
1995. Árbevétel (Mrd Ft) Export Belföldi Várható adózás előtti eredmény (Mrd Ft) Termelés/fő (M Ft) (előző év %-ában) Taurus 18,41 166,3 123,2 0,531 4,44 Rába 23,60 116,7 89,5 0,700 3,70 TVK 63,30 166,0 147,0 15,100 13,06 Ikarus 15,32 108,4 83,0 3,663 3,65 (0,4 busz) 1995. Nettó árbevétel (milliárd forint) Várható adózás előtti nyereség (millió forint) [...]
1996. 02. 28. 00:00
Forrás: A konszernek számvitele Vállalat Forgalom Tiszta nyereség Befektetések (berendezés, kutatás) 1994. 1995. 1994. 1995. 1994. 1995. Exxon 113,9 123,1 4,6 6,4 7,8 9,0 Mobil 67,4 74,9 2,2 2,9 3,8 4,3 Chevron 35,8 37,1 1,7 2,0 4,8 4,8 Texaco 33,4 36,8 0,9 1,2 2,7 3,1 Amoco 30,4 31,0 1,7 2,2 3,2 4,1
1996. 02. 28. 00:00
Az OECD legfőbb szerve a Tanács, amely miniszteri szinten évente egyszer (az idén májusban) ülésezik. Az értekezleteken a pénzügy-, a gazdasági és/vagy a külügyminiszterek vesznek részt. A misszióvezető nagykövetek viszont rendszeresen, általában 1-2 havonta cserélnek eszmét az Állandó Tanácsban. A Tanács munkáját egy 14 tagú Végrehajtó Bizottság segíti, amelyben a hét “nagy” (Kanada, Franciaország, Németország, [...]
1996. 02. 28. 00:00
“Üdvözöljük a Pannonhalmi Bencés Főapátság szerverén. Ha most jár nálunk először, kérjük olvassa el dr. Várszegi Asztrik főapát úr köszöntő szavait.” E szavakkal fogadják az Interneten barangolót Pannonhalmán, pontosabban az apátság World Wide Web szerverén. Hiába, változik a világ. A Magyarországon kívüli Internet pontokon már sokasodnak az egyházi, vallásos, vagy csak vallástörténeti-ismeretterjesztő oldalak. Elsőként az [...]
1996. 02. 28. 00:00
Káros, ha azt mondják, hogy a jelenlegi gazdaságpolitikának nincs alternatívája – vélekednek azok a közgazdászok, akiknek előadásai most nyomtatásban is megjelentek a Kód Marketing gondozásában. A Van alternatíva című gazdasági konferenciát még tavaly szeptemberben rendezte meg a Budapest Business Klub. Az előadók többsége olyan jobbközép gondolkodású közgazdász vagy gazdaságpolitikus, aki szembehelyezkedett és -helyezkedik ma is [...]
1996. 02. 28. 00:00
A győri Rába Rt. új típusú traktorfutóműve nyerte az idei innovációs nagydíjat. A Magyar Innovációs Alapítványhoz ezúttal 54 pályázat érkezett, közülük a múlt héten hét részesült különdíjban. A négy esztendeje alapított nagydíj célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az innováció kézzelfogható gazdasági előnyeire. A díjat ugyanis annak ítélik oda, aki a pályázati kiírását megelőző [...]
1996. 02. 28. 00:00
“Hamis színben tüntetik föl az önkormányzatok munkáját, amikor általánosságban pazarlással és felelőtlenséggel vádolják e testületeket” – állapítja meg az MSZOSZ Elnökségének a sajtóhoz eljuttatott állásfoglalása, amelyben a testület felajánlja segítségét ahhoz, hogy a közvélemény végre hiteles képet kapjon az önkormányzatok munkájáról. Az elnökség azt is kifogásolja, hogy némelyek az állami számvevőszék vizsgálatának egyes megállapításait “az [...]
1996. 02. 28. 00:00
Március végén (ha a lapzártánk körül kinevezendő új pénzügyminiszter programja nem sejtet gazdaságpolitikai fordulatot) előkelő párizsi szalonba, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) palotájába hívják Magyarországot. Az efféle elitkluboknak többek között az a jellegzetességük, hogy a résztvevőknek “kézzelfogható” hasznuk nem származik a klubtagságból, annál több azonban a közvetett hozadék. A díszes társaságba ugyan nehéz [...]
1996. 02. 28. 00:00
A pénzügyminiszter távozása a híresztelésekkel ellentétben nem rendítette meg alapjaiban a külföldi tőke Magyarországba vetett bizalmát. A néhány eladási megbízás mögött is főként a nyereség realizálásának szándéka húzódott meg, s nem az országból való menekülés hajtotta a befektetőket. Az 1997/B kötvény több mint három évvel ezelőtti kibocsátása volt az első kísérlet arra, hogy a külföldieket [...]
1996. 02. 28. 00:00
Mennyi lehetséges exportárualap ragadt bent az országban? Popp Imre, az AGP Rt szakembere szerint okozhat meglepetést a hiánypszichózis. 1994-ben az aszály után azt hitték az illetékesek, hogy kevés lesz a gabona, importálni kell. Májusban, amikor a spekulációs készletek előkerültek, összedőlt a piac: tonnánként 16 ezerről 11 ezer forintra zuhant le az ár. Most sem tudni, [...]
1996. 02. 28. 00:00
Általában nem lehet privatizálni – jelentette ki nemrégiben Suchman Tamás privatizációs miniszter. Ennek megfelelően az ÁPV Rt. az idén az egyes cégekre szabottan alakítja ki privatizációs stratégiáját. Különösen érvényes a megállapítás az eladósorba került hat jelentős ipari, illetve szolgáltató-szállítmányozó vállalat esetében. A tervek szerint az év derekáig kiírják a Tiszai Vegyi Kombinát, a Taurus, a [...]
1996. 02. 28. 00:00
Jobbágy Dénes szoftverfejlesztő villamosmérnök. Első munkahelye a Videoton Fejlesztési Intézete volt, ahol különféle alkalmazott kutatáshoz készített programokat. A cég kutatási eredményei azonban többnyire nem vezettek eredményre a KGST-piac összeomlása miatt. 1990-ben a Műszertechnika Kft.-hez került, majd a Hungaro DigiTel nevű űrtávközlési cég vezérigazgatója lett. Innen vezetett az út a Matávhoz. Harmincöt éves, nős, három gyermeke [...]
1996. 02. 28. 00:00
A Hírközlési Főfelügyelet elkészítette a helyi telefontársaságok tavalyi tevékenységéről szóló jelentését, amelyet múlt héten eljuttatott a szaktárcához. A KHVM illetékese lapunknak elmondta: az anyagot visszaküldték, mivel az összefoglaló alapjául szolgáló adatok nem voltak véglegesek, így azokból következtetéseket levonni korai lenne. Végleges adatok márciusban várhatók. A főfelügyelettől lapunkhoz juttatott anyag tehát csupán előzetes információként kezelhető. A [...]
1996. 02. 28. 00:00
A Sasad Rt. kétszeres megszületése volt talán a legzajosabb szövetkezeti átalakulás. A Sasad Kertészeti és Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet először 1991. március elsejei közgyűlésén alakult át részvénytársasággá, hogy a sok tevékenységű közös gazdaságban áttérjenek az egy tag – egy szavazatról a vagyonarányos szavazásra, és a társasági formával elősegíthessék a tőkebeáramlást. Alig egy évvel később, 1992. január [...]
1996. 02. 28. 00:00
A közös agrárpolitika gyorsan növekvő pénzigénye, a közös költségvetésre nehezedő terhek, a terménykészletek felhalmozódása már a nyolcvanas évektől felvetették az EK-ban az agrárpolitikai reform kérdését. Itt ismertetett tanulmányában a szerző az 1992-ben elindított reform eredményeit, s annak a kelet-európai társult országok – köztük Magyarország – agrárgazdaságára gyakorolt lehetséges hatásait vizsgálja. A Brüsszeli Bizottság első állásfoglalása [...]
1996. 02. 28. 00:00
A hírneves bázeli gazdaságkutató intézet, a Prognos vezetője, Hans J. Barth ellentmond annak a bonni álláspontnak, hogy az ezredfordulóra a felére lehet csökkenteni a német munka-nélküliek számát. A Prognos előrejelzése szerint 2000-ben még 3,4, 2005-ben pedig még mindig 3,1 millió munkanélküli lesz Németországban, és csak 2010-ben csökkenhet a nyilvántartott munkanélküliek száma a jelenlegi 4 millióról [...]
1996. 02. 28. 00:00
Jó éve volt tavaly az értéktőzsdének: sikeresen startolt a határidős piac, és jelentősen nőtt a BÉT összpiaci kapitalizációja, amelyen belül a részvények értéknövekedése volt a legdinamikusabb. Tavaly összesen háromszáz milliárd forint értékben forogtak magyar részvények a világ tőkepiacain: a forgalom fele Londonra jutott, negyven százaléka Budapestre, a fennmaradó 10 százalék pedig a német nyelvterület piacaira. [...]
1996. 02. 28. 00:00
Ausztria és Németország egyértelműen elkötelezett az Európai Unió (EU) kibővítése mellett – jelentette ki egybehangzóan Manfred Scheich, nyugati szomszédunk EU-nagykövete és Werner Hoyer német külügyi államtitkár. Magyar szempontból ez a legfontosabb üzenete a múlt héten rendezett konferenciának, amelynek témája a március 29-én kezdődő torinói EU-felülvizsgálati konferencia volt. A torinói kormányközi konferencia remélhetőleg kimondja, hogy pontosan [...]
1996. 02. 28. 00:00
Az American Petroleum Institute szakértői ki-számították, hogy távlatilag a világ olajétvágyának rendkívüli növekedésére lehet számítani. 1971-ben a világ olajfogyasztása naponta 50 millió hordó volt. Jelenleg ez 70 millió hordó körül van, és 2000-re meg-haladhatja a napi 77 millió hordót, ezért az API szerint a hordónkénti olajár 30 dollár fölé emelkedhet. Ezt a növekedést tovább vetítve, [...]
1996. 02. 28. 00:00
Évente százmilliárd forintnyi tőke jelenik meg az utóbbi időben a hír- és távközlési piacon. A médiatörvény életbe lépése tovább tágítja a befektetési teret, s ezzel a verseny lehetőségét. Kialakulhat-e Magyarországon a szabadpiac a telefóniában? A választ Krupanics Sándortól, a Hírközlési Főfelügyelet vezetőjétől kértük. E lméletileg 2002, a koncessziós kötelmek oldása után különösebb korlát nélkül érvényesülhetnek [...]
1996. 02. 28. 00:00
Új szolgáltatással bővült a már ismert CompLEX CD Jogtár és a CompLEX CD Céghírek. Ez utóbbi mintegy kétszázezer cég hivatalosan közzétett adatait dolgozza fel 50 ezernél több hirdetményével együtt. A CD-re előfizetők eddig havonta kapták meg a felfrissített cégadatokat. Most bármelyik CD-t megvásárolva – egy amerikai szoftver segítségével – on line kapcsolatba kerülhetnek az Igazságügyminisztérium [...]
1996. 02. 28. 00:00
Olvasói sztorik