„Hamis színben tüntetik föl az önkormányzatok munkáját, amikor általánosságban pazarlással és felelőtlenséggel vádolják e testületeket” – állapítja meg az MSZOSZ Elnökségének a sajtóhoz eljuttatott állásfoglalása, amelyben a testület felajánlja segítségét ahhoz, hogy a közvélemény végre hiteles képet kapjon az önkormányzatok munkájáról. Az elnökség azt is kifogásolja, hogy némelyek az állami számvevőszék vizsgálatának egyes megállapításait „az önkormányzatiság elvének megkérdőjelezéséhez használják eszközül”. Az MSZOSZ Elnökség számára immár a napnál is világosabb: a „leköszönőfélben lévő pénzügyminiszter” magukat az önkormányzatokat is meg akarta szüntetni. Megint mások a társadalombiztosítási ellátások állami garantálását vitatják, sőt „reformértékűnek kiáltják ki”, ha a nyugellátások és az egészségügyi szolgáltatások jelentős hányada „külföldi tulajdonú biztosítótársaságok érdekkörébe kerül”. Az MSZOSZ elnöksége józan realizmussal természetesnek tartja, hogy az önkormányzatok léte mindazokat zavarja, akik alkotmányellenes ötletekkel megdrágítanák az egyes szolgáltatásokat a bérből és fizetésből élő járulékfizetők számára. Régi tanulság azonban: ha közel az ördög, legyen kéznél a tömjén is! A szakszervezet vezető testülete saját bevallása szerint sem illetékes az ÁSZ-jelentés részleteivel foglalkozni. Mindazonáltal az elnökség tagjai egy emberként sorakoznak fel Sándor László EÖ- és MSZOSZ-elnök mögött, s kíváncsian várják, hogy az „illetékes szervek” végre tisztázzák: volt-e alapja annak, hogy egy ily sok fontos funkciót betöltő embert csak úgy feljelentsenek. Az MSZOSZ Elnökség végezetül leszögezi állásfoglalásában: más munkavállalói és munkáltatói szervezetekkel együtt kész arra, hogy a „továbbiakban is fellépjen a társadalombiztosítási ágazatok létét fenyegető törekvésekkel szemben”.
- 08:25 A kaotikus Mexikói Nagydíj folytatása: büntetések miatt változás a pontszerzőknél
- 08:24 Soha ennyi orosz katona nem halt meg Ukrajnában, mint most vasárnap
- 08:21 Őszi úti célok, ahol többet érhet a pénzünk, mint gondolnánk
- 07:42 Hivatalos: Vucic bukott, a szerb egyetemisták nyertek
- 07:15 Kvíz: mennyit tudsz a Forma-1-es világbajnokokról?
- 07:10 Lezuhant egy kisrepülőgép Floridában, 9 halott
- 06:56 Magánterület, azonnal távozz! – dörrent rá egy hangszóró a kéktúrás pecsételőkre
- 06:55 Csak így lehet eltemetni a kutyát a kertben
- 06:47 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:44 Szükség lesz az esernyőre hétfőn
- 06:32 Axios: Trump tárgyalna Iránnal, Netanjahu bombázná
- 06:20 Parlament: megtudhatjuk, kik rejtőznek a százmilliárdos tőkealapok mögött
- 05:58 Tarthatatlan a Fidesz-modell, mégis marad az Európa-bajnok áfa
- 05:40 Eddig viszik el még a zöldhulladékot Budapesten
- 07:00 Sokan elhamarkodják: eddig kell várni a lemosó permetezéssel
- 23:24 Kimi Antonelli a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
- 16:43 Orbán Viktor: A Felcsúton felhasznált taoforrásokból az egész nemzet gyarapodott
- 07:15 Kvíz: mennyit tudsz a Forma-1-es világbajnokokról?
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- 05:40 Eddig viszik el még a zöldhulladékot Budapesten
- 16:36 Vucic tagadta, hogy Orbán Viktor beszélte le őt az erőszakról a vesztes választás éjszakáján
- 06:44 Szükség lesz az esernyőre hétfőn
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
