Gazdaság

Szegény mai gyerekek! És szegény mai húszas és harmincas generáció! Akiknek Verne Gyula kimaradt az életéből. A mostani gyerekek anyanyelve a számítógép, a mai húszasoknak és harmincasoknak pedig a Verne-varázslat helyett már csak a hideg, embertelen, matematikailag kispekulált sci-fi jutott. Az én gyerekkorom hármas csillagának Verne Gyula (Jules Verne), May Károly (Karl May) és Benedek [...]
2000. 02. 02. 00:00
A működő gazdasági szervezetek számát február 3-án publikálja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), a rákövetkező napon pedig az előzetes ipari tájékoztatót ismerhetjük meg. Elemzői vélemények szerint az ipari termelést elsősorban az export befolyásolhatta kedvezően, míg a hazai értékesítésben csak kisebb mértékű erősödésre lehet számítani. Az ipari termelés bővülési üteme 1999-ben 11 százalékra várható. Február 9-én [...]
2000. 02. 02. 00:00
A lovas turizmus lehetőségeiről, annak sajnálatos kihasználatlanságáról olvashattunk lapjukban (Rövid gyeplőn, Figyelő, 2000/3. szám). Valóban, egyetlen szolgáltatás kínálata manapság kevés az üdvösséghez. A több lábon állás, a többféle program ajánlása, divatos szóval a komplex műsorok nagyobb vonzerőt képviselnek. Szó esett az írásban a lovas íjászatról, ami szintén változatosabbá tenné a programot, de ezenkívül is van, [...]
2000. 02. 02. 00:00
Várhatóan novemberben jelenteti meg a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) az új 9000-es szabványt, s vonja vissza a jelenleg érvényben lévőt. A szabványszerkezet jelentős átalakítását egy hatékony vállalatirányítási modell bemutatásának szándéka indokolja, ugyanakkor az ISO 9000:2000 sem határoz meg követelményeket a minőségi rendszer dokumentációjának szerkezetére vagy megjelenésére vonatkozóan. –
2000. 02. 02. 00:00
Hajdanában a Habsburgok kifinomult és többnyire sikeres házassági manővereire utalt a klasszikus mondás: “Háborúzzanak mások, Te, boldog Ausztria, házasodjál!” Ez ma már csak kettős kérdőjellel érvényes. A hatalmat konzerváló házasságkötés művészete, a “vörösek” és “feketék”, a szocialisták (SPÖ) és a konzervatív Néppárt (ÖVP) partneri viszonya a második világháború után majd két generáción át tovább élt. [...]
2000. 02. 02. 00:00
A yuppie-k tipikus képviselői, a Wall Street, Los Angeles vagy London befektetési bankárjai akár heti száz órát is munkahelyükön töltenek. Itthon jóval kisebb a terhelés, igaz a kezdő fizetések is az ottani tizedére rúgnak.
2000. 02. 02. 00:00
Az elmúlt hónapok sztárpapírja kétségkívül a Richter Gedeon volt. A november elején még a 11-12 ezres sávban mozgó részvény árfolyama januárban már a 19 ezer forintot is elérte; az elmúlt napokban 18 ezer forint körül kereskedtek vele. Kérdéses, az eddigi szárnyalást miként befolyásolja a gyógyszerár-támogatási rendszer felülvizsgálata. “A tb jelentős veszteségei miatt mindenképpen a támogatás [...]
2000. 02. 02. 00:00
Minden bizonnyal az Új Színház repertoárjának teltházas bajnoka Goldoni Szégyentelenek (eredeti címén Bugrisok) című komédiája. Ami ennél azért több ebben az előadásban: fergeteges commedia del artét élvezhetünk mai világunk kicsinyes és önző, durva és ostoba kivagyi figuráiról. Kiss Csaba rendezésében egy kibicsaklott Rómeó és Júlia történetet követhetünk nyomon, ahol az eljegyzési ebédbe fulladó örömködés már [...]
2000. 02. 02. 00:00
A kiadási és a bevételi főösszegek megszavazásával első olvasatban jóváhagyta a cseh parlament alsóháza az ország idei költségvetését, amelyhez a korábbi két beterjesztéskor a Szociáldemokrata Párt (CSSD) által vezetett kisebbségi kormány nem kapott kellő támogatást. A harmadik próbálkozás sikere annak köszönhető, hogy előzőleg a CSSD hosszabb távú gazdasági és politikai paktumot kötött az ellenzék vezető [...]
2000. 02. 02. 00:00
Emberi proteineket “gyártó” emlősök előállításával a világon tucatnyi cég foglalkozik, de a legeladhatóbb fehérjék génjeinek szabadalmait azok kaparinthatták meg, amelyek a legkorábban ébredtek. Például a holland-finn-belga-amerikai Pharming Group, amelynek több fontos szabadalom után még 1990-ben sikerült előállítania az első emberi géneket hordozó bikát, Hermant. A cég azóta több száz, tökéletesen működő transzgénikus nyúllal és több [...]
2000. 02. 02. 00:00
Az Atacama-sivatagban tesztelte a NASA azt az önjáró robotot, amely most a jeges Antarktiszon kutat a világűrből érkezett kőzetek után. A Nomad névre keresztelt szerkezet a kontinens keleti részén húzódó Elefánt-árok környékét vizsgálja át, s mivel erre a területre 1979 óta nem tette be a lábát ember, jó esély van arra, hogy a robot új [...]
2000. 02. 02. 00:00
Salvador Dalí tiltott álma címmel nyílt kiállítás a festő színház-múzeumában, a katalán Girona tartományban lévő Figueras városában. A tárlaton Dalí 1939-ben, a New Yorki világkiállításon megrendezett installációját, a Vénusz álmát elevenítik fel; olajfestmények, rajzok és tárgyak, valamint a New York-i pavilonról készült fényképek láthatók a festő “tiltott álmáról”. A kiállítás megrendezésére a Gala-Dalí Alapítvány létrejöttének [...]
2000. 02. 02. 00:00
Vélhetően ismét az elsők között jelenik meg a Richter és a Pannonplast – immár az egész elmúlt évet átfogó – gyorsjelentése. Az éves tájékoztatókat legkésőbb február 15-ig kell közzétenniük a kibocsátóknak. Elemzők szerint a magyar cégek összesített profitja 1999-ben legfeljebb néhány százalékkal emelkedhetett, ám 2000-re már 20-30 százalékos eredménybővülést valószínűsítenek.
2000. 01. 26. 00:00
Lesz kamatemelés, de kismértékű – ez a konszenzus uralkodik pillanatnyilag a Wall Street-i befektetők körében. A New York-i pénzvilág a szövetségi jegybank szerepét betöltő Federal Reserve Board (Fed) kamatügyekben illetékes nyíltpiaci bizottságának (FOMC) következő, február első két napján tartandó ülése előtt találgat. A Fed elsősorban az értékpapír-árfolyamok gyors emelkedésében és a munkaerőpiac tartós telítettségében lát [...]
2000. 01. 26. 00:00
Újra ki kell írnia informatikai és távközlési tenderét a Magyar Postának, mivel a közbeszerzési döntőbizottság szerint a vonatkozó törvény több paragrafusát is megsértették az elbíráláskor. A pályázatot a Posta az internet alapú távközlési rendszerének kialakítására írta ki. Az egykori telefonmonopólium vezetőinek véleménye szerint a nyertes konzorcium nem szabványosított internetes technológiát kívánt telepíteni a Postához, a [...]
2000. 01. 26. 00:00
A nagy buszgyártók közé kerül a NABI, miután 35,2 millió dollárért megvette az angol Optare céget. A lépés javítja a cég növekedési kilátásait, de kockázatot is rejt magában. Az Ikarus Amerikába szállító üzeméből hét éve kinőtt magyar-amerikai vegyes vállalat, a North American Bus Industries (NABI) Rt. 35,2 millió dollárért (21,5 millió font) megvásárolta az Optare [...]
2000. 01. 26. 00:00
Új korszak kezdődött a Gazdasági Minisztérium (GM) életében – hangsúlyozta az elmúlt napokban több alkalommal Matolcsy György. A január elsején hivatalba lépett gazdasági miniszter a kormányzati ciklus második szakaszában arra kapott felhatalmazást, hogy az üzleti szférával, a globális és hazai tőkével, valamint az önkormányzatokkal és egyéb érdekvédelmi szervekkel karöltve konkrét programokat készítsen, indítson útjukra. A [...]
2000. 01. 26. 00:00
A Baranyatejjel 1997 nyarán összevont Győrtej privatizációja egyike volt a legnagyobb vihart kavaró magyar magánosítási akcióknak. Az 1994 augusztusában kiírt privatizációs pályázaton két konzorcium indult: a pécsi Konzum Rt. és a Győrtej menedzsmentje által alapított I&A Kft., illetve a Fővárosi Önkormányzat a Fejér megyei tejtermelőkkel összefogva. Az I&A azonban alulmaradt: 1995 áprilisában a Fejér megyeiek [...]
2000. 01. 26. 00:00
Hajlandó akár egyedül is 10 milliárd forinttal megemelni a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) alaptőkéjét a hitelintézet fő tulajdonosa, a belga Kredietbank (KBC). A február 23-ra összehívott rendkívüli közgyűlésén azonban az várható, hogy ezt megelőzően leszállítják az alaptőkét, ugyanis a tőkeinjekcióra várhatóan 1600 forintos részvényárfolyamon kerül sor, míg a bank papírjainak névértéke 2000 forint. A tavalyi [...]
2000. 01. 26. 00:00
Michel-Marc Delcommune eddigi legnagyobb kudarcának azt tartja, hogy három hónap után még nem érti a magyar beszédet. Húszéves korában nagyon érdekelték a szénhidrogének, ezek a teljesen tiszta és természetes vegyületek. “Egészen mások mint a visszataszító nyersolaj” – bizonygatja ifjúkori pályaválasztásának helyességét Michel-Marc Delcommune, a Mol Rt. nemrégiben kinevezett, 51 éves pénzügyi vezérigazgató-helyettese. Az először vegyészmérnöknek [...]
2000. 01. 26. 00:00
LÉTSZÁM: 300 státusz VÉGZETTSÉG: átlagosan két diploma (rendőrtiszti vagy pénzügyi, számviteli főiskola, jogi vagy közgazdasági egyetem) FIZETÉS: a köztisztviselői törvény szerint 85-200 ezer forint KÖLTSÉGVETÉSI KERET: az elmúlt évben 2,8 milliárd forint, az idén 3 milliárd forint ELRENDELT NYOMOZÁS: 1838 darab A FELTÉTELEZETT ELKÖVETÉSI ÉRTÉK: összesen 44,5 milliárd forint, egy adónyomozóra számítva 161 millió forint [...]
2000. 01. 26. 00:00
Olvasói sztorik