Gazdaság

A NEXT CONSULTING ALAPÍTÓI – Aki keres, talál

A Next Consulting alapítói, Mezei Andrea és Iker Bernadett az első teljes üzleti évben 92,2 millió forint árbevételt értek el, s ezzel fejvadász cégük várhatóan felkerül a toplistára.

Mezei Andrea erősen bízott abban, hogy szakértelmét nemcsak alkalmazottként, de saját vállalkozásában is kamatoztatni tudja. Így, amikor úgy érezte, hogy előző munkahelyén elég tapasztalatot szerzett, elhatározta, saját fejvadász céget alapít. Ehhez a legalkalmasabb partnernek Iker Bernadettet tartotta, akivel tanácsadóként került kapcsolatba, leendő tulajdonostársa ugyanis humán erőforrás menedzserként dolgozott az ÁB Aegonnál. Iker Bernadett eltökéltségére jellemző, hogy ő sem tartott kudarctól. Pedig ugyancsak szükség volt a bátorságra, hiszen az 1998 márciusában bejegyzett Next Consulting Személyzeti Tanácsadó Kft. csak direkt keresést végez, azaz nem hirdeti meg a pozíciókat. Magyarországon a cégek többsége ezt a kizárólagosságot nem meri vállalni, egyszerre dolgozik mindkét módszerrel.

Mindketten hittek tehát abban, hogy koncepciójuk helyes, és lesz türelmük az ügyfélkört szisztematikusan felépíteni. Ebből a szempontból előnyt jelentett, hogy Mezei Andreának a tanácsadóként eltöltött évek alatt kialakultak a kapcsolatai, s Iker Bernadettet is jól ismerték a humán erőforrás menedzserek. Ez azonban csak arra volt elég, hogy nem utasították el őket azonnal, hanem – már csak kíváncsiságból is – meghallgatták az ajánlatukat. “Mást kellett nyújtanunk, mint a többieknek” – fogalmaz Iker Bernadett.

Jóllehet, Mezei Andrea tanácsadóként elsősorban hirdetéses kereséssel foglalkozott, módja volt belepillantani a felsővezető-keresésre szakosodott társvállalat munkájába is. Észrevette, hogy vannak pozíciók, amelyeket hirdetés útján nem lehet betölteni, de a felsővezetők keresésére szakosodott cégek még nem szívesen foglalkoznak velük. Látta azt is, hogy az ilyen feladatok ellátására alkalmas emberek megtalálásához másfajta kutatómunkára van szükség, mint az első számú pozíciók betöltéséhez. Azok a jelöltek ugyanis, akik az utóbbiaknál szóba jönnek, már elértek valamit, “szem előtt vannak”, míg például egy regionális értékesítési menedzsert a szó szoros értelmében fel kell kutatni. Iker Bernadett vállalati oldalról tapasztalta, hogyan folyik a felsővezető-keresés. Így friss szemmel mindketten észrevettek sok mindent, aminek segítségével kidolgozták saját módszertanukat. Fontosnak tartják, hogy megértsék, pontosan milyen feladat ellátására keres embert a megbízó, milyen jellegű, bonyolultságú munkafolyamat irányításához milyen képzettségre van szükség, és ezen túl melyek azok az apró részletek, kritikus pontok, amelyeken a siker múlhat. “A legfontosabb nem a know-how, hanem az ember, aki annak alapján dolgozik. Kulcskérdés, hogy elég kreatív-e, van-e megfelelő piacismerete, szakmai háttere” – állítja Iker Bernadett. Utóbbi kritériumok alapján választottak munkatársakat, ma már egy harmadik tanácsadó és négy researcher dolgozik velük, s látható, hogy a research csoport vezetőjéből előbb-utóbb tanácsadó válik.

Tanácsadó cégről lévén szó, különösebb beruházásra nem volt szükség. Az igazi invesztíció nem is a tőkebefektetés volt, hanem az a szellemi munka, amivel a céget életre keltették A Next alapítói mindazonáltal már az első időszakban is vigyáztak arra, hogy a cég külső megjelenése is sugározza komolyságát. Kicsi, 100 négyzetméteres irodával indultak, de nem egy lakást használtak ilyen célra, hanem egy budai vároldali irodaházban voltak bérlők. A bútort csináltatták, hogy szép legyen, de ne kerüljön túl sokba. Ma már 400 négyzetméteres irodában dolgoznak a Farkasrét fölötti hegyoldalon. A helyszínválasztás nem szokványos, a fejvadász cégek általában közelebb települtek a belvároshoz, ám e viszonylag félreeső helyen a bizalmas ügyfélkezelés jobban megvalósítható, azaz senki sem fogja véletlenül megpillantani a náluk tárgyaló jelöltet vagy annak autóját.

A magyar fejvadász cégek sokszor panaszkodnak arra, hogy versenyhátrányban vannak a nemzetközi háttérrel rendelkezőkhöz képest. A Nextnél azonban úgy látják, hogy a legnagyobb vállalatok legfelső pozícióinak betöltésén kívül – ezekhez nemzetközi kutatóhálózat szükséges -, versenyképesek a nemzetközi cégekkel. Ugyanakkor időnként előítéletekkel is meg kell küzdeniük. Ebben a szakmában még fiatalnak számítanak, s szokatlan, hogy máris saját céget alapítottak.

A Next életre hívói úgy gondolják, a négy-öt legnagyobb szakmai elismertségnek örvendő fejvadász cég között lesz hely magyar társaságnak is. Elvben el is adhatnák vállalkozásukat, de önállóak szeretnének maradni. Növekedési lehetőséget látnak további üzletágak bevezetésében, amellyel a cég a komplex humánpolitikai tanácsadás irányába haladhat.

Mezei Andrea szerint most tinédzserkorban van a Next, az érett kort, a célul kitűzött piaci pozíciót, elismertséget 4-5 évesen érheti el. A cég “nevelgetése” mellett Iker Bernadettnek már más dolga is van, héthónapos kisfiát gondozza. “Szerencsém volt, az ügyfelek a nyolcadik hónapig nem is vették észre rajtam a terhességet, s a vasárnapi szülés előtt pénteken még dolgoztam” – mondja, hozzátéve, hogy a szülés után átadta ugyan az ügyeket üzlettársának, de a háttérmunkát akkor is maga végezte: írt, telefonált, szervezett, miközben pótmama segítségével a babát is ellátta. “Ha a Next megengedi, én reménykedem – latolgatja a jövőt Mezei Andrea – hogy adott esetben akár fél évet is kihagyhatok.”

MEZEI ANDREA 35 éves, 1989-ben végezte el a Külkereskedelmi Főiskola áruforgalmi szakát, majd a Controll Rt.-nél lett személyi asszisztens. 1991-től két éven át a KPMG Hungária Kft.-nél dolgozott audit asszisztensként, ezután került a Take it Személyzeti Tanácsadó Kft.-hez. 1998-ban megalapította a Next Consultingot.

IKER BERNADETT 30 éves, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett pszichológus diplomát 1993-ban. Egy év múlva az ÁB-Aegon Rt.-hez ment. 1997-ben elvégezte a Külkereskedelmi Főiskolát , s ugyanebben az évben az ÁB Lakossági Divízió humán erőforrás menedzserévé nevezték ki. A következő évben lett társalapítója a Next Consultingnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik