Gazdaság

KOZMIKUS KONFERENCIA – Ufológusok akcióban

Még az is meglehet, hogy új tudományág van születőben, amelyet talán majd ufológiának vagy egyszerűen ufo-kutatásnak neveznek el. Az viszont máris tény, hogy e témának számos szakembere, megszállott kutatója van, akik rendszeresen összegyűlnek kicserélni tapasztalataikat, bejelenteni egy-egy újdonságot. Ők nem ritkán egész életüket e célnak szentelik, miközben szívós munkával igyekeznek elhatárolódni az e téren is aktívan ténykedő ,,sarlatánoktól”. Teóriák gyártására persze nem lehet tudományágat felépíteni, s e területet a hozzáértők is gyakorta csupán egy mellékvágánynak tekintik. Nem úgy a konkrét, dokumentálható megfigyelések vizsgálatát, kutatását, gyűjtését, ami már jóval szélesebb körben talál meghallgatásra. Talán azért – vélik az érintettek -, mert az emberek zöme alapvetően és elsősorban a tapasztalatokra épít, “Hiszem, ha látom!” alapon.

Amíg azonban e ritka élmény nem adatik meg a földi halandónak – s még ha megadatik, akkor sem biztos, hogy ufo-élményről van szó -, a szkepticizmuson talán csak a minél szavahihetőbb szemtanúk enyhíthetnek. Így nem véletlen, hogy a Budapesten megrendezett Kozmikus kapcsolat című űr- és parakutató világkonferencián lépett először a hallgatóság elé két siófoki rendőr, akik nyílt színen tartottak beszámolót ufo-élményükről. Az immáron klasszikusnak nevezhető, második típusú találkozás megtörténtéről – amikor is egy ember a saját szemével lát azonosíthatatlan repülő tárgyat – Sós Tibor, a filmszakmában járatos szakember, mellesleg ufo-kutató, több más esettel együtt videokazettát is készített. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik