Nem sokkal ebédidő után három német férfi találkozott a svájci határváros, St. Margrethen egyik bevásárlóközpontjának parkolójában. Egyikőjük átadott egy borítékot 500 ezer dollárnak megfelelő készpénzzel. Rövid megbeszélés után hárman háromfelé távoztak.
Történt mindez 1991. augusztus 26-án. Bő nyolc évvel később a találkozás következményei alapjaiban rengetik meg Németország politikai rendszerét. A randevú egyik résztvevője Karlheinz Schreiber német-kanadai állampolgárságú fegyverkereskedő volt, a másik Walther Leisler Kiep, aki régóta a Helmut Kohl vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) kincstárnokaként tevékenykedett, a harmadik pedig Horst Weyrauch, a párt könyvelője, Kohl bizalmasa. A nyomozók gyanúja szerint a Weyrauchnak átnyújtott félmillió dollárral Schreiber azt hálálta meg, hogy a CDU elősegített egy ügyletet, amelynek keretében a Thyssen ipari óriáscég 36 tankot adott el Szaúd-Arábiának. Nem csak ebben az egy esetben történt azonban megvesztegetés. Az ügyészségi nyomozók megállapították, hogy a pénz a CDU számláira került, s ezen a fonalon elindulva fényt derítettek egy sokkal kiterjedtebb korrupci- ós szövevényre a Kohl ex-kancellár által ellenőrzött CDU-pénzek és bankszámlák körül.
Németországban hetek óta az újságok címlapjain szerepelnek a “Das System Kohl”-nak nevezett politikai rendszert érintő botrány fejleményei. Hónapokba vagy akár még hosszabb időbe telhet, mire a nyomozók felkutatják legalább 16 millió dollárnyi CDU-pénz eredetét, megtalálják az adományozókat, s kiderítik, hogy a párt törvénytelen úton tett-e szert e pénzekre.
MEGHALLGATÁSOK. Az összeg kétségkívül tovább fog nőni, amikor március közepén megkezdődnek az érintettek parlamenti meghallgatásai. De a nyomozók, jogi szakértők, üzletemberek és az újra rámenőssé vált médiumok lassanként már összerakják a történet részeit – s egyben elemzik is azt az óriási hatást, amelyet a botrány Németországra gyakorol.
Sokan a német társadalom mélyreható átalakulása részének tekintik a Kohl-botrányt. A németek világossá tették, hogy nem hisznek többé a paternalisztikus politikai mechanizmusokban, amelyeknek köszönhetően az ország a hidegháború idején a stabilitás szigete volt. Véget ért a konszenzuspolitika korszaka, amikor gyakran elmosódott a határ kormányzat és az üzleti élet között. “Az országnak szüksége volt a drámai változásra, és ennek a mostani botrány katalizátora lehet” – véli egy vezető német alapkezelő.
SZORULT HELYZETBEN. A Kohl által 16 éven keresztül vezetett CDU-t kétségkívül megrázzák a leleplezések. A német újraegyesítés atyjának örökségén csúf folt keletkezett, amikor napvilágra került, hogy titkos pártkasszát tartott fenn. A most 69 esztendős, annak idején “örökös kancellárként” emlegetett politikus le is mondott a tiszteletbeli pártelnöki címről. Az őt a CDU élén követő Wolfgang Schäuble szintén elismerte, hogy 1994-ben maga is elfogadott Schreibertől egy törvénytelen “adományt”, amelynek azóta nyoma veszett. A botrányba belekeveredett a CDU sok más egykori és jelenlegi politikusa is.
Miközben Kohl nem tagadja, hogy megszegte a német pártfinanszírozási törvényt, amikor nem vallott be több mint 10 ezer dollárnyi adományt, ezért a törvénysérté- sért csak maga a párt vonható felelősségre. A CDU akár 18 millió dollárnak megfelelő büntetésre is számíthat. Kohl azonban továbbra is szorult helyzetben van. A nyomozók azt fontolgatják, hogy vádat emelnek ellene hivatali hatalommal való visszaélés miatt. Konkrétan azért, mert hűtlenül kezelte pártjának pénzeit. Ez a vétség tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Folynak ezenkívül vizsgálatok pénzmosás, sikkasztás, megvesztegetés, csalás és az adófizetés nem teljesítése ügyében is. A CDU-t egyenesen az a veszély fenyegeti, hogy feldarabolódik vagy teljesen szétesik, miután meghatározó alakjai egymás után keverednek gyanúba. “Az a tény, hogy a szövetségi kormány tagjai éveken át rendszeresen törvényt sértettek, súlyosan rontotta a CDU hitelességet. Sem a CDU, sem a pártrendszer nem maradhat többé a régi” – állítja Jürgen Rüttgers, az észak-rajna-vesztfáliai CDU-szervezet elnöke.
Hogyan jutottak idáig a dolgok? A CDU számára a zűrök 1995-ben kezdődtek, amikor az augsburgi ügyészség vizsgálni kezdte Schreiber ügyleteit. A nyomozók rábukkantak arra az 500 ezer dollárra, amit a fegyverkereskedő a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején kapott az Airbus Industrie és a Thyssen számára végzett lobbizás díjaként. Éveket vett igénybe a bizonyítékok megszerzése, ám végül az ügyészség elrendelte letartóztatását – adócsalás vádjával. A 65 éves Schreibert tavaly szeptemberben egy torontói étteremben tartóztatta le a kanadai rendőrség. Az ügyészség kérte kiadatását, amit azonban eddig sikerült elkerülnie. Újságinterjúkban azt állította, hogy a pénzzel támogatni kívánta a CDU-t.
Schreiber naptárának egyik bejegyzése alapján a nyomozók úgy határoztak, hogy alaposabban szemügyre veszik a CDU kincstárnokával, Kieppel folytatott ügyleteit. A most 73 éves, de még mindig agilis Kiep 1971 és 1992 között volt felelős az adományok begyűjtéséért és a pártkassza kezeléséért. Jó kapcsolatokat ápolt a német üzleti élet vezetőivel, és sokat értek külföldi összeköttetései is. Olyannyira, hogy a jelenlegi szociáldemokrata kancellár – aki onnan ismerte őt, hogy egy időben mindketten tagjai voltak a Volkswagen felügyelőbizottságának – szintén igénybe vette szolgálatait: amolyan utazó nagykövetként, akinek az a feladata, hogy befektetőket csábítson Németországba.
November elején Kiep épp egy ilyen küldetésre indult volna az Egyesült Államokba, amikor az ügyészség adócsalás vádjával letartóztatási parancsot adott ki ellene. Kiep ekkor saját maga jelentkezett az ügyészségen, megfizetett 250 ezer dollárnyi óvadékot a szabadlábra helyezésért, s ezután még amerikai útját is lebonyolíthatta. Elutazása előtt a bíróságon tagadta, hogy ő vette volna át a félmillió dollárt Schreibertől, s kijelentette, hogy a pénzt Kohl könyvelője, Weyrauch helyezte el egy CDU-számlán. Addig a nyomozóknak nem volt tudomásuk arról, hogy az ügyben Weyrauch is érintett, aki egy kisebb könyvvizsgáló céget vezet Frankfurtban, s akit Kiep még 1971-ben vett rá arra, hogy a CDU-nak dolgozzon.
NYOM NÉLKÜL. Kohl november 9-én tagadta, hogy tudott volna a Schreiber-féle adományról. Az eseményeket azonban már nem lehetett feltartóztatni. Korábbi pártbeli társai kezdték kiszivárogtatni a sajtónak, hogy kancellársága idején Kohl titkos bankszámlákat tartott fönn, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy nyomok hátrahagyása nélkül tudjon költeni a pártpénzekből. November 30-án robbant a bomba: Kohl beismerte, hogy kancellári évei alatt csakugyan rendelkezett titkos számlák fölött, s ezzel megsértette a pártfinanszírozási törvényt.
A közvélemény ettől fogva egyre több információt követelt. Egy december 16-i tévéinterjúban Kohl megvallotta, hogy 1993 és 1998 között összesen egymillió dollárra rúgó adományokat fogadott el. Mint mondta, a pénzeket a keleti tartományokban működő CDU-szervezetek finanszírozására fordította. Nem volt hajlandó azonban megnevezni azokat, akiktől az adományokat kapta. “Német állampolgárokról van szó, akik nem állnak üzleti kapcsolatban a kormánnyal, csak segíteni akartak nekem. Nem kívánom felfedni kilétüket, mert szavamat adtam, hogy nem teszem.” Azóta az Ernst and Young által a CDU-nál elvégzett független könyvvizsgálat megállapította, hogy a párt számláin 6 millió dollárnyi be nem vallott adomány található, jóval több annál, amennyit Kohl elismert.
KOHL HAZUDIK? A németek nagy része úgy véli, Kohl hazudik, amikor a titkos adományozókról beszél. Vannak, akik szerint ő és a CDU német vállalatoktól vett át tetemes adományokat. Mások – köztük az ARD tévéállomás – megkockáztatták, hogy régi barátja és politikustársa, Francois Mitterrand egykori francia köztársasági elnök adott neki pénzt 1994-ben, amikor újraválasztásáért kellett nehéz harcot vívnia. E szerint az elmélet szerint Mitterand a 15 millió dolláros adomány célba juttatására az állami tulajdonú Elf Aquitaine olajtársaságot szemelte ki, amely 1992-ben megvásárolta a kelet-németországi Leuna kőolajfinomítót. A francia óriáscég részéről már korábban elismerték, hogy 1989 és 1993 között, a Mitterrand bizalmasának számító Loík Le Floch-Prigent elnöksége alatt több mint 200 millió dollár értékben követtek el csalásokat és sikkasztásokat. Kohl viszont “abszurdnak” minősítette a feltételezést, hogy Mitterrand – szocialista politikus létére – pénzzel segítette volna a CDU győzelmét.
A leleplezések mindenesetre egymást érik, és prominens CDU-politikusok válnak áldozatokká. Wolfgang Hüllen, a CDU parlamenti csoportjának könyvelője januárban öngyilkosságot követett el, s hátrahagyott levelében bevallotta pártpénzek elsikkasztását. Hessen magas rangú pártfunkcionáriusai szintén érintettnek bizonyultak a botrányban. Manfred Kanther például, aki 1991 és 1998 között a hesseni CDU-szervezet elnöke volt, a törvényességet és a rendet mindenek fölé helyező politikájával nagy megbecsülést vívott ki magának 1993-tól 1998-ig tartó belügyminisztersége idején. Az idén január 14-én azonban egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy elnöksége alatt a hesseni CDU-szervezet mintegy 4 millió dollárt utalt át svájci bankszámlákra. Napokkal később az őt az elnöki poszton követő utódja nyilvánosságra hozta, hogy még a nyolcvanas évek elején, közvetlenül az új pártfinanszírozási szabályozás bevezetése előtt, nem kevesebb mint 10 millió dollárt juttattak Svájcba. Január 17-én Kanther lemondott parlamenti mandátumáról. Jelenleg bűnügyi vizsgálat folyik ellene hivatali hatalommal való visszaélés gyanújával.
TITKOS SZÁMLÁK. A hesseni pártpénzek éppoly rejtélyesek a nyomozók számára, mint Kohl titkos számlái. Az ugyan nem ütközik törvénybe, hogy egy német pártnak külföldi bankszámlái legyenek, az viszont igen, ha az azokon tartott összegeket nem tünteti fel éves pénzügyi beszámolójában. Az ügyészség azt reméli, hogy Kohl könyvelője, Weyrauch segít majd tisztázni a rejtélyt. A 67 esztendős Weyrauch, aki ellen csalás és visszaélés gyanújával folyik vizsgálat, azért kulcsfigura, mert egyedül ő ismerte teljes egészében a párt pénzügyeit: nemcsak Kohl számláival foglalkozott, hanem ő kezelte a pártközpont és a hesseni szervezet hivatalos és titkos számláit is. A nyomozók azt gyanítják, hogy Kohl titkos pénzeinek egy része Hessenből származhat. Január 30-án azonban Weyrauch közleményben tudatta: “a CSU hesseni tartományi szervezetétől soha nem érkezett pénz az országos pártközponthoz.”
A CDU-botrányban játszott szerepének fontosságát mutatja, hogy a parlament különleges bizottsága a meghallgatni kívánt 26 személy közül elsőként őt hívta be. Weyrauch azt állítja magáról, hogy csak “fogaskerék” volt, mások utasítására cselekedett. A közelmúltban egy CDU-tisztviselővel folytatott telefonbeszélgetésében arra figyelmeztetett, hogy a leleplezések “meg fogják rengetni a köztársaságot”.
Š Business Week
