Gazdaság

ADÓVERSENY – Tőkecsalogatók

A magyar társasági adókulcs még mindig unikumnak számít a fejlett országokban alkalmazott adómértékekhez képest, bár az utóbbi években ezen államokban is teret nyert ennek az elvonásnak a mérséklése. Mint a KPMG nemzetközi adótanácsadó központja által végzett világméretű felmérésből kiderül: az iparilag fejlett államokban a társasági adókulcs az idén átlagosan 34,1 százalék, míg tavaly 34,8 százalék volt. Ezzel szemben Magyarországon 18 százalék ebben az évben is a kulcs, ráadásul – különösen a külföldiek – jelentős adókedvezményeket is igénybe vehetnek. Így aztán nem véletlen, hogy a gazdálkodók átlagos adóterhelése 1998-ban alig haladta meg a 11 százalékot, ami bármilyen nemzetközi összehasonlításban alacsonynak számít. A kormánynak nem áll szándékában e ráta megváltoztatása, dacára az igen erőteljes európai uniós (EU) nyomásnak. Mivel e tekintetben uniós irányelv sem létezik, bizonyára még egy esetleges csatlakozás sem járna adókulcsemeléssel, csupán azt eredményezné, hogy néhány, nem teljesen EU-konform adókedvezményt meg kellene szüntetni.

A társasági adótörvény jövőre hatályba lépő módosításán egyébként már dolgoznak a pénzügyi tárcánál, s nem kizárt, hogy bizonyos kedvezményekre már a következő évtől nem lehet újonnan igényt szerezni. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy – az uniós szabályozással összhangban – a kisvállalkozások vagy a környezetvédelem is adókedvezményt kaphatnának.

A KPMG által végzett felmérésből az is kiderült, hogy a világ kevésbé fejlett régiói alacsonyabb társasági adót alkalmaznak, mint a fejlettebb országok, azonban a különbség mérséklődik, s nemcsak azáltal, hogy a fejlettebbek csökkentik az adót, hanem úgy is, hogy a kevésbé fejlettek növelik azt. Az OECD idei 34,1 százalékos átlagához képest a kevésbé fejlett ázsiai, csendes-óceáni régió országaiban az adókulcs átlaga 32,3 százalék volt, míg tavaly ugyanez a szám nem érte el a 32 százalékot. Hasonló folyamat figyelhető meg Latin-Amerikában is: ott az idei 29 százalékos átlag 0,5 százalékponttal magasabb a tavalyinál. A KPMG által vizsgált OECD-országok közül viszont tavaly egyedül Finnországban nőtt az adókulcs, csökkent viszont például Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Japánban és Csehországban. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik