A 2010-es kormányváltást követően a magánnyugdíjpénztári rendszer gyakorlati, erőből történő visszaállamosítása súlyos bizalomhiányt okozott, az öngondoskodási piac a mai napig nyögi ennek a következményeit. A kényszerintézkedés ismét fejnehézzé tette az állami nyugdíjrendszert, amelynek jövőbeni fenntarthatóságát ma már nem támogatja semmilyen tőkefedezeti pillér – értékel a Portfolio.hu-n megjelent véleménycikkében Farkas András, a nyugdijguru.hu alapítója.
Az a jelenleg már évi ezermilliárd forint nagyságrendű járulékbevétel, amely 2011 óta nem a magánnyugdíjpénztárakhoz, hanem a Nyugdíjbiztosítási Alapba áramlik, természetesen jelentősen növeli a bevételi oldal szintjét.
Mindez persze a visszájára fordul majd a 2040-es derekán, mert az állami nyugdíjrendszernek attól fogva helyt kell majd állnia azért a nyugdíjrészért is, amelyet a magánnyugdíjpénztárak finanszíroztak volna.
Emiatt minden olyan döntés, amely az öngondoskodás révén felhalmozott nyugdíjtőke elvételét és újrahasznosítását célozza,
A költségvetés 2010 után 14 évvel megint súlyos helyzetbe került, megint nincs elegendő forrás semmilyen fejlesztésre, pedig a lassuló gazdaság felpörgetése minden szempontból kulcsfontosságú a kormányzatnak, különösen a 2026-os választások könyörtelen közeledtével.
Ha nem nyílnak meg kellő mértékben az uniós források, miközben a rendelkezésre álló egyéb külső források igénybevétele súlyos kamat- és politikai kockázattal járhat, akkor nyilván más lehetőségeket kell azonosítani a gazdasági fejlődés ismételt beindítása és felgyorsítása érdekében, az érezhető hatás kiváltása miatt lehetőleg legalább ezer milliárd forintos nagyságrendben.
Ha ebben a kontextusban értelmezzük azt a kormányzati javaslatot (ami 2025. január 1-jétől nyilván jogszabály lesz), mely szerint az önkéntes nyugdíjpénztárakban felhalmozott nyugdíjcélú megtakarításaikat a pénztártagok saját szabad elhatározásukból adómentesen, felső összeghatár nélkül ingatlanvásárlásra vagy ingatlannal kapcsolatban fölvett hitel törlesztésére is felhasználhatják 2025. január 1. és december 31. között, akkor
Az állam lényegében megkezdte az önkéntes nyugdíjpénztárak kétezer milliárd forintot meghaladó (2134 milliárd forint) vagyonának átszivattyúzását a nemzeti nagytőke által uralt építőiparba és ingatlanpiacra.
A magánnyugdíjpénztári vagyonnal ellentétben az önkéntes megtakarításokat nem lehet állami erővel elvenni (legalábbis egy EU-tagállamban nem lehet), így azoknak az állami célokkal megegyező felhasználására az érintett megtakarítókat kitartó érveléssel és komoly ösztönzéssel kell rávenni.
A hivatalos javaslat előterjesztői szerint azonban így sem kell attól tartani, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári vagyon elolvadna, hiszen a kormányzati kalkuláció szerint legfeljebb 300 milliárd forint mozdulhat meg jövőre lakáscélokra a nyugdíjpénztári megtakarításokból, ami mintegy 30 ezer lakástranzakció finanszírozásában játszhat szerepet, vagyis e kivonást követően is megmaradna 1800 milliárd forint körüli összegben az önkéntes pénztári számlákon lévő összeg.
Farkas András szerint ez nyilván csak a megriadt pénztári szektort megnyugtatni kívánó becslés, az intézkedés keretrendszere ugyanis simán lehetővé teszi a teljes önkéntes nyugdíjpénztári vagyon elillanását és az ingatlanpiacon történő lecsapódását.
Már így is súlyosan fejnehéz a magyar nyugdíjrendszer
A kérdés mindezek alapján az lehet, hogy összhangba hozhatók-e a rövidtávú gazdaságösztönző célok a hosszútávú megtakarítások növeléséhez fűződő társadalmi érdekkel, vagy a jelen oltárán könnyen feláldozható a jövő anyagi biztonsága. A rövid válasz: nagyon nehezen lehet csak – ha egyáltalán lehet – összehangolni az azonnal indítandó beruházások ezer milliárd forintos nagyságrendben történő ösztönzését a több évtizedre szóló, és emiatt eleve törékeny nyugdíjmegtakarítások védelmével.
E tekintetben érdemes tisztában lenni azzal is, hogy a magyar nyugdíjrendszer súlyosan fejnehéz, az állami nyugdíj teszi ki a nyugdíjaskori bevétel átlagosan 85 százalékát. Ennek két fő oka az, hogy a kötelező állami nyugdíjpillér mellett Magyarországon a szükségesnél jóval erőtlenebb az öngondoskodás pillére, de ennél is fájdalmasabb, hogy teljes mértékben hiányzik a munkáltatói nyugdíjpillér, vagyis a jövőbeni nyugdíjasok anyagi helyzetéért csak az állam és (minimális részben) az egyén felelős, a munkáltató e felelősség alól mentesül.
Az EU tagállamai sorra deklarálják, hogy
Ez csak az összes érintett fél – az állam, a foglalkoztató és a nyugdíjjogosultságot gyűjtő személy – együttes részvételével és áldozatával valósítható meg. Ezért lehet kitüntetett szerepe az egyéni nyugdíjbiztosítási megtakarítási és befektetési lehetőségek mellett a foglalkoztatói nyugdíjpillérnek is. Ezekkel a megfontolásokkal azonban homlokegyenest ellenkező az önkéntes pénztári vagyon ingatlanpiaci felélése. Érdemes lenne még egyszer alaposan megfontolni az intézkedés elkerülhetetlen hosszú távú mellékhatásait is – zárja a sorait Farkas András.
