Habár az inflációs adatokban már csökkenést láthatunk az áremelkedés ütemében, a bankokban csak most jön az igazi áremelkedés. A pénzintézetek többsége ugyanis a szerződési feltételek alapján a 2023. évi inflációt idén építi be az árakba, ez jelentős drágulást hozhat a bankszektorban az első negyedévben.
Tavaly ilyenkor a 2022-es 14,5 százalékos inflációval nőttek a banki költségek,
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) január 12-én teszi közzé a tavalyi éves átlagos infláció mértékét, ezt pedig a bankok a következő hetekben, hónapokban szépen felszámolják a jelenlegi áraikra, és frissítik erről szóló hirdetményeiket. A jegybank számításai szerint egyébként akár 18 százalék is lehet az éves fogyasztóiár-emelkedés, alábbi számításainkban is ezt a „maximum értéket” vesszük alapul – olvasható a portálon.
Ennyiért bankolunk
Éves szinten akár több tízezer forintot is elkölthetünk a bankszámlánk üzemeltetésére. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi összesítéséből kiderül, hogy egy magyar lakossági ügyfél átlagosan 34 800 forintot költ a bankszámlájára, ez a 9 milliót meghaladó ügyfélkörnél évi 330 milliárd forintot jelent.
Ez a következő költségelemekből áll össze, az alábbi sorrendben és összegben (zárójelben a teljes költséghez viszonyított arányok láthatók):
- Számlavezetési díj: 8 600 Ft (24,7 százalék)
- Készpénzfelvétel és -befizetés: 8 300 Ft (23,9 százalék)
- Átutalások: 5 900 Ft (16,9 százalék)
- Sms: 5 000 Ft (14,4 százalék)
- Bankkártya: 4 600 Ft (13,2 százalék)
- Egyéb: 2 400 Ft (6,9 százalék)
18 százalékos inflációval ez az összeg 2024-ben 41 064 forintra emelkedhet számításaink szerint. Fontos hangsúlyozni, hogy ez egy átlagos összeg: egyes ügyfeleknek ennél sokkal magasabb díjakat fizetnek, míg mások alacsonyabbat. Bár a fenti statisztikai adat a prémium kártyák díját nem is tartalmazza, így a bankok által levont költség még ennél is magasabb lehet.
A legolcsóbb bankszámlák
A hazai bankokat egy teljesen új, szociális indíttatású alapszámla termék létrehozására kötelezte egy kormányrendelet 2016 szeptemberében. A szabályt az uniós irányelveknek való megfelelés miatt vezették be, célja pedig az volt, hogy azok is tudjanak bankszámlát vezetni, akik korábban nem engedhették meg maguknak, az akkori adatok alapján ugyanis itthon kb. minden ötödik ember nem rendelkezett bankszámlával.
A bankoknak ilyen csomagot kötelező biztosítaniuk, ettől csak lefelé térhetnek el (árban és szolgáltatásban egyaránt) az alapcsomagoknál. A havidíj egyébként tartalmazza a számlavezetési díjat és az éves kártyadíjat is. Ezeknek kötelezően tartalmazniuk kell a következő szolgáltatásokat:
- havonta két darab, összesen legfeljebb 150 ezer forint értékű ingyenes készpénzfelvételi lehetőség bármely magyarországi ATM-ből, vagy legfeljebb egy 50 ezer forint értékű készpénzfelvétel saját bankfióki pénztárban,
- összesen maximum 100 ezer forint értékig négy eseti vagy rendszeres átutalási megbízást lehet indítani,
- korlátlan számú és összegű bankkártyás vásárlás és készpénzbefizetés,
- forintban történő beszedés.
2023 július előtt az alapszámla havidíja az előző év utolsó napján érvényes minimálbér 1,5 százaléka volt, azóta azonban ennek az összegnek a 0,5 százalékára csökkentették – így lett ezer forint. Ennyi is maradt volna idén is a maximum, azonban mivel még 2023-ban megemelték a minimálbért, a fapados számla költsége is növekedett, méghozzá 1334 forintra.