Gazdaság

Növelnék Románia szerepét a magyar gázellátásban

Kummer János / 24.hu
Kummer János / 24.hu

Növelni kellene a Románia felőli gázimport lehetőségét, ehhez pedig bővíteni kell a csanádpalotai kompresszorállomás kapacitását, és szükség lesz a mérőállomások fejlesztésére is a következő három évben az FGSZ Földgázszállító Zrt. nyilvános konzultációra bocsátott javaslata szerint. A beruházás a társaság által évente frissítendő tízéves fejlesztési terv egyik új eleme. A tervet az FGSZ-nek május 31-ig még jóváhagyásra el kell küldenie a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak – írja a VG.

A csanádpalotai projektről az FGSZ már egyeztetett a Transgasszal, a kapacitást óránként 200 ezer köbméterről 380 ezerre kívánják emelni. Azért ennyire, mert ennyit a romániai társaság rendszere még fejlesztés nélkül is továbbíthat. Az elképzelés megvalósításával a hazai felhasználókhoz is eljuthat a délkeleti szomszédunk területén át küldött azeri eredetű vagy a törökországi LNG-terminálokról érkező gáz, és mód nyílna magyarországi tranzitra is. Egyúttal kevésbe lenne az ország kitéve a jelenlegi domináns szállítónak.

A dokumentumban szintén a következő három évre szóló másik projekt megvalósítását a társaság már csak feltételesen javasolja: ki kellene alakítani Magyarország felől Ukrajna irányába egy nem megszakítható szállítókapacitást. Erről az FGSZ már tavaly, sőt még 2022 első hónapjaiban is tárgyalt az ukrajnai GTSOU partnercéggel, de megbeszéléseik megszakadtak az Ukrajnában folyó háború miatt. Ehhez a projekthez három beruházásra lenne szükség. Még további öt beruházásban gondolkodnak, köztük egy Ausztria felé irányuló tranzitálás lehetőségét építenék ki. Jelentős újdonság lenne továbbá a hidrogénfolyosók létrehozása. Az FGSZ-nek Szerbián kívül minden szomszédos országba – már Szlovéniát is ideértve – vezetne hidrogénfolyosója.

A FGSZ hálózatfejlesztésének alapvető feladata az ellátásbiztonság megteremtése. Ennek része az is, hogy a földgázt eljuttassák a gáztárolókba, onnan pedig a felhasználókhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik