Gazdaság

Ötmillió forintnyi pénzt és aranyat akasztott ki zsákban a kerítésére egy 93 éves nő, miután felhívták, hogy fegyvert találtak az unokájánál

Getty Images
Getty Images

Nagyon durván lehúztak egy 93 éves asszonyt Karcagon. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gyanútlan asszonyt vezetékes telefonon hívták fel bő egy héttel ezelőtt.

Az ismeretlen hívó közölte vele, hogy letartóztatták az unokáját, kábítószert és fegyvert találtak nála, azonban óvadékért cserébe elengedik. A telefonáló megkérte a nőt, hogy az otthon található pénzét és értékeit tegye bele egy zsákba, majd rakja ki a postaládára, és valaki menni fog érte.

Közben végig szóval tartották, hogy másnak ne tudjon telefonálni. Az idős asszony 2,5 millió forintját és ugyanennyi értékű arany ékszerét tette ki a kerítéshez, mely értékei pár perc múlva már el is tűntek.

Az asszony, miután rájött, hogy becsapták, értesítette a rendőrséget. A rendőrök azonosították és elkapták a férfit. A 25 éves román állampolgárt csalás bűntette miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik