Ítéletet hozott a Nyíregyházi Törvényszék annak a családnak az ügyében, melynek tagjai éheztettek, rabszolgaként dolgoztattak és halálra vertek egy harmincas éveiben járó piliscsévi nőt. Amikor a család rájött, hogy az áldozatuk meghalt, kitették a holttestét a kocsiból az út szélére.
Bartha Andrea, a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a családfő 14 év fegyházat, míg a párja 10 év börtönbüntetést kapott, és emellett 10 évre eltiltották őket a közügyektől is. A házaspár gyermeke és annak párja felfüggesztettet kapott.
H. Béla az interneten ismerkedett meg a rendezetlen családi körülmények között tengődő és italozó életmódot folytató piliscsévi nővel. Három évvel ezelőtt a férfi és az 54 éves neje rávette a nőt arra, hogy szállásért és ennivalóért cserébe segítsen nekik a ház körüli munkákban. Enni azonban a korábbi ígéretük ellenére sem adtak neki, a fiatal nő még csak ki sem vehetett ételt a hűtőből egyedül.
Sokkolóval is bántalmazták
Amikor az áldozatuk kiszökött az ingatlanból, és segítséget próbált kérni, a pár erőszakkal visszavitte. Ekkor H. Béla olyan erővel fejbe rúgta a nőt, hogy annak két foga is kiesett. 2024. április 28-án az áldozat már annyira le volt gyengülve az éheztetés miatt, hogy már nem tudott mozogni és beszélni. A házaspár azonban még ekkor sem hívott segítséget hozzá. A gyermekük és annak párja segítségével beültették a gépkocsiba, majd mindannyian elindultak vele Budapest felé.
Útközben azonban észlelték, hogy az áldozatuk meghalt, így az autópályáról lehajtva egy aszódi társasház parkolójában kirakták az élettelen testet, zsebébe tették a személyi igazolványát és a bankkártyáját, majd hazautaztak. A nő holttestét arra járó gyermekek találták meg. A nő halála agyzúzódás, éheztetés és kihűlés folytán következett be. Az ítélet nem jogerős, mert H. Béla és a hasonszőrű neje is fellebbezett.
