Magyar találmány robbanthat nagyot az energiapiacon – adta hírül az Mno.hu. A három magyar fejlesztő által megalkotott FUTI olyan energiatermelő térburkoló elem, amely három forrásból tud elektromos áramot előállítani: a napsütésből, a talajhő és a levegő hőmérsékletének különbségéből, illetve a lépési energiánkból is.
A FUTI egy háromtagú mérnökcsoport – Cseh József, Ilyés Miklós és Sziszák Imre – találmánya. A panel 30x15cm-es, újrahasznosított műanyagból készült, amelybe háromféle környezetbarát technológiát is beleépítenek. A három, egyébként külön-külön már létező technológia ötvözete adja az igazi innovációt. Az újítás alternatívát kínál a hagyományos út- és térburkolatra.
A készítők 150 wattos napi energiatermeléssel számolnak egy négyzetméter panel esetén, eszerint amennyiben a Blaha Lujza tér felújítása során FUTI-t használnánk, akkor a nagyjából 1300 négyzetméternyi térkövezett felületen évente 71 megawatt elektromos áramot tudnánk előállítani – ha a most megújuló Széll Kálmán téren használnák az energiatermelő panelt, a körülbelül 6-7 ezer négyzetméternyi felületen még több energiát termelhetne Budapest.
Megoldandó problémák azért akadnak: például elérni, hogy ne csússzon a felület, de a fény mégis átmenjen rajta. Vagy, mint Cseh elmondta nekünk, egy-egy kocka teherbírása jelenleg 300 kilogramm, tehát egyelőre hiába számolunk impozáns eredményekkel, az autóforgalom terhelését egyelőre hosszabb távon nem bírná el.
Hazánkban 2017 és 2020 között 1900 kilométernyi utat terveznek építeni. Ha csak ennek 10 százalékát „köveznék ki” FUTI-val, akkor az – Csehék szeptemberi számításai szerint – egy év alatt 1000-1200 gigawattnyi áramot termelne (ez egyenértékű hazánk éves nukleáris energiatermelésének 8 százalékával), kiindulva a magyarországi napfényes órák számából, a fény erejéből, és még sok más tényezőből.
A Design Terminal díja egyébként 2 millió forintos pénzdíj mellett médiamegjelenést és mentorálást is jelent, a csapat célja most az, hogy 4-5 hónapos fejlesztés után mintegy 5 négyzetméteres tér lefedését is meg tudják oldani. Mint kérdésre Cseh elmondta, a projektnek akkor van létjogosultsága, ha a FUTI-elemek elérik a 20 éves élettartamot, és 50 ezer forint alatt marad egy négyzetméter gyártási költsége – ez esetben 10 év alatt megtérülne a befektetés.
A FUTI egyelőre csak kísérleti prototípusban létezik. Cseh elmondta, befektetők már megkeresték őket, egyelőre hazai beruházókban gondolkodnak.