Bár Kóka János csak bő egy éve lett tagja az SZDSZ-nek, a közte és Fodor Gábor között kialakult vita alapvonalaiban már hosszú évek óta a liberálisok lényegi dilemmája volt. A pártban jó ideje mindenki abból indul ki, hogy az SZDSZ-nek jóval felette kellene lennie az 5 százalékos küszöbnek, és sokan beszélnek arról a 15-20 százaléknyi liberális szavazóról, akiket az SZDSZ-nek meg kellene szólítania.
Karácsony Gergely
ÉT MÍTOSZ. Azzal kapcsolatban, hogy a párt miért képtelen erre, kétféle mítosz él az SZDSZ-ben. Az egyik a rendszerváltó értékek feladásának mítosza. Eszerint a magyar demokrácia egy bizonyos ponton letért a rendszerváltás programja által kijelölt útról. A választásokon valójában klientúrák harcolnak egymással populista szólamokat hangoztató politikusok képében. Bár a teória szerint ez a folyamat alapvetően a jobboldal, és ezen belül is főleg személy szerint Orbán Viktor politikájának következménye, az SZDSZ korántsem tett meg mindent ennek a veszélyes úttévesztésnek a megakadályozására. Sőt, feladva saját elveit, egyre inkább elkezdett hasonlítani riválisaihoz. Ez az elképzelés tudat alatt abból a feltételezésből indul ki, hogy az SZDSZ akkor volt a leginkább sikeres, amikor maga a magyar demokrácia is sikeres volt, a legnagyobb válságba pedig akkor került a párt, amikor a magyar demokrácia is a legrosszabb napjait élte: az őszödi beszéd s az azt követő zavargások idején. Amikor Fodor Gábor a hitelesség visszaszerzését állította elnöki kampányának középpontjába, akkor nemcsak riválisa vitatott üzleti ügyeire vagy félresikerült politikai akcióira utalt, hanem e politikai program letéteményeseként lépett föl.
A másik mítosz a hatékonyság mítosza. Eszerint az SZDSZ azért lépi át ilyen nehezen a parlamenti küszöböt, mert nem tudott alkalmazkodni a modern politika kihívásaihoz. Továbbra is úgy működik, mint egy értelmiségi klub, a szervezet képtelen a fegyelmezett működésre. A párt – részben az értelmiségi holdudvar nyomása miatt – képtelen volt túllépni a rendszerváltás és az emberi szabadságjogok problematikáján, miközben a választókat egészen más témák érdeklik. Például az, hogy mennyi adót fizetnek, és azért mit kapnak cserébe. A liberálisoknak alkalmazkodniuk kell a választók elvárásaihoz és a modern politikai nyilvánosság feltételeihez: le kell egyszerűsíteniük az üzeneteiket, és nem utolsósorban elegendő pénzre is szükségük van ahhoz, hogy a kampányban észrevehetőek maradjanak a két nagy párt mellett. Ennek a politikai elgondolásnak a hívei is részben a rendszerváltó értelmiségiek közül kerültek ki, akikben azonban mindig megvolt a hajlandóság, hogy valaki mással jeleníttessék meg ezt a politikát. Az 1994-es választás előtt így került reflektorfénybe Kuncze Gábor, aki aztán messze túllépett a rá osztott szerepen, és önálló politikai tényezővé válva többnyire képes volt integrálni a pártot. Kuncze példa nélküli – ha úgy tetszik: példamutató – önkéntes visszavonulása után új ember kellett a szerepre. A sikerességgel kampányolva Kóka János nemcsak a rendszerváltás lehetőségeit kihasználó fiatal elit ethoszát fejezte ki, de az SZDSZ-t vezető idősebb generáció igényének is megfelelt.
HITELESSÉG ÉS SIKERESSÉG. Fodor Gábor és Kóka János közül végül is csak-csak választottak a küldöttek, a hitelesség és a sikeresség között azonban lehetetlen választani. Triviális, de azért nem árt nyomatékosítani, hogy a hitelesség a siker legfontosabb feltétele a mediatizált politikában is. A hitelesség pedig elsősorban az üzenetek konzisztenciáját jelenti. A választóknak hihetetlenül magas a politikai ingerküszöbük: ha egy párt széttartó üzeneteket fogalmaz meg, akkor esélye sincs arra, hogy megszólítsa őket. Ehhez valóban fegyelmezett kommunikáció és üzemszerű működés kell, de elsősorban mégis koherens politikai tartalom. Az SZDSZ éppen ezért nem választhat az emberi jogi és a gazdasági liberalizmus között, és nem mérheti kettős mércével politikai ellenfeleit – liberálisnak kell lennie akkor is, ha ezzel adott esetben a Fidesszel kerül egy platformra. Az elnök személye ehhez képest másodlagos.
A szerző a Medián kutatásvezetője.
