A rendteremtő

Irodájából hazafelé tartva Csizmadia László, a Bétex elnök-igazgatója egy házaspárt pillantott meg, akik a cég Lehel úti textilüzletéből igyekeztek kifelé, csomagok nélkül. „Karácsonyt írtunk, s arra gondoltam, szegénységi bizonyítvány a bolt részéről, ha hagyja, hogy a potenciális vevők üres kézzel távozzanak” – meséli. Bemutatkozott, s megkérdezte a házaspártól, mi az, amit kerestek, de nem találtak, amire azt válaszolták, hogy egy piros szőnyeget. Csizmadia László visszakérdezett: „Ezt komolyan mondják?” Majd arra kérte őket, menjenek együtt vissza, s ő mutat nekik néhány darabot, amelyek közül valamelyik bizonyosan elnyeri a tetszésüket. Az igazgatói invitálás eredményeként a házaspár végül 790 ezer forint értékben vásárolt. Nemcsak azt a bizonyos piros szőnyeget vették meg, berendezték az egész házat. „Ilyen sikert azóta sem értem el, viszont ez a példa is mutatja, hogy a személyes kiszolgálás csodákra képes” – zárja a történetet Csizmadia.

MEGINGÁS. A vendéglátó-ipari, jogi egyetemi végzettséggel rendelkező cégtulajdonos „vendégként” érkezett a Bétexhez, azzal a szándékkal, hogy legfeljebb egy-két évig igazgatja a céget. Régi ismerőse, a vállalat egyik tulajdonosa, Tamási Jánosné kereste meg 1994-ben, hogy menedzselje a hajdan jobb napokat látott, csőd szélére jutott textilforgalmazót. Mivel Csizmadia akkoriban adta el látványpékség-érdekeltségét, s nem nézett még új terület után, rábólintott a felkérésre.

Az üzleti életben gazdálkodási és fizetési fegyelem tekintetében megedződött szakembert is meglepte azonban, amit látott. Az 1947 óta működő, korábban a hazai textil-nagykereskedelem 15 százalékát lebonyolító cég gyakorlatilag „haldoklott”. Pedig a rendszerváltás utáni első két évben még évi 5 milliárd forint körüli volt a forgalma, ez csappant meg egyik évről a másikra 800 millióra. Pozícióját leginkább az importliberalizáció ingatta meg, mivel a kiskereskedők nem voltak már a Bétexre „szorulva”, maguk is importálhattak. „Nagy présként” nehezedett rá a nagyáruházak, plazák, bevásárlóközpontok dömping jellegű kínálata is, a másik oldalon pedig a silány minőségű, ám rendkívül olcsó termékeket „terítő” utcai és piaci zugárusok megjelenése. A feketekereskedelem Csizmadia becslése szerint a hazai textilforgalom 30 százalékát teszi ki ma is.

Csizmadia László • 57 éves, 1978-ban a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskolán, majd 1983-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végzett. • Dolgozott a Gyermekélelmezési Vállalatnál kereskedelmi főosztályvezetőként, s a Dél- Budai Vendéglátó-ipari Vállalatnál kereskedelmi igazgatóként. 1987-től 1992-ig a Skála-csoporton belül a Mester Coop Rt. igazgatói posztját töltötte be. Ekkor megvásárolta egy neves francia cégtől az első magyarországi látványpékséget, amelyet a Klauzál téri csarnokban állított üzembe, így 1992 és 1994 között a Landauer és Társa pékséghálózat igazgatója és társtulajdonosa volt. • 1995-től a Bétex elnök-igazgatója, 2000-től 40 százalékos résztulajdonosa. A másik, 60 százalékos tulajdonos Tamási Jánosné, ő azonban évekkel ezelőtt visszavonult, nem vesz részt a cég vezetésében. A 820 millió forintos jegyzett tőkéjű cég 350 milliós hitelállománnyal dolgozik, 6 üzletet működtet, s 100 embernek ad munkát. • Nős, három gyermeke már felnőtt. Hobbija a sport, az utazás, és a horgászat. Ha teheti, a balatoni napfelkelték varázsát összeköti a horgászstégen való zsákmányvárással. Ilyenkor a természet színei új ötleteket adnak áruházai designjának kialakításához.

Az összeomlás szélén álló céget tulajdonosi ellentétek is gyengítették. A Bétexet 455 millió forintos E-hitelből négy magánszemély – köztük Tamási Jánosné – vásárolta meg, s együttesen a részvények valamivel több mint 70 százalékára tettek szert. A fennmaradó hányadon az egykori állami ingatlanok kezelői – a Lehel úti telephely után a XIII. kerületi, a balatoni üdülő után pedig a siófoki önkormányzat – osztoztak, illetve 5 százalék erejéig az MRP program keretében a dolgozók voltak érdekeltek. A meghatározó súlyú tulajdonostársak között vita támadt a Bétex sorsáról. Egy részük értékesíteni kívánta az ingatlanokat, s magát a céget is, hogy abból kiegyenlítsék a hitelt, majd mindenki menjen a maga útjára.

Ám Tamási Jánosné azon az állásponton volt, hogy ezt a patinás, nagy múltú, sikerre predesztinált vállalkozást igenis meg kell menteni. Perek kezdődtek a részvényesi jogosultságról, s e közben könyvelésileg is nehezen nyomon követhetően zajlott az értékesítés. A jó szakemberek elszivárogtak, akik pedig maradtak, azok egyre kevésbé tudták kezelni a helyzetet. Az akkoriban divatos bizományosi értékesítés kis híján csődbe vitte a vállalkozást, 120 milliós kinnlevősége keletkezett, ami már a likviditását ásta alá. „Emlékszem, elmentem a Lehel úti raktárba, ahol mind a tíz bejárati ajtó tárva-nyitva volt, de sehol egy alkalmazott. Az járt ki-be, aki akart, s azt vitt ki, amit akart” – érzékelteti a kaotikus állapotokat Tamásiné. A polcokon divatjamúlt, penészes textília porosodott, kódolva volt a lejtmenet.

BEZÁRÓDÓ KAPUK. A rendteremtést nehezítette, hogy a tulajdonostársak változatlanul nem jutottak dűlőre abban, hagyják-e „kivérezni”, vagy mentsék meg a céget. Ám ezen a ponton Tamási Jánosné beavatkozott: felvásárolta az összes részvényt, s 40 százalékát felajánlotta az eredetileg csak menedzsernek hívott Csizmadiának. A korábban a vendéglátásban és a kereskedelemben jeleskedő szakember ekkor már felmérte a Bétex pozícióit, s mivel közgazdaságilag is megalapozottnak látta a sikert, igent mondott. „A legnagyobb teher az E-hitel volt, e kötelezettség a kamatokkal együtt 750 millió forintra dagadt, de 2002 decemberére az utolsó fillérig visszafizettük” – fogalmaz Csizmadia László. Megítélése szerint a Bétex azon kevés magyar kézben lévő vállalatok egyike, amelyet szabályosan adózott nyereségből privatizáltak, nem pedig könyvelési trükkök révén.

Első intézkedésként megszüntette a bizományosi értékesítést, csak a készpénzzel fizető vásárló kapott árut, s megpróbálta behajtani követeléseit a kiskereskedőktől. Már akitől sikerült, mert számos vállalkozásnak nyoma veszett, csődbe ment, vagy épp csődbe menekült. Az ötödére apadt forgalom miatt csökkentette a létszámot, de stratégiailag a legfontosabb lépés mégis a kiskereskedelmi hálózat kiépítése volt. „Rájöttünk, hogy az üzletekben rögtön visszajelzést kapunk a piac rezdüléseiről, hogy mire van igény, s a kassza is azonnal csörög, már este ki lehet venni a pénzt” – hangzik a magyarázat. A nemzetközi piac megismerése érdekében először 1995-ben vett részt a frankfurti vásáron. „A világkiállítás öt napon át napi tizenkét órát tartott nyitva, s én mind a tizenkét órát kint töltöttem. Nem győztek a tolmácsok utánam loholni: két-háromszáz gyártóval és nagykereskedővel tárgyaltam, hogy képet kapjak a textilpiacról” – meséli Csizmadia, aki azóta is rendszeres vendége a német rendezvénynek.

Az első eredmények másfél év után látszódtak. Beindult a kiskereskedelmi forgalom a Lehel úti, a Kabai utcai és a Király utcai üzletben is. A cég olyannyira egyenesbe került könyvelési és üzleti szempontból is, hogy a két évvel ezelőtti, hat évre visszamenőleges vizsgálat végén az adóhivatal mindössze 10 ezer forintra bírságolta meg. Az igazi fellélegzést és továbblépési lehetőséget a Bétex számára az E-hitel utolsó részletének visszafizetése hozta meg. Addig ugyanis minden nyeresége a törlesztésre ment el, s míg a konkurencia terjeszkedett, a Bétexnek csak a „védekezői” szerep jutott.

„Most végre mi is támadhatunk” – jegyzi meg Csizmadia László. Az új periódusban a piaci pozíció megerősítését célozzák meg, s egy szakáruház-lánc kiépítését tűzték maguk elé. A Bétex a kiskereskedelem terén főleg a fővárosra koncentrál, s ma már 6 áruházban kínálja termékeit. Köztük a legújabb és legátfogóbb szolgáltatást nyújtó az M7-es melletti üzlet, amelyet 350 millió forintos hitelből nyitottak meg.

KREATIVITÁS. Csizmadia László úgy gondolja, a zugárusokkal és az olcsó távol-keleti dömpinggel nem tudja, de nem is akarja felvenni a versenyt. „A mi boltjainkban nem található 1,5-2,0 ezer forintos ágynemű, amely a harmadik mosás után kilyukad, sem olyan pamuttörülköző, amely szétkeni a vizet a testen” – fejtegeti. Tisztában van azzal, hogy ezzel a filozófiával egy bizonyos vevői körtől elesik. Ugyanakkor bízik benne, hogy a minőségi termékeknek és szolgáltatásoknak stabil vásárlói köre alakul ki, amely hűséges marad a szakszerű, magas kiszolgálást nyújtó üzlethálózathoz. Úgy véli, nem leosztott kártyák alapján zajlik a textilkereskedelem. Bár a bevásárlóközpontok, barkácsáruházak is forgalmaznak textilárut, nem olyan széles választékban és nem olyan minőségben, mint a Bétex. A cég aduásza a saját fejlesztésű, és saját designt képviselő Clara termékcsalád (ágyneműtől a függönyig), amelyet egész Európára levédtek. Az igazgató tervei szerint egy-két év múlva a Clara fantázianevű árukkal az uniós piacon is jelentkeznek majd.