– Miért fordult Brüsszel érdeklődése ennyire a sport felé?
– A sportszövetségek autonómiáját senki sem kérdőjelezi meg. Szabadon, belátásuk szerint szervezhetik a sportágak belső életét és szabályait. Senki sem kényszeríti rájuk, hogy ezentúl például 10 játékosnak kell kitennie egy focicsapatot. De az Európai Unióban senki, még a sportszervezetek sem helyezhetik kívül magukat az európai jogon. A Bosman-ügy során az Európai Bíróság megállapította, hogy az EU alapszerződésének két elve is csorbát szenvedett: a diszkriminációmentesség és a személyek szabad mozgásának elve. A független sportszövetségek tevékenységét mindaddig senki sem kérdőjelezi meg, amíg betartják a játékszabályokat. De ha nem, azt nem lehet szó nélkül hagyni.
– Ön mostanában többször is tárgyalt a FIFA, az UEFA és más szervezetek képviselőivel. Úgy tudni, hogy e szövetségek kifogásolták Brüsszel egyre gyakoribb beavatkozását.
– Nem az Európai Bizottság avatkozott be, hanem a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság, amikor az alapszerződés alapján hozta meg az ítéletét. Az egyértelmű, hogy ezek a szabályok minden foglalkoztatottra vonatkoznak, akik között nem lehet különbséget tenni attól függően, hogy milyen szakmát művelnek.
– A nemzetközi labdarúgás vezetői mégis megpróbálják elérni, hogy a jelenleg felülvizsgálat alatt lévő EU-szerződés ismerje el a foci – és általában a sport – kivételes helyzetét.
– Illúziókban ringatja magát, aki azt hiszi, hogy az általam említett két alapelvben az új szerződés egy jottányit is engedne. Ahhoz azt egyhangú döntéssel kellene megváltoztatni, elismerve a sport kivételezett helyzetét; garantálhatom, hogy ez nem fog megtörténni. A sporttal nem tehetünk kivételt az általános szabályok alól. Hangsúlyozni szeretném, hogy kizárólag a profi sportról van szó és nem az amatőrről. Labdarúgó körökben gyakran felpanaszolják, hogy a Bosman-ítélet óta csökkent a fiatal tehetségek kinevelésére fordított pénz, mert a klubok attól tartanak, hogy az általuk felnevelt játékosok faképnél hagyják őket. A kluboknak azonban módjukban áll szerződést kötni a fiatalokkal, amelyben megállapodnak velük, hogy a ráfordított pénzért cserébe bizonyos ideig az egyesületnél maradnak. És ha az illető mégis elmegy, vissza kell fizetnie az összeg egy részét. A banki gyakornokokra ugyanez a szabály érvényes.
– Hogyan fogadták a futballszövetségek ezt a javaslatot?
– Jelenleg tárgyalunk a végrehajtásról, mert ez segíthet egy másik súlyos probléma megoldásában, amikor tehetségesnek ítélt gyermekeket “importálnak” zömében afrikai országokból. Ezeknek a gyermekeknek nincs semmi védelmük, ezért biztosítani kell, hogy egyenlő elbánásban részesüljenek. Konzultáltam erről a tagállamok sportminisztereivel, akik készek odahaza intézkedéseket hozni ezen jelenségnek a felszámolására.
– A sportügyek érintik a bizottság versenyügyekkel foglalkozó tagja, Mario Monti hatáskörét is. Lehet-e engedményeket tenni a sportszövetségeknek a versenyjog területén?
– Nem beszélnék engedményekről. Áprilisban az összes sportszövetség vezetőivel leültünk tárgyalni. A konferencián Monti világossá tette, hogy bár a versenyjogi szabályok mindenkire érvényesek, a sportot nem lehet ugyanúgy kezelni, mint az acélipart. Ha a sportszövetségek a televíziós közvetítési jogokból származó busás bevétel egy részét – a szolidaritás elvének megfelelően – visszaforgatják a sportba, úgy, hogy abból az alsóbb szinteken is részesüljenek, elképzelhető, hogy Brüsszel kivételt tegyen a kartellellenes szabályok alól.
