Ha az a bizonyos csillár (amely a politikában mindig létezik, de előre számolni sohasem lehet vele) le nem zuhan, akkor e sorok megjelenése után 72 órával a máris ideiglenes államfőként tevékenykedő Vlagyimir Putyint Oroszország második elnökévé választják. A voksolás előestéjén 60 százaléknyi szavazatra számíthat. Egyetlen valamennyire is számottevő ellenfele, a kommunisták főnöke, Zjuganov 20 százalékra. Egy másik, hajdan erősnek hitt vetélytárs, Luzskov moszkvai polgármester a múlt hét derekán kiszállt a versenyből és Putyin mögé állt. Így az is megtorpanásnak számítana, ha a favorit nem szerezné meg az elnökséget már az első, március 26-i menetben. (Erre akkor kerülne sor, ha 50 százalékos választási részvétel mellett nem kapná meg a szavazatok abszolút többségét, s kénytelen lenne három hét múlva egy második erőpróbán – immár bizonyosan – megkaparintani a posztot.)
Putyin e meglehetősen kedvező pozíciót – az orosz közvélemény által támogatott csecsen hadjárat brutális végigvitelén túlmenően – annak köszönheti, hogy az agyongyötört orosz tömegek szemében az erő, a rend, a stabilitás ígéretét hordozza.
ANTIKAMPÁNY. Ebben a pozícióban úgy döntött, hogy számára a legjobb propaganda az “antikampány”. Visszautasított minden televíziós vitát, nem rendeztetett egyetlen választási gyűlést sem. Így a hatalomért marakodók felett lebegő “igazi államférfiként” jelent meg, egyben elkerülte, hogy konkrét szociális vagy gazdasági kérdésekben részletekbe menően állást kelljen foglalnia. Lehetősége volt sokféle arcot mutatni az orosz közvéleménynek, és ezzel elérte, hogy a majdan általa képviselt rezsim karaktere részleteiben homályos maradt. Csak egy-egy villanás jelezte, hogy alapvető törekvése az erős állam megteremtése lesz, a központ döntő fölényének megszervezése az önálló hatalmi bázist építgető tartományok és régiók felett.
Hogy szélsőséges esetben ez a centralizáló törekvés meddig mehet el, azt jelezte, hogy a hónap derekán Putyin közölte: megválasztása után Csecsenföldet “néhány évig” közvetlen elnöki irányítás alá óhajtja rendelni. (Az eredeti tervekben a hadjárat sikeres befejezése utáni időszakra még korlátozott csecsen önkormányzatiság szerepelt.)
Figyelemre méltó, bár nem meglepő, hogy a bizonytalanság, az eljövendő hatalom karakterének részben aggasztó, részben szándékosan homályban tartott vonásai ellenére a Nyugat vezető hatalmai máris leterítették Putyin lábai elé az előlegezett bizalom vörös szőnyegét. Ugyanezt a gesztust kapta meg annak idején Gorbacsov és Jelcin is, mintegy beismeréseként annak, hogy Oroszország öntörvényű hatalom, amelynek magatartását külső nyomással hatékonyan nem lehet befolyásolni, s amellyel szemben az együttműködés csatornáit sem lehet teljesen eltorlaszolni.
ALAPHANG, VÁLTOZATOKKAL. Clinton már egy hónappal ezelőtt – az amerikai választási harc kiéleződő szakaszának kezdetén – megadta az alaphangot, szó szerint megismételve Putyinnal kapcsolatban azt, amit Thatcher asszony valaha Gorbacsovról mondott: “Ezzel az emberrel lehet üzletelni.” Március derekán Blair brit miniszterelnök első vezető nyugati államférfiként feleségestől meglátogatta Putyint. Ezt a gesztust az adott helyzetben nehezen lehetett másként értelmezni, mint választási támogatásként. Különösképpen azután, hogy Blair úgy jellemezte vendéglátóját, mint “rendkívül intelligens államférfit”, akinek “világos víziója” van arról, hogy Oroszországot modernizálni kell és egyben megnyitni a külföldi befektetések előtt.
Az üzleti világ – ha egyelőre csak nyomokban is – méltányolni látszik a felbukkanó lehetőségeket. Az EBRD az orosz elnökválasztás küszöbén ajánlott 150 millió dolláros kölcsönt a Lukoil olajtársaságnak. Ezt a Financial Times úgy értékelte, mint “az orosz gazdaság fejlődésébe vetett bizalom megújulásának jelét”. E bizalomnak van némi alapja: 2000-re már 5 százalékos GDP-emelkedést prognosztizálnak Oroszországban – igaz, igen alacsony bázishoz képest. A moszkvai tőzsde árfolyamindexe az év eleje óta 24 százalékkal emelkedett, a rubel pedig fokozatosan erősödött a dollárral szemben, közbelépésre indítva az orosz központi bankot, hogy az export számára kedvező szinten stabilizálja az árfolyamot.
Így hát azt a bizonyos, kétszer már elkoptatott vörös szőnyeget a külvilág politikusai és befektetői most azért terítik ki Putyin előtt, mert piacbarát magatartást és mindenekelőtt politikai stabilitást várnak tőle.
Az egyelőre úgy látszik másodlagos számukra, hogy senki sem tudja, milyen is lesz az a politika, amely stabilizálódik majd Putyin Oroszországában. –
