Gazdaság

A MAGYAR POSTA SZERKEZETÁTALAKÍTÁSA – Ajánlott küldemény

Komoly beruházásokkal készül a versenyre a Magyar Posta, amelynek szerkezetét is jelentősen át kell alakítani, a logisztikától egészen a létszámgazdálkodásig.

Mind gyorsabb ütemben alakul át a világ postai üzletága. Az egyik legkiválóbb példának a holland TNT Post Group (TPG) kínálkozik. Az alig tíz évvel ezelőtt még kizárólag Hollandiában tevékenykedő vállalatot 1998 közepe óta a New York-i, a londoni, a frankfurti és az amszterdami tőzsdén is jegyzik. Az immár globálissá vált cég a postai, a logisztikai és az expressz szolgáltatások területén egyaránt látványos növekedést tudhat maga mögött, s a világ egyik élvonalbeli társaságává vált.

A korábban monopolhelyzetet élvező Magyar Postának ugyancsak egyre több területen kell versennyel szembenéznie. A cég az elkövetkező hetekben terjeszti a kormány elé stratégiáját. A versenyre való felkészülést segítheti a tavaly és az idén megvalósuló 30 milliárd forintnyi invesztíció.

“A jelenlegi tervek szerint összesen 45-50 milliárd forintot fordítunk beruházásokra, s ezt nem tudjuk kizárólag belső forrásokból előteremteni” – nyilatkozta Varjú Tamás vezérigazgató. A tőkebevonásnak több alternatívája lehetséges. Elsősorban az állami tulajdonos tőkeemelésére lehet számítani, a jelenlegi törvények szerint ugyanis a Posta továbbra is 100 százalékban állami kézben marad. Hosszabb távon a privatizáció is elképzelhető; a vezér-igazgató elképzelései szerint szakmai, nem pedig pénzügyi befektető bevonása lenne szerencsés. A fejlett nyugat-európai postákkal kialakított stratégiai szövetségek segíthetik a liberalizált területeken való talpon maradást. Emellett újabb tevékenységi kört ellátó vegyes vállalatok alapítására is sor kerülhet. Mindezek mellett hitelfelvételre is rákényszerül a Posta, ennek nagysága 15-20 milliárd forint is lehet.

Korábban a 2001 végéig megvalósítandó tőzsdei bevezetés is szóba került, ám erre a cég Varjú Tamás szerint még nem érett. A már említett beruházások az elkövetkező években még nem hoznak látványos javulást a jövedelmezőségben, inkább a hosszú távú stratégia részei. A parkettre lépés a menedzsment megítélése szerint akkor lenne szerencsés, ha a társaság stabil jövedelmezőségi rátát tudna felmutatni, olyat, amelyben növekedési potenciál is rejlene. A posták tőzsdei szereplése egyébként manapság még fehér hollónak számít, e téren a TPG-n kívül csak az argentin társaság a kivétel. A magyarnál lényegesen fejlettebb német postánál is csak most fontolgatják a börzei bevezetést.

Az egyelőre nehézkesen mozgó honi posta megreformálására több terv is született. Számottevő összegeket lehet megtakarítani a logisztika újraszervezése révén. A fejlett postai szisztémákban a felvételi, feldolgozási és kézbesítési rendszereket teljesen elkülönítették, ez itt még várat magára. Pedig a módszerrel a küldemény továbbításához kapcsolódó fajlagos költség – több 10 milliárd forintos tételről van szó – jócskán mérsékelhető, ami nagymértékben javíthatja a Posta jövedelmezőségét.

A szolgáltatások korszerűsítése érdekében az integrált postai hálózat megteremtése már korábban is szerepelt a tervek között. A forgalom 90 százalékát lebonyolító 200 nagyobb hivatal közvetlen összeköttetésben lenne egymással. Emellett 1000 postafiók szintén csatlakozna a hálózathoz – igaz, az utóbbiaknál csak a nap végén történne meg az adatok számítógépes feldolgozása. A rendszer kialakítása szempontjából kulcsfontosságú adatátviteli hálózati tendert a Közbeszerzési Döntőbizottság januárban érvénytelenítette, mondván: egyik ajánlat sem felelt meg a feltételeknek. A PanTel- GTS konzorcium által megnyert, s a Posta által is elfogadott közbeszerzési pályázatot a Matáv-Compaq konzorcium támadta meg. Az újabb nyílt pályázat kiírása 3-4 hónapos csúszást okozhat a Magyar Postának.

Nyílt titok, hogy a 44 ezer fős Postánál – azaz az egyik legnagyobb magyarországi munkaadónál – nem hatékony a létszámgazdálkodás. Elég csak arra gondolni, hogy az egyébként hasonló méretű portugál intézménynél mindössze 16 ezren dolgoznak. A felesleges munkaerő egy része – új tevékenységek, szolgáltatások bevezetésével, átképzések útján – felszívható, emellett létszámstopot is fontolgatnak. A tervezés folyamán az érdekképviseletek véleményét is figyelembe veszi a menedzsment, legalább 3 éves keretszerződést ajánlva.

Vonzó lehetőségeket kínál az internet térhódítása is. Egyrészt a Posta kínálhatja termékeit a világhálón, követve például a kanadai társcég gyakorlatát, amely pénzforgalmi szolgáltatásait az interneten is elérhetővé tette. Az elektronikus kereskedelemben vásárolt termékek házhoz szállítását szintén igyekeznek ellátni, amihez természetesen a logisztikai bázis korszerűsítése is hozzátartozik. Előzetes becslések szerint a magyar internetes piac forgalmának 90-95 százalékát a business-to-business, azaz nagyobb értékű ügyletek adják majd. Másfelől, az internetes forgalom 70 százalékban az áru virtuális – például információ, adat, zene és film; a pénzforgalmi szolgáltatások révén e téren is komoly lehetőségek nyílnak a Posta előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik