Kifejezetten környezeti hitelt összesen egy bank kínál, miközben él még néhány olyan nemzetközi forrás – az Európai Beruházási Bank (EIB) globális kölcsöne, a német Kreditanstalt für Wiederaufbau (KfW) önkormányzati infrastruktúrafejlesztési programja -, amelyek közvetve bár, de környezeti céloknak is teret biztosítanak. Az explicit módon ezt szolgáló konstrukció a Budapest Banké (BB), amelyhez forrást a hitelintézet egyik tulajdonosa, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) juttat, vonzóvá pedig az Európai Unió (EU) Phare-programja teszi. Ez ugyanis kamat- és jutalékmentesen adja a hitelhez a maga hányadát, a teljes összeg – 17,5 millió euró, azaz 4,5 milliárd forint – 28,5 százalékát. A döntő rész azonban az EBRD-é, amely 53,5 százalék erejéig vállal a programban szerepet; a BB-re, mint a hitel közvetlen folyósítójára pedig 18 százaléknyi hozzájárulás jut.
A hitel éves kamata mindent – a különböző források eltérő árát – összevetve jelenleg 14,74 százalékon áll, de a jegybanki alapkamat és az euró/forint árfolyam elmozdulása miatt változhat.
A keretet egyébként éppen e hó végéig lehet egyáltalán igénybe venni, így az 5-7 éves futamidejű (azon belül 2 éves türelmi idejű) módozatot már jórészt csupán azért érdemes szemügyre venni, hogy mi az, amit a többi intézmény – és tervezett következő nekifutásában a BB is – alapul vehet. Mert ugyan a Figyelő kérdésére a bankok szinte mindegyike úgy ítélte meg, hogy a közeljövőben biztosan nem vesz be termékei közé ilyesfélét, bizonyos finanszírozási ötleteik mégis e kategóriába esnek. (Megjegyzendő, hogy a bankok túlnyomó része azt állította, ilyen konstrukció iránti kereslet nála még nem jelentkezett; meglepő, hogy nem csupán a szennyezés-csökkentés finanszírozására vonatkozóan hangsúlyozták ezt, hanem például a technológiaváltás révén közvetve elérhető környezeti előnyök valamilyen hitelezéséről is.)
Akadt például – igaz, csupán egyetlen – bank, amely lapunk azon érdeklődésére, hogy a környezeti célok valamely konstrukciójában, esetleg akár más célok “árnyékában”, benne foglaltatnak-e, normál kölcsöneire hívta fel a figyelmet. A nevezett, a Raiffeisen Bank általános vállalati és önkormányzati termékébe is belekomponálta a lehetőséget, arról azonban már nem ad számot, hogy kifejezetten környezeti beruházásra, valamilyen állapotjavításra a hitelfelvevők mekkora hányada igényelte e kölcsönt. Azt ugyanakkor közzéteszi a bank, hogy a legfeljebb 10 éves futamidejű, minden más szempontból a hitelfelvevő paramétereihez és a beruházás milyenségéhez igazodó konstrukcióra az önkormányzatok kaphatóak. Ezek is elsősorban valamilyen helyi infrastruktúra fejlesztéséhez – a közművek, a víz- és csatornarendszer kiépítéséhez, a szennyvíztisztító beruházások finanszírozásához, a hulladékégetők és szilárd hulladéklerakók létrehozásához – veszik fel a hitelt, amelyet a bank részint saját, részint az EIB forrásaiból nyújt. (A Raiffeisennél egyébként még egy – ugyanezekből a forrásokból táplálkozó – módozat vehető igénybe kifejezetten vízi közmű és csatornatársulások számára, melynek kondícióit az előbbihez hasonlóan meglehetősen “testre szabottan” közli csupán a bank.)
Valójában ugyanezt a célcsoportot igyekszik finanszírozni a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) is. Az önkormányzatok, úgymond, a környezetre nézve kedvező beruházásaihoz nyújt segítő jobbot infrastruktúra-fejlesztési hitelprogramjában. Itt – úgy tűnik – javarészt a szennyvizes beruházások iránt van kereslet, de ez a hitel szolgál a szemét, a lég- és zajszennyezés csökkentésére, a revitalizáció, általában a környezetvédelem, az energiaracionalizáció fedezésére és emellett az ipari közművek, az idősgondozók, kórházak, s összefoglalóan a szociális ellátás javítására. Mindehhez az MFB-nél “állomásozó” német forrás biztosít keretet. E bankbál vár felhasználóra ugyanis immár két esztendeje a német fejlesztési társintézmény, a KfW 30 millió márkája, mely összeg ráadásul csak az első részlet. Amennyiben sikerül kihelyezni ezt, jöhet az újabb 30 millió márka. Ám mivel 1997 márciusa óta mindössze 500 millió forintnyi hitelt tudott a bank – a finanszírozásba még bevont magyarországi hitelintézetekkel együtt – folyósítani, úgy tűnik, hogy az összeg a jövő ilyenkorra szabott határidőre sem fogy el. Ez esetben egyébként a KfW minden valószínűség szerint kapható lesz arra, hogy újabb terminust szabjon, és ily módon a második 30 millió márka jelenleg 2002 márciusára kiírt lehívási határidejét is módosítsa. Ebbéli rugalmasságát jól jelzi, hogy tavaly ősszel ekként járt el az elhíresült panel-hitellel is, amelynek 60 millió márkája több év alatt sem fogyott el. Igaz, annál már önmagában a konstrukció kitalálása, a folyósító partnerek meglelése is sok időt emésztett fel, így a KfW a kihelyezésre még egy évet hagyott. Sőt, ha még akkor is marad kikölcsönözhető forrás, további időt szándékozik engedni.
Az MFB és a Raiffeisen konstrukciója között – legalábbis a környezeti célt tekintve – tehát kézzelfoghatóak az átfedések. Magukat a kondíciókat – lévén azokról részleteket a Raiffeisen Bank nem közölt – nehézkes volna összevetni, így a piaci tapasztalatra, valamint az MFB vélekedésére kell támaszkodnunk. Eszerint a fejlesztési bank 18,0-18,5 százalékos kamata e termék esetében túlságosan magasnak bizonyul a Raiffeisen-hitelek közelebbről meg nem határozott, a budapesti bankközi kamatláb, a Bubor alakulásához kötött árához képest. (Az MFB a Magyar Nemzeti Bank segédletével forintosított márkahitelt a mindenkori jegybanki alapkamatért és mellé a futamidőtől függően 2,0-2,5 százalékos marzsért adja. Mind e mellé jöhet még esetleg a szakértői díj, illetve az általában szokásos projektvizsgálati díj, amelynek összege 300-800 ezer forint között mozog; az alsó érték a 100 millió forint alatti beruházásokra, a felső az egymilliárdosokra vonatkozik.) Az MFB közvetítette hitelt következésképpen azok a tehetősebb önkormányzatok, s főleg többségi önkormányzati tulajdonban lévő társaságok veszik csupán igénybe, amelyek irányában az önkormányzati piacon folyó küzdelem – mondjuk úgy – lanyha. A bank rendszeres élménye a “polgármesteri legyintés”, amikor is a potenciális ügyfél a máshol elérhető kedvezőbb feltételek elősorolása után továbbáll. Egyre gyakoribb ötlet manapság a források megversenyeztetése is. A kisebb önkormányzatok pedig nem csupán a hitel árát nem képesek előteremteni, hanem a legalább 30 százalékos saját erőt sem tudják összehozni. Ahogy az MFB-nél fogalmaznak: a kölcsönnek gyakran nem a beruházás nagysága, vagy akár az ügyfél fizetőképessége alapján húzzák meg a felső határát, az igazi szűk keresztmetszet a hitelfelvevő számára előírt önrész. Annak ráadásul tényleg saját zsebből kifizetett pénznek kellene lennie, de a valóságban többnyire valamilyen támogatásokból “összeguberált” összegről van szó. Mindezek nyomán, s a tapasztalatok szerint a beruházási pénzekből jó, ha 20-30 százalék a hitelek hányada.
Ráadásul például a leggyakoribb projekt, a szennyvízberuházás meglehetősen nehezen termeli ki önmagát, nullszaldónál többre szinte soha sem számítanak. Ezt kalkulálva egyébként a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumnál az idén is pályázható ezen invesztíciókhoz költségtérítés. (Az MFB egyébként kamattámogatást is próbált e termékhez kijárni, de ötletével – legalábbis egyelőre – sem a pénzügyi, sem a környezetvédelmi tárcánál nem aratott sikert.)
A környezeti hitelezés egyik rákfenéje éppen az, hogy nagyon is nehezen mérhető a megtérülés. Szemben például a piacon leginkább elterjedt energiahatékonysági hitelkonstrukciókkal és speciális finanszírozási formákkal, általában a megszokott gazdasági értékmérőkkel kevéssé, avagy kevésbé látványosan fejezhető ki egy ilyen jellegű beruházás haszna. Energiamegtakarítás esetén a rezsi ily módon megspórolt hányadából – persze projektől függően – akár viszonylag gyorsan, 3-5 év alatt is megtérülést remélnek. A jelenleg két banknál – a Kereskedelmi és Hitelbanknál (K&H) és a Raiffeisennél – Phare társfinanszírozással az EIB globális kölcsönéből és saját forrásból folyósított energiahatékonysági hitelnél például ugyanakkora súllyal esik latba az illető hitelképessége, mint a beruházás majdani energiamegtakarítása. Ezt külön-külön ítélik meg; az előbbi eldöntésében a bank a kompetens, az utóbbi a Phare alapkezelő dolga.
A környezeti beruházásoknál az értékelés nehézségei erőteljesen visszahatnak a konstrukciók kidolgozására, illetve inkább azok elmaradására. Mindenesetre a BB nem adja fel: bár e hónappal környezeti beruházási hitelprogramja véget ér – ennek során a program 4,5 milliárd forintjának terhére 2,5 milliárdra vállalt kötelezettséget (és ebből 2 milliárdnyit folyósított is), a fennmaradó 2 milliárd erejéig pedig éppen elbírál hitelpályázatokat – várhatóan jövő ilyenkor újjal rukkol majd elő. A jelenlegi program finanszírozói éppen erről tárgyalnak. Az is valószínű, hogy a másik, részben szintén az EBRD “istállójába” tartozó intézmény, a K&H is ilyen összetételű és célú projekttel készül kijönni. Ezeknél azonban, bár nyilván valamilyen formában az elért környezeti eredmény is számít – ennek nyomon követésében a BB-nek külső környezeti szakértő segít -, a hitelezés mellett szóló döntő érv többé-kevésbé tisztán banki érdekeltségű, azaz a kihelyezés kockázataira alapoz.
