Szimbolikus jelentőségűnek is felfogható, hogy néhány nappal a csatlakozási tárgyalások megkezdése után foglalta el állomáshelyét Budapesten. Ez esetleg azt jelenti, hogy hazánk teljes jogú tagságáig betölti majd ezt a posztot?
– Ezt nem tudom garantálni, mivel 2001 októberében 65 éves leszek, s nyugdíjba kell vonulnom. Azt azonban remélem, hogy akkorra világosan látni fogjuk, mikor csatlakozhat Magyarország az EU-hoz.
Ön szerint mely területeken kell felgyorsítani a közeledést?
– Az alkalmazkodásban a legnagyobb erőket a mezőgazdaságra, a környezetvédelemre, a regionális politikára és a közlekedésre kell összpontosítani. Ez egyébként több bebocsátásra váró országra is igaz. A közösségi joganyag nagyon széles ezeken a területeken; csak a környezetvédelemben 50-70 irányelvet és rendeletet kell átvenni. Igaz, itt például lehet szó derogációról, hogy több idő legyen az alkalmazkodásra. Az átalakuló Phare-program is arra koncentrál, hogy minél teljesebben és minél kevesebb megrázkódtatással lehessen átvenni a joganyagot. Ez egy célirányos katalizátorpénz, amely mindkét oldalról nagyobb erőfeszítést igényel.
Mire gondol?
– Meg kell bizonyosodni arról, hogy jól előkészített, megfelelően végrehajtott és keményen ellenőrzött programokat hajtunk végre, amelyek szolgálják a közérdeket. Az eddigi szerteágazó területek helyett kevés témát kell támogatni. Sokak szerint Magyarországon nem jelenthet gondot az “elnyelési” képesség, mivel a térségben egy főre vetítve itt jött be a legtöbb tőke. Ez azonban még nem jelenti automatikusan, hogy az ország a strukturális alapokból származó majdani transzfereket is fel tudja majd szívni. Ez utóbbi másfajta megközelítést igényel; az intézményi feltételeket folyamatosan javítani kell, hogy a pénzek mindig a megfelelő időben és helyre érkezzenek.
Nemrég szakmai-politikai vita bontakozott ki arról, hogy több vagy kevesebb derogációért kell-e síkra szállni a tárgyalásokon. Ön szerint hazánk meddig mehet el a nemzeti-ágazati érdekek védelmében?
– Minden országnak természetes kötelessége, hogy védje a nemzeti érdekeket. Olyan egyensúlyt kell megtalálni, amely egyfelől garantálja a legsimább belépést, másfelől viszont hatékonyan kezeli azokat a problémákat, amelyeket nem lehet megoldani a csatlakozáskor. Alapszabály, hogy a belépés pillanatában az egész közösségi joganyagot át kell venni. Az eszmecserék valójában a kivételekről szólnak. Mindenkit óva intenék azonban attól, hogy túlértékelje ezek jelentőségét. Ez a folyamat az egész országra és az emberek hétköznapjaira is kihatással lesz. Az a benyomásom, hogy a magyar kormány, amely eddig százhúszra csökkentette a derogációk számát, tovább faragja majd ezt a kört. Hogy milyen mértékben, az részben a választásoktól, részben pedig a tárgyalások első, átvilágítási szakaszától függ, amelyben az egyes szektorok is górcső alá kerülnek.
A választásokat milyen szempontból gondolja vízválasztónak?
– A nemzeti érdekek védelmének kérdése, különösen választási időszakban, természetes téma. De itt konszenzus van arról, hogy az ország a legsimábban és a leggyorsabban legyen tagja az uniónak. Szerintem a voksolás után, bár várható némi vita a derogációk számáról, ez nem lesz jelentős politikai téma.
A vállalatok versenyképessége szempontjából néhány ágazatban érdekütközés várható az uniós és a honi cégek között, amit felerősíthet a csatlakozás.
– Naivitás lenne azt gondolni, hogy nincsenek érdekkülönbségek a kompetitív vállalatok vagy országok között. Ennek kezelését a Római Szerződés, azon belül pedig a versenyjog határozza meg. Lehetnek persze olyan speciális területek, ahol a kormányzat – vállalati-ágazati érdekeket szem előtt tartva – átmeneti felmentéseket lát szükségesnek. Miután azonban a csatlakozási folyamat formális kormányközi konferenciák sorozata, ennek eldöntése a mindenkori végrehajtó hatalom tiszte.
A közös agrárpolitikában és a finanszírozási kérdésekben azonban még az unió sem tudja pontosan, miként fest majd az új rendszer.
– Magyarország kétségkívül egy mozgó vonatra lép majd fel; az EU maga is az állandó tárgyalás állapotában van. Az intézmények, a strukturális alapok és a költségvetés reformját még a bővítés előtt meg kell oldani. Valóban, a tagjelöltek sok esetben nem tudják pontosan, milyen célt kell teljesíteniük. Ez azonban nem változtat azon, hogy a munka dandárja a hatályos közösségi joganyag átvétele. Amikor eljön a csatlakozás ideje, az új tagoknak készen kell állniuk, hogy elfogadják az új feltételeket. A belső megújulásra pontosan azért van szükség, hogy az EU fogadni tudja e tagokat; a bővítés nem károsíthatja az unió kohézióját.
El tudja-e képzelni, hogy az öt közép és kelet-európai ország ne egyszerre csatlakozzon az első körben?
– Erre nem tudom a választ.
Varsó helyzete mindenképpen különleges. A politikai motivációk ugyanis Lengyelország felvétele esetében a legerősebbek az unió részéről, gazdaságilag azonban – a GDP negyedét kitevő mezőgazdasági termelés okán – ez az ország a legproblémásabb.
– Meglátjuk; még nem értünk abba a stádiumba, hogy ezt meg lehetne ítélni. Az bizonyos, hogy Magyarországnak a gazdaság területén is rengeteg tennivalója van még. Számos mutató nagyon kedvező trendekről tanúskodik, azt hiszem azonban, ezek bizonyos értelemben elfedik azt, hogy még nincs olyan erős és masszív középosztály, mint Nyugat-Európában. Vagyis a növekedés még nem igazán hat az emberek hétköznapjaira. Fennáll a veszély, hogy az emberek azt gondolják: az uniós tagság varázsütésre megoldja a problémákat. Márpedig ez nem igaz. Ez az ország, régiós társaival együtt, az EU-val vagy anélkül, egy nagyon fájdalmas átmeneti időszakon megy keresztül. Szükség van egy pszichológiai váltásra is: egy viszonylag zárt társadalomból átláthatót kell formázni. Mindebben az uniónak is segítenie kell.
Ön Budapest előtt Ankarában szolgált. Miként látja a török csatlakozási esélyeket?
– Jómagam soha nem gondoltam, de maguk a törökök sem, hogy Törökország a közeljövőben csatlakozhat az unióhoz. Az viszont nagy haladás, hogy az ország már most is része a bővítési – ám még nem a csatlakozási – folyamatnak. A két és fél évvel ezelőtt megvalósított vámunió az EU-val megmutatta, hogy az ország versenyképes. Ugyan nem vonzott annyi külföldi tőkét, mint kellett volna, de a helyi beruházások dinamikus növekedést generáltak. Ha a politikai problémákat megoldják, az esélyeiket is könnyebben lehet majd elemezni.
Előfordulhat-e, hogy a ciprusi kérdés a görög ellenállás miatt megtorpedózza a közép- és kelet-európaiak belépését?
– Ez egy hipotetikus kérdés. Az világos, hogy az unió az egész szigettel kíván tárgyalni. Az eszmecserék egyfajta katalizátor szerepet játszhatnak a sziget megosztottságának felszámolásához. Ez a logikus fejlemény elháríthatná az egyik legfontosabb akadályt a török tagság elől is.
A 62 éves Michael Lake pályafutása nem tipikus diplomáciai karrierút. A Hans Beck helyére lépő, brit állampolgárságú, Új-Zélandon született új EU-nagykövet tizenkét évig újságíróként dolgozott: a Scotsman, a Sun és a Guardian riportere, majd a BBC Világszolgálatának diplomáciai hírelemzője volt. 1973-ban elhagyta a sajtót, s az Európai Bizottsághoz szegődött. Előbb a közösség brit, majd amerikai követségének szóvivőjeként, a nyolcvanas évek közepén pedig az ipari ügyekért és a belső piacért felelős III-as számú főigazgatóság főadminisztrátoraként dolgozott. Ezután – mint az EU sajtóirodájának vezetője – Japánban szolgált, majd 1991 és 1998 között az unió törökországi nagyköveti tisztét töltötte be. Beszél az EU leggyakrabban használt munkanyelvein, azaz angolul és franciául, ám – mint mondja – a “túlélőnyelvet” törökül és japánul is elsajátította; reméli, hamarosan magyarul is elboldogul majd.
