A készülő, új pénzintézeti formáról szóló tervezetek összefoglalójaként talán nem is kell többet megörökíteni a jövendőnek, mint amit a lapban közöltek. Az azonban az Önök cikkéből is hiányoltam, hogy világosan megkérdezzék az illetékes minisztériumi vezetőket: hogyan fordulhatott elő, hogy az idén tavaszig jószerével csak az asztalfiókban hevertek a témáról szól előkészítő szakértői anyagok? Tudomásom szerint egyetlen kormánytényezőnek volt az a véleménye, hogy ez az ügy ráér a kormányalakítás után legalább két évig.
További, már az első tervek idejében megfogalmazódott problémám, hogy a törvénytervezet és a finanszírozási modell kialakításakor feledésbe merül valami: egy civilizált lakás vagy ház ára. Ha arra a feltevésre épülne fel a konkrét takarékrendszer, hogy egy tipikus, két aktív keresős család számára 2-3 millió forint megszerzésére nyújtana lehetőséget, akkor megjósolható a kudarc. Manapság 5 millió forint körül lehet becsülni annak a lakásnak az árát, amelyben közepes színvonalon elfér egy négyfős család. A takarékpénztáron keresztül megszerezhető összeg mellé legalább ugyanannyit kellene megtakarítani, összeszedni más forrásból. Átlagos magyarországi viszonyokból kiindulva erős képzelőerő szükséges ahhoz, hogy két felnőtt az összesen évi bruttó 1 millió forintos keresetéből röpke öt év alatt összerakjon nettó 2-3 millió forintot. Ilyen arányok mellett osztom azt a véleményt, mely szerint ez a takarékrendszer igazából nem az első lakásuk, házuk megszerzéséért küzdőknek segít majd, hanem a felső középkategóriás ingatlanok vásárlásakor segít előteremteni a hiányzó, mondjuk 2 millió forintot a meglévő 7 vagy 8 mellé. Nem azt hiányolom, hogy szociálpolitikai megfontolások alapján döntsenek a lakás-takarékpénztárak megszervezéséről, de azt kifogásolom, hogy a jelek szerint a számítások alkalmával kissé elrugaszkodnak a konkrét és átlagos hazai ár- és jövedelemviszonyoktól.
GERLAI JÓZSEF, SZÉKESFEHÉRVÁR
