Élet-Stílus

Két év múlva 6-7 személyes egyterű járművet is bemutat az Automobile Dacia gyár, amely az idén az előzetesen tervezettnél legalább 50 százalékkal többet bocsát ki Logan modelljéből – írja a Világgazdaság.
2005. 06. 13. 08:13
Az üdülési csekk meghosszabbítását kérhetik, akik a tavaly átvett utalványukat még nem használták föl. Idén új pályázatokra is lehet jelentkezni, amelyeknek nincsen leadási határideje – írja a Népszava.
2005. 06. 13. 07:40
Az olvasók szavazatai alapján tizenkét kedvencre szűkült a Nagy Könyv program TOP 100-as listája. Már csak a finálé van hátra.
2005. 06. 11. 23:53
A budapesti Katona József Színház produkciójával, Euripidész: Médeia című darabjának előadásával vette kezdetét az V. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), a színházi világ legnagyobb hazai eseménye. Az eső és a viharos szél miatt az ünnepélyes megnyitó azonban elmaradt.
2005. 06. 10. 12:00
Manapság, amikor a mozilátogatók időben hol előre, hol pedig visszafelé izgulnak a Csillagok háborúja sokadik folytatása miatt, talán nem érdektelen, ha visszatekintünk a sci-fik kezdetére, és természetesen nem járunk messze az igazságtól, ha az ókori görögöknél kezjük a kutakodást.
2005. 06. 10. 11:20
Nagyon olcsó alapmodell kifejlesztését tervezi a Volkswagen. A tervezett gyártási költség nem lépné túl a 3000 eurót (747 000 forint), innen kapta a nevét a projekt (VW 3-K-Projekt).
2005. 06. 10. 09:44
Olvasói sztorik