Élet-Stílus

Június közepéig 12 ezer Fészekrakó

A Fészekrakó program keretében, a június közepi adatok alapján, több mint 12 ezer szerződést kötöttek - közölte Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter.

Kolber István elmondta, hogy Fészekrakó program keretében az állami kezességvállalás mellett felvett hitelekkel, a “félszocpol” kedvezményekkel, valamint a februárban megemelt szociálpolitikai lehetőséggel egyaránt élnek az érintettek.

Június közepéig kezességvállalásra több mint 3 ezer, “félszocpolra” mintegy 5 ezer szerződést kötöttek, míg a megemelt “szocpolt” több mint négyezren vették igénybe. Jelentős érdeklődés mutatkozik a Fészekrakó program negyedik eleme, a szeptemberben záruló lakbértámogatási pályázat iránt is.

A panel-programmal kapcsolatban Kolber István elmondta, hogy az idei keret kétszerese az elmúlt négy évinek, és több újszerű elemmel egészült ki, például a panel-plusz programmal, a költség csökkentésére irányuló fűtési szabályozás támogatásával.

Kolber István kiemelte, a jelenlegi szabályozás szerint a fűtési szabályozás támogatása a költségek csökkentésére irányul, de nem mondtak le arról a szándékról, hogy a későbbiekben ez a lehetőség beépüljön a panel-felújítási programba.

A miniszter elmondta, hogy a társadalmi igazságosság és közteherviselés elvének érvényesülésével is foglalkozott a testület. Kiemelte az építőipar kifehérítésére irányuló törekvést, amelynek az alapját az építőipari szervezetekkel kötött megállapodás adja. Ennek keretében közösen dolgoznak az ágazati bértarifa kialakításán, a piaci igényeknek megfelelő szakképzésen. A miniszter utalt arra, hogy hasonló megállapodást kívánnak kötni az építőanyagipar szereplőivel is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik