Az idei tavasz a magyar irodalomé Londonban. Márai Sándor “A gyertyák csonkig égnek" című darabjának bemutatója után, irodalmi Nobel-díjas írónk, Kertész Imre látogat a szigetországba.
Az Állategészségügyi Intézet laborvizsgálatai alapján késő délutánra további 12 madártetemről bizonyosodott be, hogy a madárinfluenza vírusától pusztultak el. az állatok mindegyike a már korábban intézkedés alá vont Nagybaracska térségében hullott el, így további biztonsági lépésekre nincs szükség – tájékoztatott a kormányszóvivő.
Jelenleg 800 milliárd forint értékű környezetügyi beruházás folyik az országban, és megkezdődött a 2007 utáni, kohéziós alapból finanszírozandó 21 nagyprojekt előkészítése is - közölte a szakminiszter.
Az országos főállatorvos szerint a vízi élőhelyek környékén további madárinfluenzás esetekre lehet számítani a tavasz folyamán. A fertőzési lánc megszakadása a költözés befejeztével a madarak párba állásától várható, ami május végéig megtörténik.
Egy otthon tankolható hidrogénhajtású ufótanulmány és a Civic Type R koncepció volt a legfőbb látványosság a Honda standon. Utóbbit Jenson Button földi halandó mutatta be a nagyközönségnek.
Szörényi Levente Árpád népe című misztikus operájának ősbemutatója, amelyre már elkelt minden jegy, március 28-án fél 8-kor lesz a Papp László Budapest Sportarénában, előző nap pedig ott tartják a nyilvános főpróbát.
Az iráni urándúsítási hírek és az államfő Izrael elpusztítására buzdító szavai hatására felerősödtek azok a hangok, hogy nemcsak politikailag, hanem más területeken is izolálni kellene Teheránt. A foci vb-n való szereplés azonban nincs veszélyben.
A Fiat konszern autóipari részlege véglegesítette licenszmegállapodását a Suzuki Motor társasággal, amely ez utóbbinak az olasz gyártó által kifejlesztett dízelmotor gyártásáról szól.
A szőke, kék szemű nő Észak-Európában alakult ki a jégkorszak végén, evolúciós anomáliaként, amelynek célja a feltűnéskeltés volt a ritka férfinépességért folytatott versenyben – legalábbis ez a végkövetkeztetése annak a géntudományi kutatásnak, amelynek eredménye a héten jelenik meg Nagy-Britanniában.
Bár világszerte rohamosan terjed az online naplók használata, de máig nyitott a kérdés: valóban jelentős tényezővé válhat a blogszféra, vagy csak pillanatnyi divathullámról van szó?
Felújítják az M3-as autópálya bevezető szakaszát, ahol a munkák idején forgalomkorlátozásokra kell számítani – közölte szerdán a Főpolgármesteri Hivatal Sajtóirodája.
Már tavalyelőtt 12 ezer európai munkahely leépítését és európai üzemének bezárását helyezte kilátásba a General Motors az Opelnél, ám úgy tűnik, tovább folytatódik a karcsúsítás.
Az Állategészségügyi Intézet laborvizsgálatai alapján négy különböző helyszínen: Százhalombattán, Nagybaracskán, Dunaszentbenedeken és Szentendrén, négy újabb madártetemről bizonyosodott be, hogy a madárinfluenza vírusától pusztult el – közölte a kormányszóvivő.
Oroszország déli részén a madárinfluenza H5N1 altípusa okozta járványban elhullott, illetve elpusztítottak 716 ezer madarat. Indonéziában két embert szállítottak a kór tüneteivel kórházba.
A Libri múlt heti sikerlistáján a lassan kamaszkorba érő varázslótanonc legújabb kötete stabilan tartja az első helyét. Dobogós lett Medgyessy Péter most megjelent könyve is.
„Köszönöm Oroszország, köszönöm Putyin elnök úr" – mondta Gyurcsány Ferenc szerdán, amikor megnyitották a sárospataki könyveket bemutató kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A Velvet Underground egykori alapítója, John Cale játszik zenekarával március 4-én az A38 Hajón. Ellentétben az 1995-ös egy szál zongorás fellépésével, most igazi rockbulira számíthatunk.
Harminc szakember kezdte meg a munkát a madárinfluenza elterjedésének megakadályozása érdekében Horányban és a köré vont védő-, illetve megfigyelő zónában – közölte a Pest megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás vezetője.
Egy fanatikus francia linuxos, hogy népszerűsítse kedvenc operációs rendszerét, szupermarketek számítástechnikai részlegeiben és elektronikai áruházakban lévő gépekre csap le.
Mintegy 80-90 százalékkal csökkent az elmúlt 20 évben az afrikai oroszlán egyedszáma. A kutatók szerint, ha marad ez a tendencia, hamarosan már csak „mega-állatkertekben" találkozhatunk az állatok királyával.
Na végre, valami tüzes autó az Opeltől. Imádtuk a Speedstert, biztos ezt is hamar a szívünkbe zárjuk. Ráadásul ezzel a névvel nem lőhet mellé az Opel, a GT-legenda vérprofi autót kíván.
Júniusig kaptak haladékot a zöldkártya-kiállítók az új műszerek beszerzésére, a kétütemű autókra viszont határozatlan ideig érvényesek a kevésbé szigorú követelmények. Mindkét eredeti határidő a múlt év utolsó napja volt.