Élet-Stílus

Evőpálcika lesz a kínai erdőkből

admin
admin

2006. 03. 24. 10:30

Egyelőre még csak halvány jelei mutatkoznak annak, hogy Kínában a környezettudatos gondolkodás teret nyer, ám szakértők szerint már az is eredmény, hogy április 1-től a nagyfogyasztású személyautókra kirótt adó 8 százalékról 20 százalékra növekszik, sőt, az eldobható evőpálcikákra érvényes adónem is 5 százalékkal emelkedik.

A nagyfogyasztású autók jelentős megadóztatása, az erdők eltűnéséért részben felelős golfklubok létesítésének megnehezítése mellett furcsa módon egy ázsiai jelkép, az evőpálcika is bizonyos értelemben a környezetvédelmi szempontokat is érvényesíteni kívánó új rendelet „áldozatává válhat”.

A mostani rendelettel szöges ellentétben nemrégiben még az eldobható evőpálcikák hasznossága mellett érvelt a kínai kormány, mivel álláspontjuk szerint azok nagyban hozzásegíthetnek a különféle vírusok és kórok elterjedésének megfékezéséhez. A NationalGeographic.com-nak nyilatkozva Jennifer Turner, a washingtoni székhelyű China Environment Forum szakértője elmondta: valóban igaz az, hogy a legtöbb kínai étterem vagy kis büfé nem rendelkezik a megfelelő higiénés körülményekkel, a mosogatógép nagyon ritka, de sokszor még a melegvíz is hiányzik.

Nem véletlen tehát, ha egészen mostanáig a kínai vezetés az eldobható evőpálcikák mellett kampányolt, hiszen ezzel például a hepatitis terjedését meg lehet akadályozni. Turner szerint persze másként is hozzá lehetne járulni a különféle vírusok és fertőzések visszaszorításához: az sem lenne elképzelhetetlen, hogy a nyilvánosságon keresztül arra vegyék rá az embereket, hogy saját evőpálcikát hordjanak maguknál. A szakértő szerint ez csak elsőre tűnik ostoba ötletnek, legalább olyan hatásos lehetne, mint az eldobható evőpálcika.

Évi 46 négyzetkilométernyi erdőből lesz evőpálcika

A kínai vezetés környezetvédelmi és az egészségügyi szempontokat is figyelembe véve egyelőre mégis egy félmegoldást talált: nem áll szándékában amellett kampányolni, hogy mindenki hordja magával saját evőpálcikáját, hanem tekintettel a környezetkárosító hatásokra, az eldobható evőpálcikákra 5 százalékos adót vetett ki, ezzel próbálván megfékezni az eldobható pálcikák mennyiségének további növekedését.

Kínában ugyanis évente közel 45 milliárd pár evőpálcikát használnak el, amihez természetesen megfelelő mennyiségű fát is ki kell vágni. A vékony kis pálcikák alapanyagához évi 2 millió köbméter fa kitermelése szükséges, ami közel 46 négyzetkilométernyi erdő eltűnését jelenti. A hatalmas volumenű fakitermelés immár komolyan veszélyezteti Kína erdőállományát, az erdők eltűnésének igen sok nem kívánt mellékhatása már most is érezhető.

Az egyik közvetlen hatás Pekinget is érinti: a város környéki erdők fakitermelésnek köszönhetően ugyanis eltűnt a fővárost a sivatagos területtől elválasztó természetes akadály, így egy-egy erőteljesebb tavaszi szélvihar egész Pekinget porfelhőbe borítja. A főváros amúgy sem tiszta levegője szélviharok idején jelentős mennyiségű porkoncentrátumot is felmutat, a városban nem ritka, hogy csak maszkban tudnak közlekedni a lakók.

Diákok az evőpálcika ellen

Bár az exportra is dolgozó fakitermelő és evőpálcika-gyártó iparágban 60 ezer ember dolgozik, több millió ember elemi érdeke mégis azt követelné, hogy a fakitermelés és pálcikagyártás mértékét csökkentsék. Diákok és középiskolások ez idáig már többször tiltakoztak a kínai miniszterelnöknél, arra kérvén őt, hogy az eldobható evőpálcikák helyett a többször használhatóak mellett tegye le a voksát.

Ugyancsak emellett érvelt több kínai híresség és énekes is, sőt jó húsz évvel ezelőtt egy befolyásos kínai pártvezető – akkoriban ugyancsak meglepő módon – szintén amellett állt ki, hogy az evőpálcikák helyett ideje lenne bevezetni a kést és a villát a kínai étkezésben. A The Times beszámolója szerint persze Hu Jao-bang még nem a környezetvédelmi, sokkal inkább az egészségügyi megfontolásokat tartotta szem előtt, ám meglepő javaslata így is sokakban nemtetszést váltott ki.

A hagyományokat féltik

Az ellenállás nem véletlen: a hagyomány szerint jó 5000 évvel ezelőtt találták fel az evőpálcikát Kínában, és azóta igen sok szokás kapcsolódott hozzá. A hagyomány szerint a lefelé fordított tenyér már önmagában is azt jelenti, hogy kihullik a szerencse valakinek a kezéből, így az evőpálcikák használata során felfelé álló tenyér segít megőrizni a szerencsét.

A fiatal lányok esetében, ha valaki minél távolabb fogja meg a pálcikát a végétől, annál távolabb talál otthonától férjet magának.

Az evőpálcikák eltörése szintén szerencsétlenséget jelent, ha pedig elejti valaki, akkor biztos, hogy fizetnie kell az ebédért. Konfuciusz maga is az evőpálcikák értékessége mellett érvelt: szerinte az étkezőasztalnál nem jelenhet meg gyilkolásra alkalmas eszköz, mint például egy kés.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.