Újabb szakaszához érkezik pénteken a 18. labdarúgó-világbajnokság. A negyeddöntőkbe két kivétellel csupa európai csapat jutott be, amit Sepp Blatter sajnálatosnak tart. A kicsik "lázadása" elmaradt.
Az emberi tevékenység már évszázadok óta romboló hatással van a tengerpartokra: a partmenti élővilág 90 százaléka hanyatlik, a vízminőség pedig egyre rosszabb – állítja egy nemzetközi tudóscsoport.
A Királyi Skót Nemzeti Zenekar is részesévé vált a skót nemzeti himnuszról szóló vitának. Júniusban az edinburgh-i Usher Hallban eljátszottak öt hazafias dalt, amelyekről az együttes honlapján szavazhatnak a skótok.
A németek 84 százaléka győzelmet vár pénteken csapatától Argentína ellen a labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében, 53 százalékuk tippel arra, hogy Németország világbajnok lesz.
Sem Budán, sem Pesten nem lesz az idén plázs, eddig ugyanis nem érkezett ilyen kérelem a főpolgármesteri hivatalhoz - tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Önkormányzat pr-irodájának vezetője, Tisza Zoltán.
A Balaton nyílt vizének minősége továbbra is kifogástalan. A jelenlegi nagy melegben egyes szélvédett öblökben a vízfelszínen összegyűltek a kirajzott árvaszúnyogok levedlett bábbőrei, ami lokálisan zavarhatja a fürdőzőket. Ez a jelenség azonban nem szennyezés, hozzátartozik egy természetes víz életéhez – áll a Balatoni Limnológiai Intézet legújabb jelentésében.
Felépült vádli-sérüléséből Gary Neville, az angolok keménykötésű védője, aki sérülése óta szerdán első alkalommal vett rész tejes erőbedobással csapata edzésén; Neville játszhat a szombati negyeddöntőben.
A „Három Nagy” amerikai autógyár által gyártott gépkocsik több szén-dioxidot juttatnak a levegőbe, mint a legnagyobb amerikai energiaszolgáltató erőművei. Ezek az autók voltak felelősek az amerikai járművek által kibocsátott szén-dioxid háromnegyedéért 2004-ben – közölte az Environmental Defense környezetvédelmi szervezet.
A francia sajtó már az 1998-as vb-diadal megismétléséről cikkezik, de ehhez még le kell győzni a legjobb nyolc között az akkori döntőbeli ellenfelet. Parreiráékat nem a visszavágás vágya fűti.
Raúl, a kedd esti nyolcaddöntőben kiesett spanyol válogatott csapatkapitánya úgy véli, az együttesnél a szokásos probléma jött elő, azaz nem tud versenyezni.
Az eddigi feltételezésekkel ellentétben az ember nem 75 ezer, hanem már százezer éve díszítette magát ékszerekkel. A New Scientist című folyóiratban megjelent cikk szerzői szerint ez a tény azt is bizonyítja, hogy ekkor már összetett társadalom és valamilyen szintű emberi nyelv is létezett.
Németországot figyelmeztette az argentin Carlos Tevez, aki szerint Klinsmannéknak még az eddig mutatott remek formájuknál is jobban kell játszaniuk ahhoz, hogy legyőzzék őket a pénteki negyeddöntőben.
A korai búcsú ellenére a holland szövetség szeretne már idő előtt hosszabbítani Marco van Bastennel. Az egykori zseniális csatárnak jelenlegi szerződése 2008-ig szól, de vele akarnak a hollandok a 2010-es vébére is utazni.
Bár csapatuk elbúcsúzott a nyolcaddöntőben, a fővárosban, Quitóban több ezer szurkoló fogadta ünnepélyesen a németországi labdarúgó-világbajnokságról hazatérő ecuadori válogatottat.
Diplomatikusan nyilatkozott hazája labdarúgó-válogatottjának világbajnoki kiesése után Kofi Annan, az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) főtitkára, Ghána egyik legismertebb képviselője.
Elismeréssel beszélt a csúcsát megdöntő Ronaldóról Gerd Müller, aki a németországi labdarúgó-világbajnokság rajtjáig 14 találatával vezette a vb-k góllövő-örökranglistáját.
Szurkolók és rendőrök csaptak össze Madrid belvárosában kedden éjszaka, miután a spanyol labdarúgó-válogatott 3-1-re kikapott Franciaországtól a nyolcaddöntőben, s ezzel elbúcsúzott a németországi világbajnokságtól.
Pascal Zuberbühler, a németországi labdarúgó-világbajnokságtól a nyolcaddöntőben búcsúzó svájci válogatott 35 éves kapusa nem tervezi a visszavonulását.