Élet-Stílus

Nem először fejelt Zidane

A francia Zinedine Zidane profi pályafutása 12. piros lapját kapta a németországi labdarúgó-világbajnokság vasárnapi döntőjében.

Az 1998-ban vb-aranyérmes irányító az olaszokkal szemben 11-es párbajban elbukott finálé hosszabbításában szándékosan belefejelt Marco Materazzi mellkasába, amiért kiállították.

Zidane a Bordeaux színeiben háromszor, Juventus játékosként ötször, a Real Madridban és a francia válogatottban kétszer-kétszer kapott piros lapot. Fejelésért is leküldték már a pályáról: 2000 októberében a német Jochen Kientz ellen szabálytalankodott a Juventus-Hamburger SV Bajnokok Ligája-mérkőzésen, s öt találkozóra eltiltották

Gyilkos pillanat

Domenech szerint a franciák szolgáltak rá a győzelemre, és megérti Zidane-t, aki a 110. percben szándékosan belefejelt Marco Materazzi mellkasába. “A teljesítményünkkel elégedett vagyok, a végeredménnyel nem. Úgy vélem, többet tettünk a győzelemért, mint az olasz együttes. A 11-es párbaj a szerencsejátékhoz hasonlít, és most nem mi jöttünk ki ebből győztesen” – mondta a kapitány. Hozzátette: a végjátékban hiányzott Zidane. “Nem szeretném felmenteni, ám meg kell őt értenem, amiért így viselkedett. Egyértelmű, hogy a döntő leggyilkosabb pillanata számunkra az ő kiállítása volt.”

Élete legemlékezetesebb pillanatának nevezte Marcello Lippi, az olasz válogatott szövetségi kapitánya, amikor csapata vasárnap este megnyerte a németországi labdarúgó-világbajnokságot. Kollégája, a francia Raymond Domenech ugyanakkor megérti Zinedine Zidane-t, aki a döntő hosszabbításában durva sportszerűtlensége miatt piros lapot kapott.

Lippi megköszönte játékosainak a remek teljesítményt, és a győzelmet családjának ajánlotta. “A futballistáim mind kitartásban, mind emberileg fantasztikusak voltak. Köszönöm nekik ezt az egy hónapot.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik