Élet-Stílus

Floridát fenyegeti a következő hurrikán

admin
admin

2006. 07. 10. 13:00

A időjáráskutatók elkészítették azt a listát amely alapján a legnagyobb viharok majd a nevüket kapják. Az idei hurrikán szezon első komolyabb vihara az Aletta nevet kapta.

Szerencsére még csak egy név kelt el abból a listából, amelyet a meteorológusok arra használnak majd, hogy az idei hurrikán szezon legnagyobb viharait néven tudjuk nevezni. Az idei első az Alberto nevet kapta, miközben még június 13-én Florida környékén viharrá fokozódott.


Az Alberto ugyan elérte azt az erősséget, amely miatt megilleti a név, de két nap múlva – károkozás nélkül – elveszítette az erejét. Noha az első vihar nem volt a tavalyiakhoz hasonlóan pusztító, az idei szezonban is kiválasztották előre azokat a neveket, amelyeken nevezhetjük majd a Mexikói-Öböl környékén dühöngő szélviharokat.


A nevek továbbra is ABC sorrendben követik egymást, s a kutatók reménykednek, hogy elegendő lesz az a 24 férfi és női név, amelyet idén kiválasztottak. Az előző évben az atlanti hurrikánok száma meghaladta, az előzetes várakozásokat és az előre kiválasztott nevek mellé továbbiakat kellett válogatniuk a meteorológusoknak, annak ellenére, hogy a médiában csak a legnagyobbak – mint a Wilma, vagy a New-Orleans-t leromboló Katrina – jelennek meg.


Jön a Beryl


Az amerikai előrejelzések szerint a következő napokban trópusi vihar alakulhat ki Florida körül. Az NHC – National Hurrican Center – szakértői egy jelenleg a Bahamák, Kelet-Kuba és Délkelet-Florida központú vihart figyelnek.


A következő néhány nap folyamán, a vihar lassan nyugatra sodródva a Florida és a Mexikói-öböl kulcsfontosságú amerikai olaj és földgáz-mezői és finomítói haladhat.


A hurrikán központ, – ha az erőssége fokozódik – Berylnek nevezi majd a pusztító szélvihart.


Nehéz előre tervezni


A Fort Collins-i Colorado State University (CSU) meteorológusai szerint a 2006. évi hurrikán szezon igen „mozgalmasnak” ígérkezik. Az előrejelzések szerint a most kezdődő és november végéig tartó szezonban öt nagyméretű trópusi vihar is várható, de reményeik szerint nem kell olyan katasztrófára számítani, mint a tavalyi évben.


Bár így a szezon elején még nehéz biztos, hosszú távú előrejelzést adni, a jelenlegi prognózisok 17 trópusi viharról szólnak, amelyből úgy tűnik, hogy kilenc hurrikánná alakulhat, amelyek közül öt legalább hármas erősségű kategóriába „küzdi fel magát”.


A legveszélyeztetettebb régió Florida és a keleti partvidék. A hurrikánok a „meleg” óceánból merítik erejüket. Jelenleg az Atlanti-óceán szokatlanul magas hőmérsékletű, ami ideális feltételt teremt a hurrikánképződéshez. Egy átlagos hurrikán szezonra „csak” mintegy tíz trópusi viharból hat hurrikán, és csupán két nagy erejű hurrikán jellemző.


A 2005. évi – eddig legpusztítóbb – hurrikánszezon alatt összesen 28 trópusi vihart figyeltek meg, ebből 15 esetben indult meg a hurrikánképződés, hét esetben pedig nagy erejű hurrikán alakult ki.


Ha beválnak az idei szezonra vonatkozó előrejelzések, folytatódik az 1995. óta tartó trend, vagyis tovább nő a viharos nyarak száma. Egyes szakértők úgy gondolják, hogy az utóbbi években tapasztalt jelenség egy természetes ciklikus folyamat része, amelyben mintegy negyvenévente aktív és kevésbé aktív időszakok váltják egymást. A jelenség az óceán felszíni vizének hőmérsékletében lezajló ingadozást követi. A szakma viszont nem egyértelműen ítéli meg a jelenséget, ugyanis erősödik a jelenség körül zajló vita, miszerint az egyre aktívabb hurrikánképződés inkább a globális klímaváltozás eredménye.


Csak reménykedhetünk, hogy az idénre kiszemelt Beryl, Ernesto, Kirk, Oscar, vagy Valerie nem okoznak olyan szörnyű tragédiákat, mint a ma már mindenki által ismert hírhedt elődeik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.