Nem kell bíróság elé állnia Henrik Larssonnak, a svédek idén hazatért világklasszis labdarúgójának, aki hétvégén, az Elfsborg elleni kupanegyeddöntőn ököllel gyomron vágta Jon Jonssont.
A magyarok az ivóvíz biztosítását tekintik a Duna legfőbb értékének, a folyót fenyegető legjelentősebb veszélyforrásnak pedig az ipari szennyezést tartják – derül ki a WWF Magyarország és a Cognative Kft. felméréséből.
Az olasz csapat kiharcolta a BL-főtábláján való szereplést, és a nagy feladatokra tekintettel meg akarja erősíteni a keretét. Sevcsenko távozása után elsősorban a csatárposztra keresnek valakit.
A másodosztályba száműzött Juventus a labdarúgó Olasz Kupa második fordulójában is győzött, a bundabotrányban szintén érintett Fiorentina azonban kiesett.
Az augusztus 20-i vihar mintegy 1500 fát tett tönkre és 10 ezer combvastagságú ágat tört le Budapesten - közölte a Fővárosi Kertészeti (Főkert) Rt. vezérigazgatója. A hulladékból 6-800 köbméter komposzt készül.
Szerdán a Bajnokok Ligájának 3. selejtezőkörének visszavágóit játszották. A nagy csapatok kozül - az Ajax kivételével - mindenki továbblépett, és a főtáblán folytathatja. A csoportbeosztást csütörtök késő délután sorsolják.
Érdekes kijelentést tett egy interjúban a Sony Computer amerikai részlegének elnöke: a PlayStation 3 sorozatgyártása a korábbi hírekkel szemben még nem kezdődött el, így valószínűleg jelentős hiány mutatkozik majd az induláskor.
A sötét anyag az Univerzum ötödét teszi ki, mintegy négyszer annyit, mint a „normális” vagyis látható anyag. Amerikai asztrofizikusoknak most sikerült először kimutatniuk az eddig rejtélyes sötét anyagot.
A legelőkelőbben rangsorolt magyar hölgy, Czink Melinda a japán Aiko Nakamura ellen lép pályára a hétfőn kezdődő amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában. Három másik magyar egyelőre a selejtezőkben vitézkedik – felemás eredménnyel.
Tepszics Ignácot, a Ferencváros cégvezetőjét választották meg a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) elnökének a szervezet szerdai taggyűlésén. Az elnök és az új elnökség mandátuma december 31-ig érvényes.
Szeptember 5-én tárgyalja a Fővárosi Bíróság a Ferencváros beadványát, melyben a fővárosi klub a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) licencadó bizottságának határozata ellen élt jogorvoslati kérelemmel - tájékoztatta az MTI-t Petró László, a zöld-fehér egyesület jogásza.
Kínában új rendeletet adtak ki a már-már hegyekben álló elektronikai hulladék visszaszorítására: az ilyen hulladék keletkezéséért a felelősséget ezentúl a gyártók és a kereskedők viselik.
Ugyan a klasszikus sorozatban az Orion űrhajó soha sem repült a Holdra, a NASA legújabb űrhajóját mégis a legendás filmsorozat űrjárművéről nevezik majd el.
Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a rendkívüli közgyűléseket szorgalmazó bejelentések kapcsán az MTI érdeklődésére azt mondta: akár két ülésre is sor kerülhet a közeli jövőben.
Markus Merk német játékvezető visszatér a pályára azután, hogy a számára nem jól sikerült nyári labdarúgó-világbajnokságot követően jelezte, pihenésre van szüksége.
Az argentin és a spanyol válogatott továbbra is őrzi százszázalékos mérlegét a Japánban zajló férfi kosárlabda-világbajnokságon. Az amerikai válogatott legyőzte az olasz csapatot, és ezzel már biztosan első a csoportjában.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) felfüggesztheti az olasz szövetség (FIGC) tagságát, amennyiben a bundabotrányban elmarasztalt, a másodosztályba visszasorolt Juventus továbbra is kitart amellett, hogy polgári bírósághoz fordul.