A 39. Magyar Filmszemle játékfilmes szekciója megkezdte működését. Rögvest az elején találkozhattunk az „allergiás rendezővel”, egy kollégája pedig bocsánatot kért azoktól, akiket a filmje untatott.
A hírhedt 1997-es taxisgyilkosság ihlette a filmszemle egyik versenyfilmjének történetét. Az elsőfilmes fiatal rendezőnő, Faur Anna azonban hangsúlyozza, hogy ez csak a kiindulópont volt, filmjének lényege a lányok és a taxisok szexualitáson alapuló kapcsolata. Interjú.
A magyar csapat második győzelmét aratta a Budapesten rendezett Fed-kupa Euro-Afrikai Zóna I. csoportjában: Szávay Ágnesék ezúttal a dánoknál nagyobb ellenállást kifejtő briteket verték.
A harmadik helyen kiemelt argentin Juan Monaco három meccslabdát hárítva lépett nyolc közé a chilei férfi tenisztornán, a negyedik helyen rangsorolt spanyol Fernando Verdasco már a második fordulóban kiesett.
A Renault csütörtökön Párizsban mutatta be a múlt héten már pályára küldött új autóját, az R28-ast. A festés maradt a tavaly megismert sémánál, a kasztnit azonban jelentősen áttervezték a kiábrándító 2007-es szezon után.
Még ebben az évben elkészül az a jogszabály-módosítás, amely bevezeti a szálló porra vonatkozó (PM10) küszöbértéket – közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM).
A XV. kerületi önkormányzat májusra vállalná a Budai II László Stadion villanyvilágításának kiépítését, amelynek hiánya miatt a helyi labdarúgóklub, a REAC Sopronban kénytelen játszani tavaszi hazai mérkőzéseit.
Három civilszervezet kedden azonnali intézkedést követelt a fővárosi levegőminőség javulásáért. Az önkormányzat hárítja a felelősséget, és megkérdőjelezi a zöldek hozzáértését. Vita van, megoldás nincs.
Az ember környezetátalakító tevékenysége mára olyan méretet öltött, hogy egyes tudósok szerint akár egy új földtörténeti korról is beszélhetünk. A vita tárgya, hogy mikortól is számítsuk az új korszak kezdetét.
Hajdu János lett a magyar női kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya. Megbízatása augusztus 31-ig, a pekingi olimpia utáni időpontig szól. Hajdunak február 20-ig kell megneveznie a játékoskeret és a szakmai stáb tagjait.
2007-ben vásárolt éves matricák érvényességi ideje január 31-e éjfélkor lejár. A magyarországi gyorsforgalmi úthálózat igénybevételéhez szükséges éves matricák érvényességi ideje - a korábbi évek gyakorlatának megfelelően - 13 hónap.
A Manchester United Cristiano Ronaldo két góljával legyőzte a Portsmouth csapatát, s a 24. fordulóban az élre állt az angol labdarúgó bajnokságban. A bajnok jobb gólkülönbségével előzi meg az Arsenalt.
Ahogy azt várni lehetett, az „Az emberek autója" névvel illetett Tata Nano bemutatása új folyamatokat indított el az autógyártásban. A General Motors mellett a Toyota is dolgozik a világ legolcsóbb autójának ellenfelén.
Dzsudzsák Balázs a holland csúcsrangadón is betalált, a PSV Eindhoven a magyar légiós góljával szerzett vezetést az Ajax otthonában, ahonnan végül 2-0-s győzelemmel távozott. Ennek következtében nyolc ponttal vezeti a tabellát.
A személyes nihillel szembemenni nem lehet – állítja Tarr Béla (A londoni férfi), miközben az agyvérzéstől lebénuló lapszerkesztő felfedezi az élet értékét (Szkafander és pillangó). A világ önvégzetébe rohan, globálisan és helyileg, szorgos emberkezek (Az utolsó óra), vagy idegenlény-karmok által (Aliens vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen 2.) S ha nem tetszik, még mindig röhöghetünk az egészen (Asterix az olimpián). Heti premierek.
Az indiai Pioneer felfüggesztésgyártó elég különös módját találta ki termékük népszerűsítésének. A gyanútlan autós egyszer csak egy hatalmas gödröt vesz észre maga előtt az úton - eddig itthonról is ismerős a helyzet -, majd amikor áthajt rajta a legkisebb zökkenőt sem érzi. A Pioneer ezután elárulja, hogy ilyen érzés lenne az ő alkatrészeiket használni. Ha lenne kátyú.
Utolsóként a bajnok Inter is csatlakozott az Olasz-kupa elődöntőjének mezőnyéhez. A négy között a milánóiak a Lazióval, a címvédő Roma a meglepetéscsapat Cataniával mérkőzik.
Piacról, bevásárlóközpontból származó zöldségekben, gyümölcsökben kerestek növényvédőszer-maradványokat a Sanoma újságírói. Ravaszabbak voltak, mint a hivatal, és az eredmény: tizenegy tételből kettőben, köztük egy magyar termékben találtak egészségre káros anyagot.
Az NHL-ben a Montreal Canadiens kiütötte a vendég Washington Capitalst. Ismét vereséget szenvedett a San Antonio Spurs, míg Chilében újabb kiemelt pottyant ki.
Búcsúzott a kupaküzdelemtől a Fiorentina és az Udinese – a toszkánok és a friuliak is a bajnoki táblázaton jóval alattuk szerénykedő csapattól, a Laziotól illetve a Cataniatól szenvedtek vereséget.
Győzelemmel kezdett a magyar válogatott a Fed-kupa Euro-Afrikai Zóna budapesti I. csoportjának nyitónapján. A magyarok a két egyes után biztosították győzelmüket Dánia ellen. Csütörtökön Nagy-Britannia következik.