Élet-Stílus

A FIFA nemet mondott a Premier League ötletére

A nemzetközi szövetség (FIFA) végrehajtó bizottsága egyhangú döntéssel elvetette a Premier League tengerentúli mérkőzésekre vonatkozó tervét.

A liga vezetői február 7-én álltak nyilvánosság elé az ötlettel, miszerint 2011-től egy pluszforduló beiktatásával a tengerentúlon is rendeznének bajnoki meccseket.

A nem kevés haszonnal kecsegtető terv azonban sokakban megütközést keltett Angliában, egyes menedzserek (élükön Sir Alex Fergusonnal) mellett a helyi szurkolók is élesen támadták a javaslatot, és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke, Joseph Blatter is beállt az ellenzők sorába. Ráadásul az angol szövetség (FA) vezetői is bőszen ingatták a fejüket.

Joseph Blatter végig ellenezte az ötletet (Getty)

Joseph Blatter végig ellenezte az ötletet (Getty)

„Jelen formájában aligha támogatható az ötlet, nem ártana még egyszer átgondolni” – mondta korábban Lord Triesman, az FA elnöke. A FIFA végrehajtó bizottsága pénteken, Zürichben foglalkozott az üggyel, és rövid értekezés után egyhangúlag mondott nemet a külföldi Premier League-forduló ötletére.

„A 39. forduló terve egész egyszerűen nem életképes. Még az angol szövetség korábbi vezetője, Geoff Thompson is arra biztatott bennünket, hogy ellenezzük azt” – mondta Joseph Blatter, a FIFA első embere. A liga vezetői egyébként sokáig kötötték az ebet a karóhoz, a Blatterrékkel történő február 28-i találkozót éppen azért halasztották el, hogy még jobban előkészíthessék a tervezetet a mostani tanácskozásra.

A jelek szerint azonban sem a FIFA-t, sem annak elnökét nem sikerült meggyőzni arról, hogy a 39. forduló ötlete életképes.

Korlátoznák a külföldiek számát

Korlátozná a klubcsapatokban szereplő külföldi labdarúgók számát a FIFA, de nem zárkózik el attól, hogy a jövőben eltörölje a korhatár az olimpiai tornákon. „Azt szeretnénk, hogy minimum hat hazai játékos legyen a pályán egyszerre. Az ügyben tárgyalásokat kezdeményezünk az Európai Unió illetékes bizottságával” – jegyezte meg Blatter, aki emellett reagált Jacques Rogge-nak, a NOB elnökének szavaira is, aki sztárokat szeretne látni az ötkarikás tornán. „Az olimpiai szellem megkívánja, hogy bárki, aki szeretne, játszhasson. A végrehajtó bizottságban megvitatjuk az ügyet, és majd egyeztetünk a NOB-bal is” – tette hozzá Blatter. A FIFA jelenlegi szabályzata szerint a férfi tornán minden válogatott csak három 23 éven felüli játékost szerepeltethet. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik