Élet-Stílus

Nincs könnyű helyzetben a 308-as Peugeot, hiszen az igen népszerű 307-es elődöt kéne lepipálnia. A korábbi sikerben bízva a franciák nem is estek brutális szerszámokkal az újításnak, mindössze finoman csiszolgattak a több mint 3 millió darabos eladási eredményeket produkáló 307-esen.
2007. 11. 28. 14:00
A japán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Ivica Osim magához tért a kómából. A 66 esztendős bosnyák szakvezető állapota javul, ugyanakkor beszélni még mindig nem képes.
2007. 11. 28. 12:57
Elvesztette veretlenségét az idei szezonban az Arsenal együttese, de a londoniak trénere nem bánta meg, hogy a fiatalokat küldte pályára a Sevilla elleni BL-rangadón. A Barcelona szakvezetője elégedetten értékelt a Lyon elleni döntetlent követően, hiszen a csapata így is megszerezte a csoportelsőséget.
2007. 11. 28. 12:30
Alex McLeish lemondott a skót szövetségi kapitányi posztról, és elfoglalta az angol Premier League-ben szereplő Birmingham City megüresedett kispadját. Angliában nagy a jövés-menés.
2007. 11. 28. 11:30
Február végéig törleszti még meglevő tartozását a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) a kalapácsvető Annus Adrián és a diszkoszvető Fazekas Róbert.
2007. 11. 28. 11:12
Másfél évtizeddel ezelőtt még csak alig több mint hatezer turista látogatott az Antarktiszra, idén nyáron viszont már a 35 ezret is elérheti a számuk. Az amúgy is igen kényes ökológiai egyensúllyal rendelkező Déli-sarkvidéket komolyan veszélyezteti a tömegturizmus, ahogy azt a múlt pénteken hajótörést szenvedett Explorer cirkáló példája is jól mutatja.
2007. 11. 28. 10:44
A Nemzeti Sport információi szerint akkor maradhat a magyar labdarúgó-válogatott kapitánya, ha vállalja, hogy a második helyre behozza a csapatot a világbajnoki selejtezőcsoportjában. Várhidi Péter lapunknak elmondta, hogy komolytalan a felvetés.
2007. 11. 28. 10:44
Valószínűleg hosszú kihagyás vár Aksel Lund Svindalra, a férfi alpesisí-Világkupa összetett címvédőjére, aki súlyos balesetet szenvedett a sorozat egyesült államokbeli versenyének keddi edzésén, Beaver Creekben.
2007. 11. 28. 10:07
A Chelsea egykori trénere, a portugál Jose Mourinho korábban hallani sem akart arról, hogy angol szövetségi kapitány legyen, mára azonban meggondolta magát, és jelezte: kész egyeztetni az állásról a szigetországi szövetség (FA) vezetőivel.
2007. 11. 28. 09:09
A Bajnokok Ligája-csoportkör ötödik fordulójának szerdai játéknapján több nagycsapat, a tavalyi döntős angol Liverpool, a spanyol Valencia és a német Werder Bremen is továbbjutási esélyeinek életben tartásáért küzd majd a szerdai játéknapon.
2007. 11. 28. 06:49
Újabb négy csapat biztosította be a helyét a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a csoportkör 5. fordulója után. A katalán sztárcsapat és az olasz bajnok mellett az AS Roma és a Sevilla is ott lesz tavasszal az első számú európai kupasorozatban.
2007. 11. 27. 23:51
A Manchester United a mezőnyben egyedüliként az ötödik forduló után is hibátlan a labdarúgó Bajnokok Ligájában, miután hazai pályán 2-1-re legyőzte a Sportingot. Keddi eredmények:
2007. 11. 27. 21:45
Bernd Schuster, a Real Madrid német szakvezetője a játékvezetőt okolja, amiért játékosa, Guti a kiállítás sorsára jutott a Real Murcia elleni hétvégi spanyol bajnoki mérkőzésen.
2007. 11. 27. 16:35
A magyarországi számítógépek többségén megtalálható valamilyen vírusirtó, ám többségüket ingyen birokolják a felhasználóik. A piacvezető NOD 32 forgalmazója mindemellett elégedett, és új termékkel, új arculattal igyekszik további felhasználókat gyűjteni.
2007. 11. 27. 16:33
A FigyelőNet nem reprezentatív felmérése szerint a magyar szurkolóknak mindössze a 20 százaléka bízik abban, hogy 2010-ben ott lehetünk a labdarúgó világbajnokságon. Olvasóink jelentős hányada szerint addig nem lesz változás a hazai fociéletben, amíg Kisteleki vezeti a szövetséget.
2007. 11. 27. 16:25
Kevin McCabe, az angol Sheffield United labdarúgócsapatának tulajdonosa sikeres pályázat esetén akár 30 millió eurót is hajlandó lenne fektetni a ferencvárosi futballklubba. Ha megnyerik a pályázatot, már januárban új játékosokat hoznának.
2007. 11. 27. 15:30
A szezon végén visszavonuló Marcus Grönholm hatpontos hátrányból várja az utolsó futamot, a Brit-ralit. A 39 éves finn versenyző csak abban az esetben lehet harmadszor is világbajnok, ha nyer, s közben a nagy riválisa, a francia Sebastien Loeb legfeljebb csak a hatodik helyen végez.
2007. 11. 27. 15:25
Az econet.hu leányvállalata, az EST Media Group Kft. mintegy ötmilliárd forintért megvette a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft.-t. A vételárat akkor adják át az új tulajdonosok, ha jövőre valóban megrendezik a Szigetet. Gerendai Károly az FN-nek elmondta: az adásvétel biztosíthatja, hogy a rendezvény versenyképes legyen a multikkal szemben.
2007. 11. 27. 15:15
A Ferrari tesztpilótája szerint Fernando Alonsónak mielőbb döntenie kellene a 2008-as szerződéséről. Marc Gene szerint nincs esélye arra honfitársának, hogy jövőre az olasz csapathoz kerüljön. Az egyetlen fennmaradó hely azonban veszélybe kerülhet, ha megbüntetik a Renault-t.
2007. 11. 27. 14:00
Olvasói sztorik