Élet-Stílus

Újpest-vereség Angliában

admin
admin

2009. 01. 21. 10:23

Az Angliában túrázó Újpest FC kétgólos vereséget szenvedett a helyi másodosztályú bajnokság éllovasa, a Wolverhampton Wanderers ellen.

A Premier League-be igyekvő Wolves a 25. percben törte meg az Újpest ellenállását: Kyel Reid szabadrúgását követően Jason Shackell öt méterről helyezett a magyar csapat kapujába.

A 31. percben, egy újabb pontrúgásból Reid a kapufát találta el, a kipattanót azonban Chris Iwelumo már a hálóba fejelte.

Jóllehet, az angolok domináltak, de a Soproni Ligában bajnoki címre hajtó liláknak is akadt néhány helyzetük, ám nem sikerült a kapuba találniuk.
A szünet után, a sok csere következtében „leült” a mérkőzés, kevés volt az izgalom, és az eredmény már nem változott.

„Talán kissé korai még, hogy ilyen erős csapattal vívjunk felkészülési mérkőzést, de inkább ezt vállaljuk, mint otthon a műfüves meccseket. Az itteni körülmények – az edzéslehetőség, az ellenfelek, a stadion, valamint a futballt körülvevő hangulat – pótolhatatlan tapasztalatokkal és élménnyel teszik gazdagabbá a felkészülésünket” – nyilatkozta lila-fehérek hivatalos weboldalán Szentes Lázár, az Újpest FC vezetőedzője.

Felkészülési mérkőzés:
Wolverhampton Wanderers-Újpest 2-0 (2-0)

Hajnal betalált

A jövő hétvégi Bundesliga-rajtra készülő Borussia Dortmund többek között magyar labdarúgója, Hajnal Tamás góljával nyert magabiztosan a Mönchengladbach ellen. A válogatott irányító az 55. percben, csapata 2-0-ás vezetésénél talált a hazaiak kapujába. A meccs 4-2-es dortmundi sikerrel zárult.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.