Élet-Stílus

A Microsoftnál is veszélyben vannak az állások

A legnagyobb szoftvergyárnál az elmúlt negyedév messze elmaradhat a várttól, így elkerülhetetlennek tűnik a csoportos létszámleépítés.

A világgazdasági válság az IT szektor legnagyobb vállalatait sem kíméli. Az előző negyedévben a személyi számítógépek, az üzleti szoftverek és a számítógépes játékok iránt is visszaesett a kereslet, az amerikai szoftvergyártó pedig mindhárom területen érintett. Az elemző cégek szerint a Microsoftnak költségcsökkentésbe kell kezdenie, és a Motorolához vagy az AT&T-hez hasonlóan elbocsátania dolgozói egy részét. A szakértők hat-nyolcezer fős leépítés bejelentésére számítanak néhány héten belül, és további elbocsátásokra az év folyamán.

A cég részvényeinek értéke 41 százalékot esett az előző év során, bevételei pedig szakértők szerint tíz százalékkal csökkenhettek tavaly, és még négy százalékkal esnek vissza ebben az évben. A Windows-eladások a személyi számítógépekre és a laptopokra három százalékkal csökkentek tavaly. A karácsonyi időszak eladásai pedig valószínűleg a legrosszabbak voltak ebben az évtizedben.

A cég csütörtökön jelenti be az előző üzleti év eredményeit. A befektetők várhatóan tájékoztatást kérnek majd a szoftveróriás üzleti terveiről, és információkat a Yahoo!-val kapcsolatos elképzeléseiről. A cég korábban ajánlatot tett a Yahoo! felvásárlására, később azonban visszavonta, mivel nem tudtak megegyezni az árban. Bár valószínűleg nem ismétlik meg az ajánlatot a Yahoo! egyes részei továbbra is érdeklik a Microsoftot. A vezetőváltás a Yahoo! élén javíthatja a két cég kapcsolatát, és ezen a héten tárgyalni kezdtek a cégek vezetői. A Microsoft egyelőre a tárgyalásokkal kapcsolatos találgatásokat és leépítések hírét sem kommentálta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik