Élet-Stílus

tudomány

Brit emberklón készült

A Newcastle Egyetem Élettani Központja által pénteken közzétett kép egy klónozott embrióról, három nappal azt követően, hogy az átalakulás megkezdődött. Nagy-Britanniában először klónoztak embriót.A nyolc sejt mindegyike olyan genetikai instrukciókat tartalmaz, melyek nem az apai vagy anyai génállományból származnak. A tudósok azt remélik, hogy a kísérlet hozzásegíthet a degeneratív betegségek, mint például a Parkinson- és [...]

24.hu
tudomány

Újabb gigantikus ütközés várható az Antarktisznál

A 115 kilométer hosszú, 2500 négyzetkilométer területű B-15A jéghegy egy hónappal azután hogy neki ütközött a Drygalski-jégfolyam csúcsához, most az Aviator-jégnyelvhez került veszélyes közelségbe. A kutatók a partvidék állatvilága miatt aggódnak.

24.hu
tudomány

Röntgensugár olvassa Arkhimédész írását

Az ókor egyik legnagyobb matematikusának és fizikusának, Arkhimédésznek az egyik, eddig csak töredékesen ismert művét sikerült tudósoknak olvashatóvá tenniük. Módszerük újdonságnak számít, és talán más régi kéziratok információinak megfejtésében is segíthet.

24.hu
Magazin

Tarr Béla díjat nyert Cannes-ban

Tarr Bélát választotta az év legjobb külföldi filmrendezőjének a France Culture francia kulturális rádió. A díjátadóra május 20-án került sor a Cannes-i Filmfesztivál keretében, ahol Tarr Béla személyesen vette át az elismerést - közölte weboldalán a kulturális minisztérium.

24.hu
tech

Intel inside: Kagylózz a jövőbe

Az „E-Shell" becenevű otthoni szórakoztató „kagyló" egyesíti a mai szórakoztatóelektronikai PC-k képességeit a 60-as évek jellemző dizájnjával, hogy így olvadjon bele a legmodernebb életterekbe.

24.hu
tech

Máris terjed a Star Wars kalózváltozata

Az Amerikai Mozgókép Szövetség sajtóközleményben közölte, hogy a Bittorent file-megosztó hálózatán rohamosan terjed a legújabb Star Wars epizód. A hazai bemutatót követően egyébként sorra dölnek meg a korábbi rekordok.

24.hu
tech

A Korea Telecom a Sun tapasztalatára épít

A Sun Microsystems, a Java technológia kifejlesztője és legfőbb támogatója bejelentette, hogy megállapodást kötött a KT (Korean Telecom) távközlési céggel, amelynek keretében a Sun új generációs üzemviteli infrastruktúrát (OSS – Operational Support System) szállít dél-koreai partnere számára.

24.hu
mozi

Star Wars

A rajongók számára elérkezett itthon is az igazság pillanata. Bemutatták a Csillagok háborúja filmsorozat hiányzó, harmadik részét. A 113 millió dolláros büdzséből készült alkotás bemutatását óriási érdeklődés előzte meg és borítékolható a vaskos siker.

24.hu
tech

Televízión terjeszkedik az eBay

A Time Warner Cable és az eBay között létrejött szerződés révén Texas államban - a világon elsőként - már a televízió készülékeken is figyelemmel kísérhetjük a világhálón lebonyolított aukciókat.

24.hu
Kultúra: Heti ajánló

Van program a Sith-eken túl

A hétvégén borítékolni lehet a rohamot a mozik pénztárainál. Vélhetően csak kevesen hagyják ki Anakin Skywalker metamorfózisát. Mi azonban kísérletet teszünk arra, hogy egyéb programot is találjunk.

24.hu
tech

Az indiai génkutatás HP-szuperszámítógéppel gyorsít

Az indiai Új-Delhiben működő Génkutatási és Integratív Biológiai Intézet (Institute of Genomics and Integrative Biology, IGIB) a HP négy teraflop teljesítményű linuxos szuperszámítógépét választotta élettudományi és számítógépes biológiai kutatásainak gyorsítására.

24.hu
ingatlan

A TriGránit is beszállna az Erkel Színház felújításába

Az Erkel Színház általános felújítása, részleges átalakítása, valamint teljes lebontása, a helyén egy új teátrum építése is szerepel azon elképzelések között, amelyeket a budapesti létesítmény átépítésére kiírt előpályázatra nyújtottak be. A terveket csütörtökön mutatták be a helyszínen.

24.hu
Tech-Tudomány: Tudomány

Hatszorosan díjazott tudósjelölt

Egy amerikai innovációs versenyen a magyar induló, a 14 kategóriából hatban első helyezést ért el. Rátai Dániel a közönséges személyi számítógépet háromdimenziós készülékké, s egyben érintőképernyős PC-vé képes változtatni.

24.hu
Tech-Tudomány: Tudomány

Fizetős védelmet fejleszt a Microsoft

A Microsoft olyan előfizetéses szolgáltatáson dolgozik, amely integrált módon tájékoztat a számítógép "egészségi állapotáról". A Windows OneCare tesztelését már meg is kezdték és nagy reményeket fűznek az évvégére tervezett bevezetéséhez.

24.hu
bőr

Megkezdődött a XI. Szegedi Borfesztivál

Immár tizenegyedik alkalommal nyílt borfesztivál Szegeden szerda este. Az ötnapos rendezvényt, mint 1997 óta minden évben, a százéves platánok övezte Széchenyi téren tartják - tájékoztatott az MTV.

24.hu
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.